Magazin

A feszültség felsőfoka – Jeanne d’Arc filmkoncert

Jeanne d'Arc szenvedései

Jeanne d'Arc szenvedéseiHa manapság egy filmet élőzenei kísérettel vetítenek, a produkció olyan fantázianévre szorul, mint például a filmkoncert. Régen azonban egyszerűbben nevezték: ez volt a mozi.

Sokak által ismert tény, mégis érdemes megemlíteni: a némafilmkorszak teljesen hangtalan alkotásaihoz élőben játszottak zenei aláfestést az erre felkért muzsikusok. Azért is volt ennek különös bája, mert ha a zenész úgy döntött (vagy elkavarodott a kotta stb.), akkor az egyik filmszínházban teljesen más dallamokat játszottak, mint a másikban. Innentől már csak egy lépés belátnunk (amennyiben elfogadjuk, hogy a zene szerves, értelmező része egy filmnek), hogy ebben a korban tulajdonképpen maguk a filmek éltek számtalan változatban.

Ritka alkalom, mikor ennek a falatnyi történelmi jelenségnek napjainkban is részesei lehetünk. Az ilyen ritka alkalmak egyikét élhette át, aki november 17-én este ellátogatott a Nemzeti Színházba, ahol Carl Theodor Dreyer Jeanne d’Arc szenvedései című filmjét vetítették az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével. Az esemény apropója egyrészt a híres észt komponista, Tõnu Kõrvits, direkt ehhez a filmhez írt hangversenyének hazai bemutatója, másrészt a színház által november 29-én bemutatandó Johanna a máglyán című darab közelgő premierje.

A kezdet felettébb furcsa volt: az első öt perc azzal ment el, hogy hozzászokjon az ember szeme, hogy nincs teljes sötétség, hogy a vászon előtt-alatt mocorgó emberek állnak, és hogy – mondjuk ki őszintén – nagyszínpadból soha nem lesz igazi moziterem. Szerencsére azonban a kiváló művészek (mind Dreyer, mind a Dubóczky Gergely vezényelte zenészek) hamar feledtették ezeket a körülményeket, és gyorsan a lényegre irányították a figyelmet. És ezzel megkezdődött a nézők lelki tortúrája – a szó legnemesebb értelmében.

A minden idők 100 legjobb filmje közé rendszeresen beválogatott alkotás elementáris erejű képeihez társított dallamok pillanatok alatt bevonták a nézőt abba a fenyegetett légkörbe, melyben Johannának helyt kellett állnia. A boszorkányüldözésnek is bátran nevezhető koncepciós per, amit a fiatal forradalmárnőnek át kellett élnie a százéves háború idején, már önmagában is megrázó erejű történetet adna. A dán rendező azonban nem elégedett meg ennyivel: közelképeivel, szavak nélkül is felettébb beszédes arcaival még személyesebbé, és ezzel még tragikusabbá tudta varázsolni alkotását.

A filmen sokszor gyorsan pergő montázssorokkal keltett feszültség mellé eleinte kissé idegen hatást keltve párosult a zene jól felépített, ezáltal szükségszerűen hosszabbra nyújtott feszültségkeltő hangsora, ám idővel akár e kettő eltéréseiben is felfedezhetett a nagyérdemű egy újabb, immáron harmadik feszültségforrást. A zaklatott, felkavart lélek aztán kimeresztette a szemeket, leejtette az állakat, vagyis a filmkoncert maximálisan magával ragadta az erre fogékony közönséget.

Hogy a máshoz nehezen hasonlítható hatás végső soron leginkább Dreyer, Kõrvits, Dubóczky vagy a zenészek érdeme, arról talán felesleges lenne vitatkozni. Hiszen a – kissé más értelmezésben használt – összművészet lényege éppen az, hogy minden ág hozzáteszi a magáét egy nagy, közös hatás elérése céljából. Ez valósult meg vasárnap a Nemzetiben, ez bolygatta fel annyira a műértő lelkeket. Ez, amit bátran nevezhetünk csupa nagybetűs művészetnek.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Filmtekercs Filmklub s03

Filmtekercs Filmklub

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya