Kritika

Farkasok a tükörben – Négy nővér

Olfa Hamrouni nevét 2016-ban ismerhette meg a világ, amikor megosztotta két idősebb lánya elvesztését a nagyközönséggel. A család drámáját most évekkel az események után Kaouther Ben Hania dolgozta fel Négy nővér című filmjében, mely mögé néz az okoknak és rétegről rétegre fejti fel a tragédia hátterét. Egy magával ragadó meta-dokumentumfilmben szembesülhetünk a transzgenerációs identitás működésével.

Tunézia, 2016. Az ország az arab világ egyetlen demokratikus állama. A 2011-ben bekövetkezett, és Arab tavasz vagy másképpen jázminos forradalom néven elhíresült tüntetéssorozat leszámolt a korábbi iszlám diktatúrával, és elhozott egy addig csak a nyugati hírekből, képekről ismert világot. A legnagyobb változás talán a nőket érintette, akik innentől nem hordták a megszokott, tradicionális viseletüket, és elindulhattak a demokratikus világ tapasztalásai felé,

többek között megkapták a döntés és az önrendelkezés szabadságát.

Rahma (1999) és Ghofrane Chikhaoui (1998) – Olfa két, idősebb lánya – a 90-es évek végén a diktatórikus Tunéziában született, és kamaszok, 12 és 13 évesek voltak az Arab tavasz idején. Édesanyjuk diktatúrában nőtt fel, mai napig hordja fejfedőjét, és gondolkodásmódjába, önmagáról és a világról alkotott képébe mélyen beivódott az, ahogyan a nőkkel bánt a hatalom. Lányai számára azonban sorsfordító volt, hogy éppen akkor köszöntött be az Arab tavasz. Képzeljük csak el, mit tesz akkor egy fiatal, ha lázadni akar, de kamaszkora hajnalán épp felszámolódni látszik az a rendszer, melybe belenőtt és ami ellen fel tudna lépni. Hát, akkor is lázadni fog, de egy ilyen speciális helyzetben ez a lázadás a radikalizálódást jelenti. Így talált rá az Iszlám Állam Olfa lányaira, kiknek családjuktól való elszakadása Kaouther Ben Hania dokumentumfilmjében igazán különleges módon van tálalva.

A film ereje abból fakad, hogy ehhez a nagyon egyedi családdrámához Ben Hania megtalálta a legjobb elmesélési módot. Filmje nem klasszikus dokumentumfilm, hanem egy meta-dokumentumfilm, amely nemcsak a család történetét meséli el nézőjének, hanem valójában a szemünk előtt jön létre. Ez a 70-es évek végén, 80-as évek elején kialakult technika a felkészülési időszakban készített interjúkat játszatja el színészekkel.

A Négy nővér azonban csavar egyet a technikán, ha úgy tetszik, meta meta-dokumentumfilmként értelmezhető.

Olfa ugyanis megérkezvén a forgatásra, a Titanic idős Rose-aként képzeli el magát, aki csak mesél, és a szeme előtt megelevenednek színészekkel eljátszva élete képei. A terv ez volt, a valóságban azonban Olfa és a még mindig vele élő lányai, Eya és Tayssir maguk is belekerülnek a filmbe. Nemcsak mint beszélő fejek, de úgy is, hogy a nővéreiket és a magát Olfát eljátszó színésznőket instruálják, hogy rekonstruálni tudják az egyes eseményeket. És mindeközben létrejön maga a film, mely az emlékek újraalkotásának és megértésének folyamatát és egyszersmind a traumából a mentális felépülés felé vezető utat mutatja be úgy, hogy a meta-dokumentumfilm jeleneteljátszó eszközét csak trükként használja, hogy előcsalogassa a család valódi érzelmeit.

Ben Hania dokumentumfilmjében szinte észrevétlenül gyúrja össze tehát a cinema verité szociodrámát alkalmazó eszköztárát a megfigyelő dokumentumfilm visszafogottságával. A sokszor jelen levő, leselkedő kamera bizonyos helyzetekben épp azt filmezi, ahogyan szereplőink emlékeikből építkezve megpróbálják instruálni az őket játszó színészeket, vagy maguk is beszélgetve emlékeznek. Máskor csak egyszerűen azt látjuk, ahogy a négy lány (Olfa két fiatalabb lánya és a két idősebbet játszó színésznő) együtt múlatják az időt, mely

egyrészt felkészülést jelent a színészeknek a saját jeleneteikre, ugyanakkor Eya és Tayssir számára terápiás folyamat, hiszen elmerülhetnek annak illúziójában, hogy visszakapták testvéreiket.

E gyógyulást célzó helyzet Olfára éppúgy hat, talán még jobban is, mint lányaira, hiszen az édesanya a nővérek elvesztésének okait fokozatosan felfejtve múltjának és lelkének legmélyebb rétegeibe jut. Ő maga is szembesül mélyen megbúvó, valós énjének és örökölt sorsának összefeszülésével.

„Miért nem születtek inkább fiaim?” – teszi fel egy ponton a kérdést az édesanya, melyben benne van sorsának minden nehézsége. A film leghangsúlyosabb kérdése az anya-lánya viszony, melyet a rendezőnő érzékletesen nemcsak Olfa és négy lánya dinamikáján keresztül vizsgál, de felfejti az asszony múltjában is azokat a pontokat, melyek gyermekeihez való hozzáállását, a velük szemben támasztott elvárásokat befolyásolták. Ben Hania több nézőpontból járja körbe az érdekházasságba taszított, szerelmet meg nem ismerő, de kifejezett nászéjszakai elvárásokkal szembesülő nő dilemmáját, akinek új és ismeretlen társadalmi helyzetben kell kezelnie kamasz lányai nővé érését.

Hogyan legyen képes helyesen állni négy lányának ébredő szexualitásához az, aki maga soha nem élte meg igazán saját nőiségét?

A Négy nővér ebben a különleges társadalmi helyzetben a klasszikus, feminista kérdéseken túl, sokkal mélyebbre tud menni azáltal, hogy átvizsgálja a transzgenerációs traumákat, és részletesen elemzi a lázadás természetét az anya-lánya kapcsolaton keresztül. Vajon ugyanaz a felhajtó erő rejlik Olfa válása, majd új párválasztása mögött, mint, ami Rahmát és Ghofrant ismételten hidzsábba bújtatta?

A film pár ponton kilép a dokumentumfilmek elvárt objektivitásából, és kérdőre vonja Olfát kamasz lányainak el nem fogadása okán. Ezek a kiszólások azonban fontos katalizátorai az önmegismerésnek és Olfa saját tetteivel való szembenézésnek. Megindító látni, ahogy e szoros kapcsolatban élő, három nő, zavart nevetések közepette mesélnek igazi traumáikról, és

talán először mondanak ki egymásnak olyasmiket, melyek kimondása nélkül e megrázkódtatások feldolgozhatatlanok.

És ezek azok a pontok, ahol megértjük, Ben Hania fő célja, hogy segítsen ezeknek a nőknek feldolgozni azt, amibe az országuk kényszerítette bele őket, az olyan cselekedeteket, aminek talán egyenes következménye volt a két, idősebb lány elvesztése. Célja, hogy az anya szembesüljön tetteivel: annyira nem tudta az új világ hozta nyílt viselkedésmintákat (smink, flörtölés, és a jóval radikálisabb, sátánista stílus) elfogadni, hogy inkább megverte és elmarta magától lányait. És célja, hogy e szembesülés után meg tudjon bocsátani magának.

A Négy nővér tehát egy szereplőinek szánt terápia, de felépítése narratív szempontból is különleges. A cinema verité eszköze csak a felszín, amely megadja az elbeszélés logikus irányát. A kész filmbe ezek a megrendezett jelenetek alig kerülnek bele, a végeredmény egy olyan néző számára, aki nem ismeri a család történetét krimiként is megállja a helyét. Jelenetről jelenetre kapunk meg egyre több információt, miközben elejtett félmondatokból gyárthatunk teóriákat az eseményekkel kapcsolatban, és ez a gondolati játék ad egy különös izgalmat, az amúgy is lebilincselő történetmesélésnek.

Ben Hania bebizonyítja, hogy a dokumentumfilm jóval több, mint oknyomozás, vagy megfigyelés és bemutatás, és nem csak érvelésre, de történetmesélésre is alkalmas.

Nem véletlen ez a történetmesélő attitűd, a rendezőnő korábbi filmjeiben (Zaineb Takrahou Ethelj (2016), Le Challat de Tunis (2013), Éjszaka Tunéziában (2017) is foglalkozott a tunéziai nők helyzetével és a politikai helyzettel, de most először nyúlt a dokumentumfilm adta lehetőségekhez, ugyanakkor kihasználta korábbi játékfilmes tapasztalatait.

Rahma és Ghofran lassan kilenc éve hagyta ott a családi otthont, 2016-ban tele volt történetükkel a sajtó, de helyzetük, és az eltűnésükhöz vezető események ma is rendkívül aktuálisak és egyetemesek. Emellett a metoo mozgalom idejében különös jelentőséget kap Olfa házasságából való kimenekülése, és vak szerelme új párja iránt, aki mindeközben lányait rontotta meg.

A Négy nővér világpremierje 2023. május 19-én volt Cannes-ban, és azóta is több fesztiválon megfordult. Különleges hangulatú, mély dokumentumfilm, mely mindenképpen nyomot hagy nézőjében.

A Négy nővér február 8-tól látható a mozikban, előtte a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjában szerepelt Volt négy lányom címmel.
A filmet a 14. Frankofón Filmnapok is műsorára tűzi.

Kéri-Keller Szilvia

Kéri-Keller Szilvia magyar-angol szakos bölcsészként végzett az SZTE-n, később pedig vizuális kultúratudományból szerzett diplomát. Cikkei korábban az Apertúrában és Apertúra Magazinban jelentek meg, filmek terén mindenevő, 2023-tól a Filmtekercs tagja.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com