Kritika

Rajzolj nekem farkast – Wolfwalkers

Tomm Moore sorra készíti szédületes vizualitású animációit, most éppen farkasokról, de legyen akármi is a mese alapja, mindig egy szívhez szóló animációt kapunk. A Wolfwalkers kétségkívül az év egyik színfoltja.

Annak idején, immáron több mint tíz éve, úgy robbant be a Kells titka (2009) a filmes világba, mint egy kis csoda. Az animáció jelentés- és részletgazdag képei lenyűgözőek és emlékezetesek voltak, nézőként tényleg pislogni se mertünk, nehogy elmulasszunk egy-két képkockát és azzal együtt vagy húsz minifestményt a vásznon. De nem csak a vizuális örömről és a magyar népmeséket idéző aprólékos kimunkáltságról volt szó, a Kells titkának lelke és humora volt. Szerencsére Moore folytatta a filmkészítést, 2014-ben elkészült A tenger dala, majd 2017-ben producerként részt vett A kenyérkereső című film munkálataiban. Persze sosem egyedül készítette animációs filmjeit, a Kells titkánál társrendezőként ott állt mellette Nora Twomey (nem is beszélve a Kecskeméti Rajzfilmstúdióról!), legújabb filmje rendezésében pedig Ross Stewart segédkezett, plusz a társírók, a rengetek kreatív munkatárs és így tovább. Mégis azért lehet Tomm Moore-t kiemelni az alkotógárdából, mert

a filmjei egy irányba tartanak, egy gondolat épül fel újra és újra, még akkor is, ha a rajzfilmekben felbukkanó állatok mások, a stílus egyre változik és a dalokat más énekli.

A Wolfwalkers egy Angliából Írországba költöző családocska történetéről szól, a vadóc lánygyermekét, Robynt (Honor Kneafsey) védelmezni próbáló apáról (Sean Bean), aki maga is félelmekkel teli a parancsoló városi közegben, s arról, amivel az erdőben szembesülniük kell: a farkasokkal. Vagyis a szintén csonka családocskával, az anya-lánya wolfwalker párral, akiket egy csapat farkas vesz körül, s akik minden erejükkel óvják a lakhelyüket, az erdőt. A wolfwalker lány, Mebh (Eva Whittaker) éjjel farkas, nappal lány, de mindkét valójában tökéletesen szabad, rohan, nevet és él. A város ura pedig éppen azon van minden erejével, hogy megsemmisítse őt és az egész erdőt. A vadóc Robyn és vadász apja ezen két világ átjárhatóságának, átjárhatatlanságának nem éppen könnyű csatáját vívják.

Ahogy a Kells titka is egy ír történethez nyúlt, vagyis a Book of Kells keletkezésének történetéhez, a Wolfwalkers is egy ír történelmi esemény közegét kölcsönzi: Kilkenny 1650, vagyis a Kilkenny csata Oliver Cromwell vezetésével, melyet Írország igencsak megszenvedett. De a történelmi utalás csak egy kiinduló pont, a Wolfwalkers sokkal inkább univerzális mondanivalóval bír, hiszen a pusztuló erdő, a pusztuló természetes élettér a jelenkor egyre égetőbb problémája. Ráadásul apa és lánya, akik a leigázó angolokhoz tartoznak, hatalmas transzformáción esnek át.

A Wolfwalkers története leginkább a szimbólumok szintjén működik, amit a szédületes rajzolás minden ceruzavonásával megtámogat.

A legnagyobb és leglátványosabb ellentét a város és az erdő között feszül. A klasszikus rajztechnikával készült animáció ezt úgy fejezi ki, hogy míg az erdő színpompás helyszínei huncut, körkörös vonalakban ívelnek, a város szabályok sújtotta közege csupa szögletes alakzatokba rendeződik. A látvány is a klausztrofób szorongástól a nyújtózkodásra invitáló, szaladgáló szabadságérzetig vezet el. Sőt farkasmódba váltva, még a körkörös is felszabadul, stílusában vázlatossá és hömpölygőn áramlóvá alakul.

Robyn útja az erdőig, barátsága a wolfwalker Mebh-bel kétségkívül egy coming-of-age történet, ami során az eleinte csak álmodozó, fiatal lány élettapasztalatokra tesz szert, majd saját tapasztalataiból kialakuló véleményéért kiállni is képes, ha kell a világgal, ha kell, szeretett apjával szemben.

Ezenkívül a történet egy óda a természethez, egy megható ima annak védelméért, akárcsak Miyazaki tette ezt meg A vadon hercegnőjében és a Nauszika – A szél harcosaiban.

Bár míg Miyazaki valamiképp megbocsájtó volt az emberekkel is, a Wolfwalkers egyértelműen, mondhatni kizárólagosan a farkaslét mellett teszi le a voksát. A farkasszemmel megtapasztalt világ nem csupán felszabadult, sokkal gazdagabb is ahogy ezt nézőként is megélhetjük, hiszen farkasszemmel a kontúrok elmosódnak, helyette az illatok mint színes fénycsíkok vezetnek utunkon. Az AURORA Running With the Wolf dalával pedig mi is szaladunk, mi is átalakulunk egy kicsit. Illetve Tomm Moore, ahogy eddig is, a családról is regél, a családtagok közötti kapocsról, mely egeket mozgató erővel bír.

A Wolfwalkers szó szerint és képletesen is a 2020-as filmtermés egyik színfoltja, s a filmet látva, azt gondolom, én is csak Tomm Moore-t merném felkérni arra, hogy rajzoljon farkast, mert ahogy ő rajzolta meg, abban lélek van, mese és komolyság, öröm és szomorúság, animált- és valós élet.

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.