Jonathan Glazer visszatérése, a The Zone of Interest fojtogató életkép a holokauszt hátteréről.
Jonathan Glazer azon rendezők közé tartozik, akik ritkán készítenek mozifilmet, művei mégis meghatározó hatásúak. Az 1965-ös születésű Glazernek a The Zone of Interest csupán a negyedik filmje a Szexi dög, a Születés és A felszín alatt után, így joggal övezi nagy érdeklődés – amelynek nemcsak megfelel, de jóval felül is teljesíti az elvárásokat.
A The Zone of Interest az a típusú film, amelyről minél kevesebbet tudunk, annál jobban járunk. Ironikus módon a főszereplő Höss családnak is ez a mottója, akik paradicsomi kertet építenek közvetlenül Auschwitz mellett.
Rudolf Höss tevékenysége a történelemkönyvek mellett Robert Merle regényéből, a Mesterségem a halálból lehet ismerős:
a német SS tiszt auschwitzi táborparancsnokként dolgozta ki a táborba kerülők módszeres megsemmisítését. Glazer műve azonban nem ennek, hanem egy másik regénynek az adaptációja: a Cannes-i premierrel egyidőben elhunyt angol íróé, Martin Amisé. Az azonos című regény azonban inkább csak kiindulópontja a filmnek, hiszen azzal ellentétben Glazer nem személyközi viszonyokat vizsgál, hanem ennél absztraktabb vállalást tesz. Holokausztábrázolása áttételes, a sejtetésre épül, gyakorlatilag semmi szörnyűséget nem látunk – csupán hétköznapi életképeket, nagyobb események nélkül. Ennek ellenére páratlanul nyugtalanító film a The Zone of Interest, hiszen a tagadást, a közönyt, a lelkiismeretlenséget, a rideg számítást és a néma cinkosságot mutatja be, azokat a tulajdonságokat, amelyek lehetővé tették, hogy a haláltáborok háborítatlanul működhessenek.
A The Zone of Interest közelítése és szemszöge Nemes Jeles László kisjátékfilmjéét, a Türelemét idézi – kínálja magát a párhuzam a Saul fiával is, a Türelem azonban közelebbi rokon.
Glazer filmje sem a lágerben játszódik, hanem egy zöld idillben, szereplői nem a táborlakók, hanem a gépezet legfőbb működtetője és családja, elsősorban felesége, Hedwig. Sandra Hüller elképesztő alakításában Hedwig az eszményi, náci feleség és családanya, aki feltétel nélkül, némán támogatja a férjét (Christian Friedel), vezeti a háztartást, gondoskodik a gyerekekről. Hedwig viselkedése arra épül, hogy hiába laknak konkrétan a tábor kerítésének túloldalán, a vastag betonfallal nemcsak fizikailag, hanem szellemileg és lelkileg is tökéletesen kizárják a külvilág rettenetét, a naivitásba menekülnek. A mesebeli élet repedezése alig látható: Hedwig hozzájut egy gyönyörű bundához (a zsebében még egy rúzst is talál), a gyerekek aranyfogakkal játszanak, a háttérben befut egy vonat. A The Zone of Interest azért újabb – de Nemes Jeles László nyomán járó – mérföldkő a holokausztábrázolásban, mert apró jelekkel, elsősorban beszűrődő hangokkal érzékelteti a néhány méterrel arrébb játszódó rettenetet, amelynek ábrázolása egyébként lehetetlen.
Glazer filmje az önbecsapásról szól, ami nyilván szükséges reakció, máshogy képtelenség lett volna elviselni azokat eseményeket, amelyhez a film szereplői aktívan vagy passzívan asszisztálnak. Hedwig azt a hozzáállást képviseli, amely ma is ugyanilyen elterjedt: a világ szörnyűségei elől a legegyszerűbb a homokba dugni a fejünket. Legyen az bár a közvetlen közelünkben, ha lesütjük a szemünket, elfordítjuk a fejünket, nem a mi problémánk. Hozzá képest Rudolf a vakbuzgalom képviselője: ahogyan Merle regényében, úgy itt is egy megoldandó logisztikai nehézségnek, leküzdendő technikai kihívásnak mutatkozik a holokauszt, amelynek kivitelezése, levezénylése felvillanyozó siker. (A filmben a magyar holokauszt is kiemelt szerepet kap mint Höss csúcsteljesítménye.)
Höss személyisége csak a film legvégén kap árnyalást, hogy aztán Glazer erős gyomrossal ellenpontozza az addig látottakat.
Ez alapján ugyanis a táborparancsnok teljesítménye valóban sikertörténet, hiszen a mai napig ápolják az emlékét, őrzik a teremtményét. A film azonban mégsem ezzel a képsorral enged az utunkra, hanem visszavált a múltba, és ettől lesz igazán egyedi a rendező megoldása.
A The Zone of Interest eleinte csendes filmnek tűnik, majd inkább dermesztővé, rideggé, sterillé válik, ez teszi igazán nyomasztóvá. Eseménytelensége gyanús, tisztasága mesterséges, mint egy arcunkra fagyott mosoly.
A filmet a Cannes-i Filmfesztiválon láttuk, további cikkek az eseményről itt.
