Kritika

World Trade Center

World Trade Center„Jó film ez” – volt az első mondatom, miután kijöttem a teremből. Ebből már sejthető, hogy ott rejlik a kimondottak mögött a csodálkozó hangsúly és egy „mégis” szó is. A WTC sok hibája ellenére lett jó film, avagy a patetikus amerikai esete az igazsággal.

Mi európaiak nem szoktuk szeretni a pátosszal teli filmeket, azokat meg különösen nem, amelyekben érzelmes jelenetek követik egymást megható zenével aláfestve. Vagy realistábbak vagyunk, vagy kifinomultabbak – akárhogy is, nekünk nem kell a vásznon tobzódó érzelmeket még nagyzenekarral is kihangsúlyoztatni, hogy átéljük őket. Ez alapján a WTC-t utálnunk kellene, mert mindezt a jóízlés ellen való bűncselekményt halmozottan is elköveti, de. De mégsem utáljuk. Indoklás alant.

Oliver Stone vagy piszok okos, vagy piszok mázlista. Ha a WTC könnyfakasztó stílusa (tényleg könnyfakasztó, én férfimódra szégyellek filmen sírni, de most majdnem megtettem) egy kitalált történetet kísérne a vásznon, egy emberként átkozná ki a nézősereg, mert annyira hatásvadász. Csakhogy igaz a sztori, valódiak az alakok, megtörténtek az események – sőt, mindannyian emlékszünk is rá, hol voltunk, amikor meghallottuk (már amint ez a nagy események kritériuma lenni szokott). Az a sebesült, halálát váró rendőr tényleg ott feküdt a romok alatt, felesége és családja tényleg átment a poklok minden szenvedésén, és a tengerészgyalogos tényleg isteni (–nek érzett) sugallatra találta meg őt. És tényleg: egész Amerika, de még a világ is eltakarta a szemét, amikor az ablakon kizuhanó embereket figyelte a tévé dermesztő egyenes adásában. A WTC nem tesz mást, mint megismételteti ezeket a szemeltakaró pillanatokat, újra átérezteti az emberekkel, amit akkor éreztek. Érzelmi hullámvasút a film, teljesen szándékosan, kiszámítottan és kimódoltan. És hatásosan, igen.

Szóval ne szégyelljünk beleérezni a filmbe. Ne fanyalogjunk a nagyon amerikai pátoszán. Stone nem meggondolatlan rendező: ha ilyen filmet követ el, azt is direkt csinálja – hát legyünk jó kis nézők, és engedjük neki, hogy valóban visszavigyen minket ama szeptember tizenegyedikére. És legyünk rá nagyon-nagyon büszkék, hogy a mi nyugati kultúránk még abból is képes heroikus filmet készíteni, ahogyan két átlagembert kimentenek a romok alól. Amerikai filmet, persze, minden hibájával együtt. De az vesse rá az első követ, aki öt éve nem takarta el a szemét.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com