Kritika

Ez a vakáció biztos nem lesz a kedvenced – You Should Have Left

David Koepp nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis legújabb horrorfilmje, a You Should Have Left ajánlóját elolvasva sokaknak Kubrick Ragyogása juthat eszébe.

A film forgatókönyve (Stephen King helyett) Daniel Kehlmann azonos című kisregénye alapján készült, ám sajnos a film az eredeti műtől elvonatkoztatva is számos kérdést hagy maga után. Pedig elemeiben minden rendelkezésre áll a sikerhez. A filmet rendezőként és íróként jegyző David Koepp alapból garancia lehetne, hiszen többek között olyan filmekben dolgozott alkotóként, mint a Jurassic Park, a Mission: Impossible, vagy a Pánikszoba. Emellett a film szereplőgárdája is izgalma: Kevin Bacon és Amanda Seyfried alakítja a két főszerepet, nem utolsó sorban pedig

a Blumhouse Productions áll a film mögött, akiket leginkább a low-budget horrorfilmjeikről ismerhetünk.

A filmbéli házaspár, a gazdag, már visszavonult bankár, Theo (Kevin Bacon) és a férjénél jóval fiatalabb színésznő, Susanna (Amanda Seyfried) egy mindentől elzárt walesi házba mennek pihenni kislányukkal (Avery Essex). A házat a neten foglalták le, az azonban a letisztult, modern külső ellenére egészen sötét dolgokat tartogat a (kiválasztott) vendégei számára.

A film alaphangulatát nagyban meghatározza Theo nyomott lelki világa, mely a film elejétől kezdve vészjóslóan telepszik rá a nézőre. A férfi folyamatosan rémálmokkal küzd, melynek emlékei nappal sem hagyják szabadulni. Sőt, a házban mintha elfeledni próbált múltja, és az ebből táplálkozó álmai elevenednének meg. Nem csak az apán, de az anyán és a kislányon is hamar úrrá lesz a félelem, a központi probléma először csak kimondatlanul, de ott lebeg a fejük fölött, majd egy ponton már nem tudják magukban tartani:

ebben a házban egyikük sem érzi jól magát, elmenni azonban úgy látszik képtelenek.

Kevin Bacon és Amanda Seyfried játékukkal erősítik a film alaphangulatát. A kislány „kötelező” karaktere inkább csak jelöli szerepét, jelenlétével támogatja az apában feltörő, a titkából táplálkozó bűntudatot. Koepp-től nem állt távol ez a téma, ugyanis 1999-es Hetedik érzék című filmjében egy nagyon hasonló apakaraktert alkotott, egy megszállottat, akit folyamatos víziók gyötörnek. A főszereplője pedig nem volt más akkor sem, mint Kevin Bacon.

Míg Daniel Kehlmann kisregénye sok szempontból utalás Kubrick Ragyogására, addig a filmes adaptációban mégis kevesebb kapcsolat fedezhető fel a két sztori között. Az alaphelyzeten túl a film más irányt vesz, szinte el is felejtjük a vélt kapcsolatot. A You Should Have Left egy lélektani film: a főszereplő lelki világának kivetüléseivel találkozunk a képernyőn, vívódása egy szörnyű titok miatt lesz a táptalaja az ijesztő karaktereknek és nyomasztó jeleneteknek.

Mintha Theo a ház kísérteties, ismeretlen helyein való bolyongásai a saját elméjének leképezései lennének.

Van egy misztikus olvasata is a mozinak: ahogy Theo-nak, a (kísértet)háznak is van egy titka, egy legendája, ám ennek részletei végig ködösek maradnak a néző számára. Mintha a házat körülvevő misztikum a falu egészét áthatná, az idegen család mögött a falu összezárna, mintha mindenki a házat „szolgálná”. De hogy ez tényleg így van-e, csak találgatni tudjuk. Felmerül a kérdés, mi is ez az egész? Tényleg, miért nem lehet ebből a házból szabadulni? Hasonlóan a szabadulás tematikája jelenik meg a Blumhouse 2017-es nagysikerű, díjnyertes filmjében, a Tűnj el!-ben. Itt a főhős barátnőjének családjához érkezik vendégségbe, ám tőrbe csalják egy magasztosabbnak vélt célért cserébe, a főhősnek pedig egyetlen lehetősége van a túlélésre, ha kijut a házból.

Ám míg a Tűnj el! a brutalitás ellenére jó arányú humorral beszél felsőbbségtudatról, kegyetlenségről és a társadalom problémáiról, addig David Koepp filmje inkább zsánerfilm szeretne lenni – egy komoly, csontig hatoló horror/thriller, ami ott és akkor akarja sokkolni a nézőt. Sajnos azonban ez a próbálkozás gyorsan kifullad.

A film annak ellenére, hogy egy pszichológiai thriller/horror, sztori szinten számos kérdést nyitva hagy, sokszor úgy tűnik, mintha az alkotók a vizualitás javára hagytak volna kibontatlanul bizonyos szálakat. Például a film egyik kulcsjelenetében egymásba futnak az addig egymás mellett haladó történetszálak, a feszültség eszkalálódik, Theo félelmei, a házban történtek, illetve a házaspár személyes csatái is kiéleződnek. Ám a film által kínált megoldás súlytalan, a szereplők reakciói mintha csak a felszínt kapargatnák, és inkább alá lennének rendelve annak a törekvésnek, hogy Theo-nak fizikailag a házban kell maradnia.

A film talán leggyengébb pontja, hogy végignézve annak képi világa nem lesz izgalmasabb, sem félelmetesebb az előzetesénél, melybe a legparább jeleneteket mind belesűrítették.

A kis költségvetésű filmre alapvetően a letisztult képek, nagy terek, fehér-fekete pólusok a jellemzők, melyben megjelenik a világos és sötét oldal szimbolikája, a két párhuzamos világ, amit látunk és az, ami mögötte van. Mégis, a film elég gyorsan kifúj az izgalmas megoldásokból, a téboly csúcspontjára pedig olyan képi megoldások maradnak, amiken sokszor mosolyogni kell.

A You Should Have Left számos korábbról ismerős elemmel dolgozik, akár csak a Ragyogáshoz visszanyúlva a hosszú folyosók, a naplóírás, a nagy ház, az ajtók, a fény-árnyék játékok szerepe. Vagy éppen a párhuzamos világok megjelenése, melyeknek működésével a szereplők sincsenek tisztában. Theo és kislánya hiába hallják egymást a falakon keresztül, de átjutni a másikhoz nem tudnak. (Ahogy a Stranger Thingsben is, a párhuzamos világok térben egymáshoz közel vannak, mégsem járhatók át egyszerűen). Ám míg a népszerű sorozatban ezeknek a világoknak a működése érthető lesz a néző számára, itt inkább csak tapogatózunk. Ezen felül a film nehezen értelmezhető időkezelése is gyengíti az összképet, mely végül nem áll össze egy kerek egésszé.

Kalmár Lalita

Kalmár Lalita

Kalmár Lalita az ELTE bölcsészkarán végzett filmszakon, majd később filmírást tanult a METU művészeti karának mesterszakán. Írt kisjátékfilmet, sorozatot, dolgozott színészekkel filmben és színházban egyaránt, a filmkészítés gyakorlatába is belelátott. Szakdolgozatában a bollywoodi film műfaji sokszínűségét vizsgálta, emellett nagy rajongója a szerzői filmnek, illetve a szerzői életutak feltérképezésének.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya