Romantikus sportvígjátékot forgat Vékes Csaba Scherer Péter és Derzsi Dezső főszereplésével. A Filmtekercs ellátogatott a Magyar Rádió épületéhez, ahol a film irodai jeleneteit vették fel. A forgatáson kulisszatitkokat is megtudhattunk a Dallas Bobby Ewing-ját alakító Patrick Duffy-ról és a gombifocis alapötletről. A Lepattanó 2024-ben érkezik a hazai nézőkhöz.
Amikor beléptünk a Magyar Rádió épületébe, megdöbbentő látvány fogadott bennünket: kihalt, labirintusszerű folyosók, üres stúdiók és bezárt ajtók. De ahogy felértünk az első emeletre, éreztük, hogy egy másik világba kerültünk, ugyanis egy forgatás helyszínére csöppentünk. A füstgépek bekapcsolva, a szett beállítva, minden elő volt készítve a próbafelvételhez, amelyben a Lepattanó című, magyar film egyik irodai jelenetét vették fel.
Vékes Csaba alkotásának felütése szerint Kálmán (Scherer Péter) profi gombfocijátékos, aki csapatával az Európa-bajnokságra készül. Azonban a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Mikor a csapat már minden reményét elvesztette, váratlan dolog történik: egy milliárdos (Patrick Duffy) tévedésből 100 millió forintot utal a számlájukra. Noha a pénz nem a gombfociőrülteket illeti, Kálmánék mégis költenek egy keveset az összegből álmuk megvalósítására. Ezzel ugyanis újra esélyük lehet kijutni az EB-re – hacsak le nem buknak.
A gombfoci egyébként sokak gyerekkorából ismerős lehet, ugyanis a sportág a Kádár-korszakban élte virágkorát. Az alapjáték nagyjából egyidőben született meg hazánkban és Brazíliában a XX. század elején. Több változata is létezik, ám külföldön rendszeresen összekeverték gombfocit a csocsóval, ezért az egyérintős verziója nyomán szektorlabda lett a sport hivatalos neve. Még ma is tartanak belőle bajnokságokat, de az utóbbi évtizedekben jelentősen vesztett népszerűségéből.
Ebből adódóan meglepő, hogy a legújabb magyar vígjátéknak épp ez az elfeledett sport adja a központi konfliktusát. A koncepció kapcsán megkérdeztük a rendezőt is, aki így fogalmazott: „Gönye László forgatókönyvírótársam fejéből pattant ki az egész. Ő sokkal autentikusabban tudna válaszolni erre, de az igazság az, hogy nagyon szeretjük ezeket a különlegesebb szubkultúrákat, amikor látszólag valami tök fölösleges és pici, infantilis dologba valaki hihetetlen energiákat tol. Ez a szubkultúra létezik Magyarországon, hungarikum az egész. […] Akik most a harmincas éveikben járnak, ők és a szüleik generációi, meg a nagyszüleik generációi, ők mind játszottak. Lehet, hogy nem sokat, de hogy találkoztak vele, és van valami kötődésük, az egészen biztos.
Apukám és nagypapám is gombfocizott, emiatt én is gombfociztam.
De nemcsak a család, hanem a barátok is. Amúgy nagyon érdekes, mert pár éve Valcz Petivel, aki jó barátom és osztálytársam is volt, egy balatoni délután fölmentünk hozzá, és az lett a vége, hogy a parketten gombfociztunk a gyerekkori gombfocifiguráival. Nagyon sok ember kötődik hozzá, fiúk, lányok, és remélem, hogy ez a film „romantikusan” megmozgatja őket.” – jegyezte meg Vékes Csaba rendező.
Az alkotók a Lepattanóban fel akarják eleveníteni a magyarok kedves emlékeit a gombfocizásról, hiszen úgy gondolják, ez sokak életében jelen volt annak idején.
A 27 napos forgatás felénél járnak a készítők, és még sok van hátra, de az összeszokott csapatnak köszönhetően ez már nem tűnik olyan nehéz feladatnak. Mikor belecsöppentünk ebbe a forgatagba, rögtön feltűnt, hogy senki sem feszült, jó hangulatban telik a munka és a stábtagok jól kijönnek egymással. „Lekopogom, de eddig nincsen semmi probléma, nagyon jó csapatot sikerült összeraknunk. Vékes Csabival mi már jó pár stábtaggal dolgoztunk együtt valamelyik filmünkben, akár kicsiben, akár nagyobb filmben, és igyekszünk hívni azokat a kollégákat, akikkel korábban már sikeres munkaviszonyt folytattunk, hiszen róluk tudjuk, hogy velük szót lehet érteni. És akkor ez most tökre jól összejött. Úgyhogy ez nagyon jó csapat.” – állapította meg Roskó Péter, a film producere.
Vékes Csaba azt is elárulta, hogy főleg a stábtagok statisztáskodtak a produkcióban, ráadásul nem is kevesen.
„A stáb 75-80 százaléka beforgott már, és aki nem, az meg jó eséllyel be fog. Nyilván csak az, akinek van ehhez kedve. De szerintem sokan örülnek ennek. Nekünk is nagyon jó, mert rengeteg szereplős a film, és nagyon sok kisebb megjelenés van a történetben, amikre hivatalosan kiemelt statisztákat szokott hívni a produkció, és az eddigi tapasztalatom az volt, hogy az soha nem volt az igazi, és ezért beszéltük meg a gyártással, hogy megpróbáljuk a filmet tényleg olyan emberekkel feltölteni, akiknek van egy plusz motivációjuk.”
