Amíg a Star Wars: Az ébredő erőt csak a nosztalgiafaktor miatt tudtuk szeretni, addig a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet végre saját jogán válhat az univerzum rajongóinak kedvencévé. Az új résszel az eredeti trilógiához méltó, ütős sztori öntött friss vért az oly régóta csak a múlt emlékéből táplálkozó franchise-ba.
Meg kell mondjam, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet messze felülmúlta elvárásaimat. Régen izgultam ennyire, pláne annak ellenére, hogy pontosan tudtam – lévén az epizód a III. és a IV. rész közötti időkben játszódik – mi lesz a végkifejlete a látottaknak.
Az előzménytrilógia parafrázisaként is felfogható Az ébredő erőt szinte teljes egészében a nosztalgia éltette: egy jól ismert történetet láttunk ismét megelevenedni a vásznon, s bár a mozi varázslata és az érzés, amikor a néző szinte képes megtapintani a pillanatot, amikor a filmtörténelem íródik, az együgyű történetért is kárpótolt minket – az azonban teljesen bizonyos volt, hogy a Zsivány Egyesnek már fel kell mutatnia valami valódi értéket, ha nem akarja elveszteni a Star Wars franchise rajongóinak szeretetét.
Szerencsére a Lucasfilm csapata jó lóra tett, amikor John Knoll és Gary Whitta történetéből Chris Weitz-cel és Tony Gilroyjal íratott forgatókönyvet, a rendezést pedig arra a Gareth Edwardsra bízta, aki megálmodta a Monsters és a legújabb Godzilla világát is. A kisebb visszhangot keltő Monsterst mind a nézők, mind a kritikusok vegyesen értékelték, de a tény, hogy olyan filmeket ihletett, mint például a zombitémát újraértelmező Kiéhezettek, sejteti, hogy megvannak a maga értékei.
A Godzilla már nagyobbat szólt, erősségeit az új Star Wars film is elnyerte – gyengeségeit pedig szerencsére elhagyta: a Zsivány Egyes nemcsak nagyon mutatós, szépen szerkesztett film, de hősei – még ha nem is egy mélylélektani dráma szintjén, de – fejlődnek. A Godzilla papírmasé figurái helyén hús-vér karaktereket találunk, akik ráadásul sokszor kiszámíthatatlanul (és ebből kifolyólag bizony többször is idegesítően) irracionálisan viselkednek, és akiket hibáik ellenére tudunk megszeretni a film végére.
Különösen dicséretes, ahogy a cselekmény tökéletes illesztésekkel szövi egybe a már ismert történetelemeket az új sztorival – a legjobb lélektani pillanatban bukkannak fel ismerős szereplők, hogy a bennfentesség jól megérdemelt érzésével ajándékozzák meg a sokat látott nézőt.
Több kultikus figura is feltűnik a vásznon, de a főszerep most az új generációé.
Jyn Ersóként Felicity Jones mintha mindig is az univerzumhoz tartozott volna, és ahogy sosem, Mads Mikkelsen és Forest Whitaker sem okoznak csalódás. A mellékszerepekbe csupa emlékezetes karaktert írtak az alkotók – biztosan mindenki talál magának kedvencet, akivel azonosulhat. Persze megszületett a film maga robotja is – a cukiságfaktort egy újfajta humor váltotta: az Alan Tudyk által életre keltett K-2SO szarkasztikus stílusával a franchise egyik legjobban sikerült android figurája lett. A szereposztás egyetlen ellentmondásos választása Diego Luna volt, aki Cassian Andor szerepében nem tud felnőni Erso karakteréhez – sajnos a szinkron csak tovább rontja Andor hitelességét, aki egy bizonytalan kisfiú és egy harcedzett kém jegyeit egyaránt mutatja.
Nemcsak önálló darabként, de az univerzum részeként is jól teljesít a Zsivány Egyes. Az eredeti trilógiában lefektetett jellegzetességeket viszi tovább a film: izgalmas fajokat látunk, csodaszép és változatos bolygókat, jönnek a birodalmi lépegetők és a rohamosztagosok, Michael Giacchino pedig a John Williams által megteremtett zenei környezethez remekül passzoló dallamokat formált. Az eddig nem kifejezetten szemcukorkákat forgató Greig Fraser is bizonyított: az űroperában megint zenél az egész zenekar, szépen koreografált űrcsatákat és feszesre vett akciókat fényképezett a Foxcatcher, a Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza és az Ölni kíméletesen operatőre.
Szóval megvan minden, ami kell – annak ellenére is, hogy hangulatában a Zsivány Egyes sokkal komolyabb, mint a korábbi darabok. Az írók ezúttal nem sziruppal igyekeznek megnyerni maguknak a nézőt: nemcsak a humor lett feketébb, az egész univerzum sötétebb – és ebből kifolyólag sokkal valóságosabb lett.
Hogy miben hibázik a film? Nem sok mindenben. Aki nincs képben az előzményekkel és következményekkel, nehezen fogja követni az eseményeket, az emberi viszonyok alakítása pedig még mindig nem olyan szofisztikált, ahogy én szeretem, de ez már tényleg csak kötekedés. A Zsivány Egyes méltó címéhez, tényleg egy igazi Star Wars történet – amit már rég vártunk.
