Fókuszban Kritika

Ez a vége? – Zárójelentés

Szabó István új műve, a Zárójelentés szomorú film: szomorú a gondolatisága, de ugyanilyen szomorú a megvalósítása is. 

Rangsorolni és felsorolni is nehéz a Szabó István közel hat évtizedes pályáján született csodálatos darabokat az újhullámos trilógiájától (Álmodozások kora, Apa, Szerelmesfilm) a parabolikus ’70-es éveken (Tűzoltó utca 25., Budapesti mesék) és a lírai, mégis fojtogató Bizalom című filmen át a ’80-as évek grandiózus történelmi tablóiig (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen); az utóbbi évtizedeket pedig a nemzetközi sztárokat (is) felvonultató, a köz- és magánélet színtereit eltérő arányban keverő filmek uralták. Nyolc évvel Az ajtó és tizenöt évvel a Rokonok után az idén 82 éves rendező mintha a kettő fúzióját nyújtaná – a közéleti csatározások és a személyes felfedezések, csendes drámák fej fej mellett haladnak a nemcsak erősen önéletrajzi, de a számvetés, lezárás igényével készült Zárójelentésben.

A Zárójelentés több, mint szerves következménye az életműnek: belőle táplálkozik, összegzi és aláhúzza az eddigi kérdésfelvetéseket, dilemmákat. Azonban míg a gondolatiság belesimul az ismerős szabói keretekbe, illetve aktualizálja azokat, a megvalósítás mikro- és makroszinten is elmarad a klasszikus daraboktól –

a túlcsorduló ön- és világmagyarázó tartalmat ezúttal képtelen megfelelően artikulálni az író-rendező.

A problémák elvi és gyakorlati szinten egyaránt rátelepednek a Zárójelentésre. Olyan, mintha Szabó teljesen elvesztette volna a kapcsolatát a valósággal – sem a világot, sem a benne mozgó embereket nem tudja hitelesen leírni. Hiteltelen figurákat mozgat mesterséges helyzetekben, megmagyarázhatatlan motivációkkal, érthetetlen reakciókkal. Kezdve a cselekményt elindító kórházbezárásnál (ahol egyszerűen nyugdíjazzák az intézmény legjobb szakembereit az orvoshiány sújtotta Magyarországon, ezt pedig mindannyian egy hang nélkül tudomásul veszik) odáig, hogy amikor egy férfi drámai vallomását hallva, miszerint meghalt a gyermeke, a főszereplő felajánlja, hogy felír neki altatót – olyan gyakorlati apróságokról nem is beszélve, hogy a mentők nem veszik fel a telefont. A film második felét uraló konfliktus magja is érthetetlen, kidolgozatlan: az, hogy miért lát fenyegetést a községet erős kézzel vezető polgármester az idősödő, tétován tébláboló orvosban, nem derül ki.

A hiteltelenség gócpontja maga a főhős, a kényszernyugdíjazott kardiológus, akit Klaus Maria Brandauer alakít – az Oscar-díjas osztrák színész viszont olyan, mintha végig azt sem tudná, mi történik körülötte. Idült mosollyal hallgatja mindazt, amit mondanak neki, néha értetlenkedve felháborodik. Bizonyára a szándék az volt, hogy Stephanus doktor kívülállóságát egy valóban kívülálló színész jelenítse meg, azonban Brandauer annyira kívülálló, hogy leesik a vászonról – egy pillanatig sem hiteti el, hogy ő egy vidéki származású, Budapesten dolgozó orvos; nyugat-európai értelmiségi turistának tűnik. Máskülönben hogyan döbbenhet meg azon, hogy a szülőfalujában – pletykálnak? A doktor viaszfiguráját csak részben ellensúlyozza a falusiak tablója:

a különböző sorsok felvillanása – valódi konfliktus híján – többé-kevésbé a film mozgatórugójává válik.

A Zárójelentés átélhetőségét a film dramaturgiai, technikai megoldásai sem növelik – a hirtelen elvágott jelenetek ellehetetlenítik az elmélyedést, belefeledkezést, ahogyan az érthetetlenül ugráló, kanyargó párbeszédek, és a csak allegorikus keretek közt értelmezhető tér-idő kezelés is fokozzák a zavart. A jelenünkben játszódó történetben a nyugdíjkorhatár körüli főszereplőt ’56-ban meghurcolták, viszont él az édesanyja is, akinek így legalább 100 évesnek kell lennie… nem érdemes túlságosan belegondolni, ahogyan abba sem, mennyi idő telik el a jelenetek között, és ez hogyan tükröződik a tárgyi és természeti környezet drasztikus változásain. Az esetleges színészvezetés és a vágás zűrjei pedig csak még inkább elidegenítenek – mindeközben pedig hiányzik az a magasabb érték, esetleg a realizmust zárójelező hangnem, ami mindezt másodlagos aprósággá tehetné. A Zárójelentés realista film, amely azonban képtelen a realitás megragadására.