De a Lepattanó híre leginkább Patrick Duffy szerepeltetése miatt járta be a hazai sajtót, ezért a producert a Dallas Bobby Ewing-jának beszervezéséről is kérdeztük. Roskó Péter úgy fogalmazott: „Nézd, annál több részlet nincsen, minthogy fölmerült az ötlet, hogy ő (Patrick Duffy) legyen a szereplő, megkerestem az ügynökének az elérhetőségét, és írtam neki egy szívhez szóló levelet, hogy nekünk mennyit jelentett és mekkora dolog lenne, hogyha egy magyar filmben szerepelne.
És szerencsénk volt, mert Patrick Duffy pont rá is ért, illetve nem volt még itt, „a keleti blokkban”.
Azt ő is elmondta, hogy nem járt még a környéken, tehát neki ez felért egy kirándulással, és közben dolgozott is egy magyar filmben. De nagyon fontos tényező volt, hogy megtetszett neki a forgatókönyv. Ha valami vacakkal kerestük volna meg, akkor nyilván azt mondja, hogy gyerekek, én nem vagyok egy bohóc, hagyjatok, de nem. Azt mondta, hogy ez neki tökre tetszik, milyen jó. Úgyhogy ezek mind összejátszva hozták azt, hogy ő ide eljött. És én úgy láttam, hogy nagyon jól érezte magát. Jó ideje volt, és a párja is eljött, a Linda Purl. Együtt bejárták Budapestet. Meg tudod nézni a neten, mert Lindának van egy csomó fényképe a Duna mellett, a Terror Háza mellett, a Várban, stb. Jó híre van a városnak egyébként külföldön, és ezt ők most végre ki akarták használni.”
Duffy-ról egyébként az egész stáb pozitívan nyilatkozott. Derzsi Dezső, a Lepattanó egyik főszereplője például ezt mondta: „Egy csodálatos ember. Laza, kedves és amennyire én meg tudom ítélni, profi.” Patrick Duffy ugyan rövid ideig forgatott velük, de hamar a szívükhöz nőtt. E különös történetben Derzsi Dezső játssza Scherer Péter karakterének fiát, az irodista Oszkárt. Az ember azt hihetné, hogy a kettőjük közötti dinamikák szolgáltatják majd a Lepattanó legérzelmesebb momentumait, de nem így van.
Egy szerelmi háromszög lesz fő érzelmi szál a Lepattanóban.
„Apa, fia és egy lány között, akivel mind a ketten kapcsolatban vannak anélkül, hogy tudnának egymásról. A lány az egyetlen, aki tudja, hogy ez egy szerelmi háromszög, és nem csak két kapcsolat. Ez nagyon izgalmas még a történetben. A vígjátéki vonulaton túl van egy nagyon érzékeny és picit groteszk szerelmi vonal, ami nagyon jót tesz a filmnek, jó kis sava-borsa lesz tőle.” – avatott be a rendező.
A filmet nemcsak a Magyar Rádió épületében, hanem több belvárosi, és egy váci helyszínen forgatták. A szereplőket arról is kérdeztük, melyik volt a legizgalmasabb helyszín, ahol filmeztek. „Helyszín szempontjából az egyik legnehezebb az Oscar lakása, ami a Visegrádi utcában volt. Mindent hozott a pincelakás, amit kellett volna, csak maga a környezet, picit nyomasztó volt. Egy kicsit levegőtlen és dohos volt az egész, de közben ez is hordozta azt a hangulatot, azt az energiát, amire a film szempontjából szükség lehet.” – emelte ki Derzsi Dezső Oszkár figurájának lakása kapcsán.
Az alkotói szándék kapcsán Vékes Csaba a következőképpen fogalmazott: “A kis hercegben van az a mondat, hogy
Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”
Van valami, amiben te elképesztő időt és energiát teszel, legyen az bármi, az akkor fontossá fog válni, mert odaadsz belőle magadból valamit. És tulajdonképpen itt is ez történik és ez nagyon szép az összességében. Azt gondolom, hogy ezzel az elhivatottsággal majd lehet menni. Az elmondottak alapján azt szűrtük le, hogy a Lepattanó egy szívből jövő projekt, amit egy elkötelezett csapat alkot meg. A film a Blue Duck Arts gyártásában készül az NFI 322,4 millió forintos támogatásával, és előreláthatólag 2024 második felében lesz látható.
A romantikus sportvígjáték rendezője és forgatókönyvírója Vékes Csaba (pl. Szia, Életem!, Korai menyegző), forgatókönyvírója Gönye László, operatőre Dévényi Zoltán (pl. Hat hét), producere Roskó Péter (pl. Szia, Életem!), kreatív producere Scherer Péter, vágója Gotthárdi Balázs (pl. Katinka), látványtervezője Takács Eszter, zeneszerzője pedig Kovács Márton (pl. Hetedik alabárdos). A főbb szerepekben Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Katona László, Fekete Zsolt, Rába Roland, Gyuricza István, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán, Petrik Andrea, Gáspár Sándor lesznek láthatók.
A filmmel kapcsolatos bővebb információk a Lepattanó Facebook oldalán is megtalálhatók.
A riportban használt képeket Gordon Eszter fotós készítette.