A Batman és a Bosszúállók térhódításával, az első szuperhős-dekonstrukciók is megjelentek a színen. A független oldalról érkező ellenpólusok mellé (Ha/Ver, Defendor) egy nagystúdió is (Sony/Columbia) harcba indított egy renitens teremtményt, kinek neve: Zöld Darázs.
Zöld Darázs alakja először rádiójáték formájában tűnt fel még 1936-ban, s népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy azóta képregény- és televíziós sorozat is készült a naplopó úrifiú kalandjaiból. Britt Reid lázadó aranyifjú, aki apja halálával egy médiavállalat elnöki székébe kerül, a munka helyett azonban mindig is jobban csábította az éjszakai élet. A gyász napjaiban sincs ez másképp, csakhogy a hajnalig tartó mulatozásokat maszkos igazságtevéssel helyettesíti. Zöld Darázs azonban nem éppen egy Batman, a játszótérként funkcionáló városi közeget Snoop Dogg-nóták kíséretében tördeli darabjaira, s csakhamar a helyi maffia legfőbb riválisaként tündököl, legalábbis saját lapjában.
Világjobbító szuperhősökön relevánsan élcelődni csak renitens alkotói magatartással lehet, s mi tagadás a Zöld Darázsnak rögtön kettő sajátságos művészlélek is kijutott. A forgatókönyvért részben a címszerepet is alakító Seth Rogen volt a felelős, míg a rendezői széket a videoklipes forma egyik koronázatlan királya, Michel Gondry foglalta el. Látszólagos szöges ellentétük miatt azonban senki sem sejthette, hogy a végeredmény vajon a komikus harsány humorát vagy a direktor fékevesztett fantáziáját fogja jobban tükrözni. A jelzésértékűnek szánt nyitójelenetben a lefejezett szuperhős-baba meglepetésre nem Gondry álomvilágának megnyirbálását, hanem a furcsa pár dekonstrukciós szándékát hivatott kifejezni. A mérleg nyelve egyik oldalra sem billent el, közös munkájuk gyümölcseként a Zöld Darázs egy szemérmetlenség határát súroló képregény-gúnyirattá forrta ki magát, amelynek humora a deviáns címszereplő és a szuperkütyüket biztosító partner önreflexív kapcsolatának buddy-feelingjéből táplálkozik.
A százhúsz millió dolláros költségvetés természetes velejárója, hogy a Zöld Darázs narratív szerkezetét sablonokból építtették fel az egyszeri amerikai nézők számára. Gondry azonban megtalálta a kapaszkodókat az akcióorientált történeten, s elemről-elemre formálta saját attitűdjéhez. A kartonból és vattából kreált tudati labirintus helyett (Az álom tudománya) a harcművészetekben jártas Kato (Jay Chou) és egy felspécizett gépjármű biztosítja a játékos trükkök arzenálját. Az utcai bandák tagjai hol az említett partner fejben előre eltervezett ütéseitől terülnek ki, hol egy betonkeverő elszabadult hengere elől kénytelenek menekülni. Tevékenységüket pedig még a főgonosz sem tudja összehangolni, ugyanis éppen kapuzárási pániktól szenved. A szerepben Christopher Waltz már a Becstelen Brigantykban is pislákoló komikusi vénáját csillogtatja.
A Zöld Darázs másik szárnyát értelemszerűen Seth Rogen rebegteti. A komikus luxusvillákat nem kímélve adja elő magát: a dulakodás-jelenet legalább olyan bűnös élvezet, mint a két Appatow-produkció (Ananász expressz, Felhangolva) törhetetlen tárgyat nem ismerő zúzásai. Az idétlen szócsatákat szerencséjére médiakritikaként is fel lehet fogni, s a sajtótermékek kigúnyolása egyébként is üdítően hat a zsurnalizmus világába szakadt szuperhősök (Superman, Pókember) kettős életvitelével szemben. Az összképen csupán a meglebegtetett szerelemi háromszög ront. A tanult titkárnőért (Cameron Diaz) vívott küzdelem nem elég, hogy olcsó ripacskodásnak hat, de még a főhősök homoszexuális idillt pedzegető egymásra találását is megcsorbítja. Az élvezetgyilkos fullánk eltávolítása talán még nem eredményezte volna a Zöld Darázs elpusztulását.
A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) premierje alkalmából tematikus hetet tart a Filmtekercs a revizionista szuperhősfilmek témakörében. A hét folyamán olvashattok majd kritikákat, interjúkat és egy rövidebb esszét a nagy költségvetésű képregény-adaptációk árnyékában fodrozódó trenddel kapcsolatban.
