Kritika

Halálos csúcspontok – X

Ti West a kortárs amerikai horror fiatal fenegyereke közel tíz évnyi televíziózás után tér vissza kedvenc zsánerének nagyvásznas változatához, és jobban, mint valaha! Az X első látásra csak a mai retrohullám meglovaglása, de valójában egy feszült, igényesen megmunkált és intelligens slasher, ami még azt is megmutatja, hogy több a közös nevező horror és pornó között, mint amire gondolnánk.

Nem meglepő, hogy a két műfaj népszerűségének fellendülése ugyanabban az időperiódusban következett be: az ’70-es, ’80-as évek meglazuló cenzúrája, az erőszak és szexualitás explicitásának felfokozódása teljesen összehangolódott a közönség növekvő igényeivel, évtizedes társadalmi elfojtások szabadultak ki a filmszalagra. A híradóban vagy való életben látott/elszenvedett erőszak, a be nem teljesülő vágyak, a titkos borzalmak delejes erejű „látni akarom” hatása folyt bele a művészetbe. A két műfaj tudatos kölcsönhatásban volt jó sokáig (elég csak a legendás exploitation korszakra gondolni, ahol a belezés és a nyílt szex nagyon is jól megfért egymás mellett), és bizony volt idő, amikor a pornót nem a videótéka legmélyére száműzték, hanem komoly mozik vetítették és tényleges diskurzus folyt arról, vajon milyen művészeti értéket képvisel.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Ti West szeret inkább a múltban lenni. Nemcsak időben, de a műfaj történelmét tekintve is.

A karrierét sufnituning félamatőr mozikkal megkezdő író-rendező áttörése, a 2009-es Az ördög háza is már egy hatalmas szerelmeslevél volt a régi idők horrorjai felé. Szellemház, korai slasher elemek, sátánista pánik: mindez lassú, erősen az atmoszférára építő rendezéssel, bőr alá kúszó zenével, ami végül egy véres végkifejletbe torkollik. West ugyanezt a metódust tartotta meg a 2011-es A fogadósok és a The Sacrament esetében is, de ekkor előkerültek a kritikus hangok, akik szerint túl sokat pepecsel a felépítéssel, túl lassúak, vontatottak, és a csattanók, ami felé haladnak, közel sem annyira jók, hogy megérjék a várakozást (bevallom, jómagam sem vagyok a fenti két film rajongója, pont ezekből az okokból). Az elismert, de nem mainstream rétegrendező West a tévésorozatok felé fordult, de nem tagadta meg a műfajt. Beszállt többek közt a Sikoly és Az ördögűző kisképernyős változatától kezdve a Wayward Pines epizódjainak rendezésébe, és a most kijött X-ből ítélve csak jót tett neki ez a kitérő.  

1979. Egy kisbusz szeli át Texas állam poros vidékét, fedélzetén egy csapat, akiknek célja a legdögösebb és legsikeresebb pornófilm elkészítése. Persze mindenkinek más a motivációja: Maxine Minx (Mia Goth) világhírű akar lenni, a producer Wayne (Martin Henderson) leginkább csak a dollárokat számolná. A rendező RJ (Owen Campbell) művészivé akarja formálni a látottakat, barátnője Lorraine (Jenna Ortega) csöndben a háttérbe húzódni, míg a főszereplő páros, Bobby-Lynne (Brittany Snow) és Jackson (Kid Cudi) leginkább csak lazítani és szeretkezni akarnak. A forgatás helyszíne egy isten háta mögötti tanya, amit Wayne csak minden gengsztersármáját bevetve tud megszerezni az idős, mogorva tulajtól. Látszólag sínre kerülnek a dolgok, de ahogy telik az idő, úgy kezd a tulaj felesége, Pearl egyre furcsább dolgokat művelni, a stábtagok pedig szépen kezdenek eltűnni vagy egy véres rémálom részévé lenni.

Ha olvasásra az X nagyon emlékeztetni kezdi a nézőt egy másik ismert horrorfilmre, akkor jó helyen tapogatózik.

