A sportfilmek különleges válfaját alkotják a kosárlabda köré szerveződő alkotások, a palánk alatt ugyanis olyan kérdések kerülhetnek a felszínre, mint a női egyenjogúság, az afroamerikaik társadalmi helyzete, az alkohol-, és drogfüggőség, illetve az apa-fiú kapcsolatok ambivalenciája.
“A kosárlabda költészet mozgás közben.” – A játék ördöge főhőse, az NBA sztár Ray Allen gyönyörű összefoglalását adja a játék szépségének. A sport itthon viszonylag alacsony népszerűségnek örvend, azonban a Netflixen debütált The Last Dance hazai sikere megmutatta, hogy Michael Jordan és a Chicago Bulls ‘90-es évekbeli szériája még mindig elevenen él mindenkiben.
Íme, a legjobb filmek, amik a kosárlabda körül forognak!
A legjobb dobás (David Anspaugh, 1986)
Mérhetetlenül naiv David Anspaugh filmje, és éppen ezért imádnivaló. A legjobb dobás minimalista története az ’50-es évek Indiana államába kalauzol el bennünket, ahol egy pöttöm kis falu, pöttöm kis iskolájának, pöttöm kis kosárlabda-csapata próbál boldogulni a megyei bajnokságban új edzőjével, a marcona, kétes múltú Norman Dale-lel (Gene Hackman). A falu népének a kosárlabda olyan, mint hívőnek a Biblia; követik, tisztelik, a tanok szentek és sérthetetlenek. Nem csoda, hogy ellenzik Dale minden korábbi tapasztalásukat felülíró edzői felfogását.
A Hickory iskola hét kosarasa a falu legnagyobb büszkesége. A goromba edző szabályai lassan egy csapattá kovácsolják őket, akik nem nevetik ki a legkisebb, legügyetlenebb társukat, hanem vállt vállnak vetve harcolnak egymásért. A legjobb dobásban a kosarazás szenvedélyként jelenik meg, amely feledteti a problémákat, kiutat nyit a hétköznapok nehézségeiből, a lélek terapeutája. Dale-t dühkezelési problémák miatt tanácsolták el egy évtizede az egyetemi csapatától, a suli legjobb kosarasa, Jimmy (Maris Valainis) korábbi edzőjét gyászolva hagyott fel a társas érintkezéssel, Shootert (Dennis Hopper) kitaszította mind a falu, mind a saját fia az alkoholizmusa miatt, maga a közösség pedig azért képtelen fejlődni, mert nem mer nagyban gondolkodni és képtelen a változásra.
Sokféle ember sokféle nyűggel, de egyetlen céllal; elfogadásra leljenek. A Hickory fiainak csodájában a történelemírás csak egy extra adalék, hiszen a szereplők számára ez a lehetőség volt A legjobb dobás, hogy egyszer s mindenkorra révbe érjenek, a film végére pedig mintegy mindegy, hogy a gyűrűről kifelé vagy befelé pattan a laszti. (Gyenes Dániel)
