Kritika

Míg a baltám el nem választ – What Keeps You Alive

A What Keeps You Alive középpontjában egy leszbikus házaspár áll, akik első évfordulójukat töltik egy erdei nyaralóban. Minden jól alakul, míg az egyik fél le nem löki a másikat egy szikláról. És a bonyodalmak csak itt kezdődnek.

Az Alien-filmek óta tudjuk, hogy az űrben senki sem hallja a sikolyodat, de nem kell ennyire messzire utaznunk ekkora elszigeteltségért. Elég csupán bevennünk magunkat egy kanadai erdő közepére, és biztos, hogy ami ott történik, az ott is fog maradni. Bizonyítja ezt Jules (Brittany Allen) és Jackie (Hannah Emily Anderson) története is, akik jeles alkalomból utaznak egyikük gyerekkorának kedves helyszínére. A vadregényes, tóparti vityilló ideális terep a romantikázásra: itt senki sem fogja zavarni a párt, főleg, hogy a legközelebbi szomszéd a tó túloldalán lakik. A társas magány azonban terrorrá alakul, mikor kiderül, hogy Jackie nem az, akinek mutatja magát.

 

A horror és a thriller műfaja sokszor kéz a kézben jár, de legalábbis átfedésben van egymással. A What Keeps You Alive esetében pont ez a helyzet: technikailag egy thrillerről beszélünk, hiszen nincs benne a tudatalattit megmozgató paranormális vonulat, csupán személyek közti konfliktusok izgalmasan tálalva. Viszont ami a felszín alatt megbújik, az egyik legrémületesebb dolog, ami valakivel megtörténhet. A horrorjelleg egy olyan félelemérzetből táplálkozik, ami lehet, hogy nem is tudatosul bennünk a hétköznapokban: életünk választottja szembefordulhat velünk.

A romantikus filmekben rendre feltűnő „végig hazudtál nekem” rádöbbenést a készítők sötét tónusokkal és vérrel festik fel.

A hozzánk legközelebb álló szeretteink pálfordulása többek közt azért is rémisztő, mert velük szemben vagyunk a legvédtelenebbek. Nemcsak fizikailag engedjük őket közel magunkhoz, hanem érzelmileg is sebezhetővé válunk előttük. Elég csak a többször feldolgozott A rettegés háza vagy a Ragyogás című filmekre gondolni, ha családjuk ellen forduló édesapákat szeretnénk megidézni. Ott egy külső misztikus elem veszi rá őket a cselekedetekre, Jackie viszont eredendően romlott: kihasználja a bizalmat, mikor az óvatlan Julest egy sziklaszirtről a mélybe taszítja. Jules azonban túléli a zuhanást, és megkezdődik egy macska-egér játék, párhuzamosan pedig egy pszichológiai harc. A testileg és lelkileg is megtört Jules élete egy pillanat alatt bomlott szét, most pedig össze kell kaparnia a megmaradt darabkákat, hogy túléljen. Szemben vele a már-már karikaturisztikusan pszichopata Jackie áll, akinek rejtélyes múltját lassan fedi fel a történet – már ha van igazán mit felfedni benne.

Hasonlóan indít Coralie Fargeat A bosszúja is, ahol szintén megjelenik a vadból vadásszá váló (szikláról letaszított) női karakter, de ott erős female empowerment áthallásokkal is bír a sztori az „egy szál nő a mocskos férfiak ellen” helyzetből kifolyólag. Itt azonban – köszönhetően, hogy az ellenfél oldalán is nő található – kiüti egymást a két erő. Colin Minihan filmje Fargeatéval ellentétben nem a stilizált erőszakábrázolásban tobzódik, hanem abban a kétségbeesésben, a kognitív disszonanciában, amit egy ilyen helyzet képes okozni.

A What Keeps You Alive magabiztosan kezd. Vezeti a néző figyelmét, helyenként elbizonytalanítja, majd teljesen átrendezi a sakktáblát és új játékszabályokat állít fel. Sajnos ezt a film első húsz percében teszi, innentől szinte fordulatok nélkül haladunk az elkerülhetetlen leszámolásig. Hamar lövi el a meglepetéspatronokat a rendező, és ez nem fokozza a film élvezetét, mert csak vergődést, szenvedést és önismétlést lát a néző.

Nincs tere az elmélyülésnek sem, ha a fordulatokat már az elején letudják.

Ráadásul Jackie személyét már eleve bizonytalanul vezetik fel – valami tuti nem stimmel vele. Sokkal nagyobb fordulat lehetett volna, ha nincs semmi arra utaló jel, hogy a gyönyörű nő valójában egy gonosz bestia. A játékidő további részében pedig bemutathatták volna a figura hátterét, de helyette csak a rohangálás, bujkálás és gyilkolás megy. Csak húzzák-húzzák a rétestésztát, de nem leszünk okosabbak a végénél, mint a közepénél.

A történetben megjelenik a vadászat toposza is, amit Jackie apjának a mottójából vezetnek le, és forgatják ki végérvényesen. Szerinte „csak azt öld meg, ami téged életben tart”, és a főhősök ezt a címben is szereplő állítást értik félre, hiszen az élet körforgását itt az öncélú gyilkolással tévesztik össze. Ez pedig kísértetiesen emlékeztet egy kihasználó párkapcsolatra, ahol az a fél, aki kevésbé szereti a másikat, eldobja társát, mint egy rongyot (lelöki a szikláról). A másik pedig kisemmizve (törött lábbal és zúzott bordákkal) próbálja összekaparni magát, és mire sikerül, már ő lesz a stabilabb érzelmileg. Azonban a film nem viszi végig ügyesen a metaforát, csupán egy egészen gyenge befejezésre futja tőle, mely nem méltó egy ilyen izgalmas témához.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com