A legendás 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlást nemcsak az alapsztorival (fiatalok egy gyilkos vidéki család csapdájában), de sokszor még képileg is megidézi West, de mindig csak olyan mértékben, hogy szimpla főhajtás legyen üres másolás helyett. Tesz ő bele annyit saját stílusában és tematikában, hogy az X kellően önálló és hatásos legyen. Sőt, van benne annyi kakaó, hogy a modernkori slasherek egyik legjobbjává váljon, és még csak nem is kell elmennie a Sikoly­-széria által populárissá tett, kikacsintásokkal teli önazonosság felé. Teljesen szabályos, klasszikus elemek mentén épült, ami inkább belülről provokál és nyugtalanít. Hol az a határ, ahol a szex és az erőszak ösztönszerűsége egymásba kap? Meddig megyünk el a vágyaink teljesítéséig?

West lényegében azt mutatja meg, hogy a horror és a pornó ugyanazokkal a hatásmechanizmusokkal működik. Mindkettő a hosszan kitartott feszültségre épít, amit végül a kirobbanó akció old fel a nézőben. Egyedül a kifröccsenő testnedv színe és állaga, ami más: egyik a fájdalom, másik az orgazmus katarzisa. Jól kimunkált kamerabeállításaival, ötletes, sokszor asszociatív módon váltakozó vágással képes ezt a hatást elérni. Kulcspillanata a filmnek, amikor a stáb által felvett csábításjelenetet közbevágja Minx és az idős asszony, Pearl feszült beszélgetésével, miközben utóbbinál még nem tudjuk mi lesz a végkifejlet. Felszínen lappangó őrület, ami hamar vérvörösre mossa azt a laza hangulatot, amit ezek a szeleburdi ifjak magukkal hoznak.

Persze az X nem kíván akadémiai tézisfilm lenni a filmes szexualitás vizsgálatában.

Végig megmarad egy pattanásig feszülő horrornak, amiben végre jó helyre kerül Ti West lassú kameramozgásokra, hátborzongató atmoszférára és baljós előjelű interakciókra épülő stílusa. Míg korábbi filmjeinél sokszor érződött túl lassúnak és hatástalannak, addig az X szinte egyhelyszínes bezártsága, a feszesebb forgatókönyv és a néző idegeit soha el nem engedő vágás (amit West saját maga végez, pontosan tudva, hogy a ritmus és az időzítés mennyire fontos egy horrorfilmnél) rengeteget tesz azért, hogy a bőrünk alá kússzanak a látottak. És ekkor még csak a nagylátószögű képekre, valamint Tyler Bates és Chelsea Wolfe idegőrlő zenéjére épít a rendezés, de csak idő kérdése, mikor fog hús szakadni.

A slasher-üzemmódba való teljes átlépés a film felénél következik be, kellően gyomorforgató gore effektek és csavarok kíséretében. Hőseink természetesen ugyanazzal az elánnál lépnek a halálos csapdákba, mint a műfaj bármelyik más csipet-csapata, de szerencsére egyikőjük se annyira idegesítő, hogy jólesőnek érződik az elhalálozásuk. Külön kiemelném a szürke kisegeret játszó Jenna Ortegát, aki jó úton jár affelé, hogy a 2020-es évek sikolykirálynője legyen (lásd még az idei Sikolyt és a Foo Fighters horror Studio 666-et), valamint Mia Goth-ot, aki kettős szerepben tűnik fel. A színésznő nemcsak Maxine-t, de az idős házaspár női tagját is eljátssza, természetesen tíz tonna smink alatt, de olyan hatásosan, hogy eszünkbe se jut, hogy ugyanazt a színésznőt látjuk.

Ez az X egészére elmondható: ismerős elemekből épül, de pont csak annyit csavar rajta az ellentétpárokkal, a régivágású, de dinamikus stílussal, hogy mégis frissnek érződik. Horrorrajongóknak igazi csemege, és az év egyik legerősebb zsánerfilmje.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés