A Frankofón Filmnapok svájci debüt-filmje alapján az alpesi köztársaság jó úton halad a műfaji filmkészítés terén. A Casablanca hadművelet című akció-vígjáték meglepetéseket és székhez szögező izgalmakat ugyan nem tartogatott, de bő másfél órát felölelő, helyenként erőltetett poénhalma azért alaposan megdolgoztatta a rekeszizmokat.
Laurent Negre sokszor látott alaphelyzetből bontotta ki akció-vígjátékát: a jólelkű kisember akaratlanul sodródik bele egy veszélyekkel teli szituációsorozatba, amelyből csak józan paraszti esze és némi szerencse segédletével kerülhet ki élve és győztesen. A lúzer-figura ezúttal nem más, mint Saadi, a bevándorló, aki rosszkor volt rossz helyen, s az arabokkal szemben élő előítéletek fényében azonnal bűnrészesnek találják az ENSZ-főtitkár elrablásában. Egy nevében közismert terrorista véletlen meggyilkolása után pedig egy terroristasejt beépített vezetőjeként kell megállnia helyét.
A Casablanca hadművelet néhány elemében és bohózati hangulatában erőteljesen hasonlít a Luc Besson-féle Taxira. A bevetésekben járatlan főhőst pl. ezúttal is harcias bombázó segíti, a rendőrfőnök is inkább csak sodródik az árral, minthogy tudatosan cselekedne. Az akciójelenetek a francia tetralógiával ellentétben mindenesetre bőven hagynak kívánnivalót maguk után. Jellemző, hogy a film legerősebb képén kívül, amely az emberrablás után egy beállításban mutatja meg az összetört kocsikkal és halott testőrökkel borított tetthelyet, csak akciót látunk, de valós agressziót nem. A meseszerű elemek miatt még a terroristacselekményeket lebonyolító páros is – testileg ugyan megtörve, de túlél mindent.
A filmet elsősorban a szituációs poénok működtetik. A terroristák vallási fanatizmusa ugyanúgy paródia tárgya lesz, mint a muszlimokkal szembeni előítéletesség. Az önfeledt poénok ráadásul emberséggel vegyülnek, a főhőst alakító Tarek Bakhari elevensége pedig nemcsak egy figurát, hanem egy etnikumot varázsol szimpatikussá. Bár döntő társadalmi változást nyilván A Casablanca hadművelet sem fog okozni, egy öngyilkos merénylővé kényszerített arab és három skinhead abszurd találkozásának epizódja azért nemcsak nevetésre, hanem merengésre is lehetőséget is biztosít.