Mindez a sutaság nagyon szomorúvá, egyenesen lesújtó, kiábrándító élménnyé teszi a Zárójelentést, miközben önmagában végtelenül szomorú a gondolatisága is. Szabó István maga köré gyűjtötte a kedvenc, visszatérő színészeit (a nemrég elhunyt Andorai Péter jelenléte szívfacsaró), hogy egy utolsó, ceterum censeo-jellegű nyilatkozatot tegyen önmagáról és a világról. Az egyértelműen önreflexív történet (Stephanus István nevében kétszeresen is szerepel a rendező) egy, a magyar filmben ismerős toposzt idéz meg: az értelmiség hazalátogatását vidékre, ami szükségszerűen együtt jár a számvetéssel is. Az olyan filmek, mint Makk Károlytól az Elveszett paradicsom (1962), Jancsó Miklóstól az Oldás és kötés (1963) vagy Zolnay Páltól a Hogy szaladnak a fák (1966) hősei általában valami igazibbat találnak a falusi környezetben,

ami őszintébb, mint az üres nagyvárosi életük.

A Zárójelentés főszereplője azonban olyan, mintha Budapesten is vendég lenne a saját életében, így ez a kontraszt itt elvész – helyette a gyökerekhez való visszatéréssel a búcsúzás, lemondás, zárójelentés szándéka kerül előtérbe. Ezzel áll szemben az a belső parancs, hogy ameddig csak lehet, tenni kell a dolgunk (ami a szívgyógyítás) – mindegy, hogy kit gyógyítunk, milyen eszközökkel gyógyítunk, ellenséges hangulatban gyógyítunk, ha ennek vége, az életnek sincs tovább értelme.

A Zárójelentés hemzseg a szimbolikus megoldásoktól (ezek közül a legizgalmasabb, hogy Eperjes Károly papot játszik, remekül), a megdöbbentően direkt, önfelmentő szándékú önreflexiót viszont nehéz hová tenni. Stephanus doktort ugyanis pletykák és félinformációk alapján „meghurcolja” a közösség, amit ő méltósággal, magabiztos önérzettel visel – nem próbál védekezni, inkább értetlenül figyeli a „gonosz” falu fortyogását. Nem ő az egyetlen áldozata a rosszindulatú áskálódásnak, ám ő az egyetlen, aki szó szerint és áttételesen is túléli az ellene indított hadjáratot, és megújulva lép tovább. A filmet a Tannhäuser zarándokkórusa zárja, így a Zárójelentés utolsó szava az Ewigkeit, örökkévalóság – a Szabó István pályáját végigkövető zenemű felmagasztosítja és egészen meghatóvá is teszi a göröngyös úton elért befejezést.

Ezen befejezés pedig nem csupán a filmé, hanem minden bizonnyal a pályáé is

– Szabó a magyar film egyik leggyümölcsözőbb korszakának egyik utolsó élő képviselője (többek közt a producerként közreműködő Sándor Pál mellett), így a Zárójelentés szükségszerűen önmagán túlmutató jelentőséget kap. Ha enélkül a többletjelentés nélkül lehetne értelmezni, értékelni a filmet, egy lapos szerzői darabnak nevezhetnénk, ami felvonultat néhány érdekes ötletet (mint a benzinkút határhelyzetében a libikókázás határhelyzetét vagy a zene szerepeltetését), de nem elég erőteljes ahhoz, hogy filozófiai vagy esztétikai értelemben maradandó vagy akár élvezhető legyen. Szabó István végakarataként viszont a Zárójelentés egy zavaros, megkérdőjelezhető üzenetű, hamis karaktereket hamis környezetben mozgató, hamis próbatételek elé állító, vázlatszerű alkotás.

Stephanus doktor többször utal rá, tehát a rendező is tisztában van vele, hogy ez a világ már nem az ő világa, nem érti eléggé – csak sajnos ez a felismerés nem teszi jóvá azt, hogy nem tud kompetensen beszélni sem róla, ami pedig nem lenne törvényszerű. A Zárójelentés ködösségén csak néha ragyog át egy-egy napsugár, ami aranyló fénybe vonja a makettszerű környezetet – de az ettől még makett marad.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..