Kritika

Winter Forever – Delfines kaland 2.

delfineskaland21Szeressük a delfineket, mert aranyosak, még ha hiányzik is a farkuk! Ám bármennyire is szeretjük, néha ott lehet hagyni őket egy kicsit, hogy világot lássunk. Erről szól a Delfines kaland 2. Nem többről.

A film

A rendező, Charles Martin Smith annak idején színészként lopta magát a szívembe az American Grafiti lúzer srácaként. Számos filmben szerepelt azóta, 1986-ban pedig filmrendezővé avanzsált. Smith a 90-es évektől napjainkig 7 nagyjátékfilmet rendezett, vonzódik a titkosügynökök világához, emellett a társadalmi és lélektani problémák sem hagyják hidegen. Miként tematikailag, úgy műfajilag is változatos képet mutat életműve, az akciófilmtől (Fifty/Fifty) a zenés horror-vígjátékig (Trick or Treat), majd mindent kipróbált, így köztük az állatbarát gyerekekről szóló családi filmet is.

A 2011-ben forgatott Delfines kalandnak már volt egy 1997-es műfaji előzménye Smith rendezői életművében (Szájkosaras kosaras), melynek ugyancsak kamaszfiú hőse összebarátkozik egy kóbor kutyával, s miközben együtt kosaraznak, mély barátság szövődik közöttük. A Delfines kaland első része egy kisfiú, Sawyer és egy rákhalászok hálójából kimentett delfin életre szóló barátságáról szól, melynek eredményeként Winter még egy műuszonyt is kap. A Delfines kaland 2. elején Sawyer és a delfin között már erős érzelmi kapcsolat alakult ki, Panama elpusztulásával azonban új helyzet áll elő: Winter depresszióssá válik delfintársa nélkül. A film e vészhelyzetben két konfliktust állít a középpontjába, és a delfines történet második része ezen kérdések körül bonyolódik a Clearwater Aquariumban. Az általánosabb érvényű dilemmát a Clearwater állatorvosa fogalmazza meg: a mi feladatunk a mentés–gyógyítás–elengedés, és nem tarthatjuk fogva a meggyógyított állatokat. Ezzel a nézettel szembe helyezkedik az Aquarium vezetője, akinek a látogatottság fenntartása és a delfin rajongók igényeinek kielégítése fontosabb, s ezért még az egészséges delfint, Mandyt is ott tartaná Winter társaként. A „főhatóság” embere viszont – akit maga a rendező, Smith alakít – kizárólag a működtetés szabályainak rigorózus betartatását tartja szem előtt, és Wintert egy texasi aquariumba szállíttatná át. A Clearwater Aquarium három szereplője által képviselt nézőpontok egymásnak feszülése adja a Delfines kaland fő dramaturgiai ívét, ám az igaz történeten alapuló, izgalmakban bővelkedő történet a filmben vontatott, helyenként szájbarágósan unalmas sztorivá alakul át, amely tíz éven aluli gyerekeknek ajánlható, de pörgős élményekre vágyó kiskamaszoknak már semmiképp.

delfineskaland22

A film másik nagy konfliktusát Sawyer személyes tépelődése szolgáltatja: elfogadhatja-e a szakmai fejlődését elősegítő nagy lehetőséget, a három hónapos bostoni ösztöndíjat, avagy Winter mellett a helye. A felelősségérzet átéléséhez a Sawyert alakítója Nathan Gamble kevés azonosulási lehetőséget kínál a nézőknek ennek a sótlan, humortalan, fiatalon is vénséges fiúnak a szerepében. A Morgan Freeman által alakított orvos humora és mély bölcsessége kell a fiú rigid személyiségének ellensúlyozására: „Hatalmas a világ és túl szép ahhoz, hogy egy dobozban éld le az életed, bármilyen szép is az a doboz”. Őszintén remélem, az ifjú nézők a filmből ezt az „üzenetet” őrzik meg emlékezetükben.

A Delfines kaland 2. képi világa kárpótol némiképp a lassan, érzelgősen hömpölygő történetért. A vízalatti felvételek gyönyörűek, s azok a képek igazán elbűvölőek, amelyeken a két delfin – Winter és Hope – nézőpontjából láthatjuk a számukra szokatlan és veszélyesnek tűnő helyzeteket, teljességgel átélvén ezzel az állatok idegenségtől való szorongását és félelmét. Ám a víz alatti látványvilág is kevés ahhoz, hogy megmentse a delfines történetet a tömény unalomtól.

delfineskaland2

A film érdeme még a végtaghiányos, mozgássérült emberek és gyerekek megjelenítése a történetben, sorsukat mintegy párhuzamba állítva a sérült Winter sorsával. A delfinekkel önfeledten játszó kisgyerekek záró képsora, még ha szomorúságot ébresztő is, az élet sokszínűségét sugallja. Hiszen Hope-pal játszani – az maga a reménység.

A lemez

A kiadványra bónuszanyagként egy kisfilm is felkerült, mely Winter és az akvárium igaz történetét árnyalja színészek helyett a valódi hősökkel.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés