Kritika

Zene kéne szöveg nélkül – Pappa pia

A Pappa pia – noha élhetett volna használható mintákkal – ezeket nem tudta kiaknázni. A kínosan száraz szövegeket és az elfuserált romantikus szálat se Szabó Kimmel Tamás, se a többnyire jól sikerült betétdalok nem voltak képesek helyrehozni.

Hosszú idő óta meglévő aggodalmunk végül beigazolódni látszik. Egyszerre tud okozni szuper jó szórakozást és borzasztóan kellemetlen perceket Csupó Gábor extra nagy költségvetésű színes szagos magyar musicalje. Ennek a kettősségnek azonban valószínűleg nem örülnek az alkotók, hiszen amíg a szuperszórakozás egy-egy gegben van jelen, a borzasztó kellemetlen érzés már inkább a projekt egészéről, a klasszikus filmnyelvi elemekről, illetve inkább azok hiányáról mondható el.

Mert mégis mi a gond Pappa piával? Igen elsősorban a cím, de ezt már sokszor sokan megtárgyaltuk. Nyilván nem szerencsés az ABBA számokból építkező – mondjuk éppen hasonlóan egyszerű – „eredeti” filmet lemásolni, ráadásul alkoholgondokkal küzdő nagypapa szerepével igazolni ezt a nyakatekert ötletet (ami amúgy Nagy Feró karakterét ennyire nem határozza azért meg). Valószínűleg azonban nem ez a kritika, de még csak nem is a mostanában megjelenő többi társa az első figyelmeztető jel, hogy ezzel az ötlettel nem kéne játszani. Ráadásul lehet rossz cím ellenére jó egy film. Szóval talán szálljunk le erről a címadás témáról.

Sokkal nagyobb gond a karakterek kidolgozatlansága, amelyik pedig ki van dolgozva, közhelyekbe vagy giccsbe szalad bele. Egyáltalán a szövegek, és az azt kimondó, jelentéktelenné silányított mellékkarakterek annyira fájnak, hogy inkább a következő Neoton Familia dalt várjuk. Volt egy opció a film címére: Zene nélkül. Pedig éppen még az a jó. Ez a film jobb lett volna szöveg nélkül. Egyedül Szabó Kimmel Tamás bírja el, hogy bármilyen papír karaktert kapjon, csípőből kirázza a legalább közepest. Rajta kívül Stohl András az, aki szemmel láthatóan lubickol a diszkótulajdonos főgonosz szerepében, mert hát neki mégiscsak az a feladata, hogy eldózerolja a telep közepén álló csónakházat, ami amúgy egy kedves szelete a gyerekkornak, maga a megtestesült nosztalgia.

Szabó Kimmel Tamás és Nagy Feró a Pappa pia című filmben. Fotó: Intercom

Ez a fajta nosztalgia persze csak egy darabig jó. Jó ránézni a poros, elhagyott csónakházra a film elején, az más kérdés, hogy nehezen késztet arra, hogy én magam is gyerekkori vízparti emlékeimbe feledkezzem, pedig ez nem ártana az azonosuláshoz. Ugyanez a baj a szerelmi szállal is: a több év külföldi kalandozásból visszatérő Tomi (Szabó kimmel Tamás) és az akkor itthagyott Mara, aki ráadásul a főgonosz jobbkeze (Ostorházi Bernadett) kapcsolatának alakulásától nem gyullad lángra a lelkünk. A nagy romantikus előzménynek számító Szerelmünk lapjaiból csak a női főszereplő esőben ázása látszik; vele az érzés nem jön meg.

Filmes klisék pakolása helyett pedig elég lett volna egy kicsit körülnézni. A Pappa pia ugyanis megszólalásig hasonlít az évszázad egyik legjobb magyar vígjátékára. A Made in Hungária tartalmazza majdnem mindazt, amit a Pappa pia szeretne: pörgős látványosságot sok színes szoknyával, jó zenéket, vicces szituációkat, nosztalgiát. Nyilván az élet írja a legjobb forgatókönyveket, ebből a szempontból a Fenyő Miklósról szóló igaz történetnek egy kicsit könnyebb a helyzete, de a kettő hasonlósága még így is szembetűnő: külföldről hazajött alfahím (ez az Alfahímek nevű zenekar is két percig tud hiteles lenni), akkor itt hagyott szerelmes, szuper kiegészítő karakterek – Scherer Péter szerintem mindannyiunk retinájába égett –, ja és persze a főszereplő. Hát majdhogynem ez az egyetlen közös pont.

Kár volna azonban nézhetetlenként gondolni erre a filmre, ami az ördögtől való volna.

Ne szépelegjünk, a Pappa pia egy nagyon is tudatosan átgondolt projekt, ahol engedték veszni a klasszikus filmes szempontokat. Magyarán nem baj, ha nincs rendes forgatókönyv vagy színészvezetés, ha cserébe jó dalok szólnak. Ez egy bulifilm!

Valljuk be, elég egy jól újrahangszerelt Máté Péter dal és egy jó koreográfia, jó csajok és pasik. Ezen felül minden geg már csak jutalom a mozinézőnek. És hát miért ne örüljünk annak, hogy film és közönsége ismét megtalálja egymást? A Kincsem után – még ha más színvonalon is – idén várhatóan másodszor robbant bankot itthon magyar film.

Szabó Kimmel Tamás, Stohl András és Ostorházi Bernadett a táncosok a Pappa pia című filmben. Fotó: Intercom

Ez pedig az újabb színészgenerációnak kedvezhet. Mert a fentebb említett színészeken kívül fontos megemlíteni még két fiatalt. A női főszereplőt alakító, rendkívül alaposnak tűnő Ostorházi Bernadett és a Tomi barátját alakító Tibó, a Tháliában játszó Mózes András. Őket még sokszor szeretnénk látni filmben. Ha pedig ezzel nemcsak jelen sorok írója, de még néhány százezer néző is így van, már nem volt kár a Pappa pia elkészítéséért.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.