Magazin

A nosztalgia romantikus bája – A fiúknak-trilógia

Forrás: Netflix

A frissen megjelent harmadik etappal végéhez ért az elmúlt évek egyik legsikeresebb tini romkomja. Az A fiúknak… trilógia legnagyobb erénye, hogy bájosan hozza a ’90-es évek műfaji darabjainak jellemzőit, miközben üdeségével a mai fiatalságot is megszólítja. De nézzük meg kicsit közelebbről, mi is a filmek népszerűségének titka.

2018-ban érkezett a Netflixre az A fiúknak, akiket valaha szerettem, és ami elsőre szokásos tini romkomnak tűnt, az hamar kinőtte magát a skatulyából. A film hihetetlen nézettségi számokat hozott, és gyorsan komoly rajongói tábora lett; a 18 éven felüliek körében is. És bár mind a második (A fiúknak – Utóirat: Még mindig szeretlek), mind a most kijött harmadik darab (A fiúknak – Örökkön örökké) hagy kivetni valót maga után, összességében még mindig köröket ver a széria a mostani műfaji társaira.

A Jenny Han önéletrajzi ihletésű könyvei alapján készült széria mind a történet, mind a szereplők, mind a tálalás terén képes értéket teremteni. A Michael Fimognari rendezte három részen át futó alkotás kiszámítható ugyan, de amolyan komfortot nyújtó módon. Legnagyobb ereje azonban talán abban rejlik, hogy 2020 derekán vissza meri hozni a 20-30 évvel korábbi filmek hangulatát, a modern korra finomítva. A romantikus filmek terén pedig mára pont az a különleges, amit anno számtalanszor láthattunk már. Ellentmondásosnak hangzik a dolog? Alább megpróbálom részletezni a gondolatmenetet, miközben bemutatom, miért is foghatott meg tömegeket egy könnyed és sok tekintetben átlagos romantikus trilógia. A végén pedig egy rövid trivia összeállításban búcsúzok majd Lara Jean és Peter párosától.

 

Miről is szólnak a filmek?

A nyitó darabban Lara Jean (Lana Condor) szerelmes nővérének barátjába, akitől azonban megválik a testér, amikor Skóciába költözik egyetemre. A faramuci felállásból egy ideig úgy néz ki, hogy akár lehetne is valami, amire rásegítendő Lara Jean összejátszik a suli menő srácával, Peterrel (Noah Centineo), hogy hitessék el a világgal, ők egy pár. A terv szerint Peter visszanyeri ezzel ex barátnője kezét, Lara Jean pedig féltékennyé teszi nővére volt pasiját. Ahogy persze halad az idő, a két fiatal egymásba szeret.

A folytatásban egy klasszikus szerelmi háromszöget látunk, amely leginkább Lara Jean önbizalomhiányából alakul. Azaz végre övé lett az iskola legjobb és legrendesebb pasija, neki pedig fogalma sincsen, hogyan is kéne viselkedni egy kapcsolatban. Ekkor jön a képbe a jóképű, kedves és figyelmes John (Jordan Fisher). Hiába azonban az erős megingás, a film végén persze győz az igaz szerelem és ismét egymásra talál Lara Jean és Peter.

A záró alkotás fő konfliktusforrása pedig a különböző egyetemre való bejutás, valamint a nagy kérdés, vajon kibírja-e a tiniszerelem a távolság és az idő próbáját. Választ ugyan okosan nem ad a film, ezzel pedig csak újabb piros pontot szerez magának. Mégis csak realistább reménykedve a jövőbe tekinteni, mint ugrani egy nagyot 10 évvel későbbre és megmutatni, hogy lám a pár két gyermekkel él egy nagy házban boldogan.

 

Amikor a mainstream válik egyedivé

Nem haldokolnak a főszereplők

Ahogy a filmtörténetben szinte minden műfaj, úgy a romantikus filmeké is egy állandóan változó görbén mozog. Míg egy-egy alkotás a premierje idején formabontónak tűnhet, hamar hasonló darabok egész arzenálja követheti, amely éppen azt éri el, hogy a trendek megindító darab is átlagossá redukálódik. Jó példa erre az évek óta futó vonal, amelyben az egyik főszereplő tinédzser halálos beteg, de legalább is komoly egészségügyi problémával küzd. És noha ez sem új a nap alatt, gondoljunk csak a 2002-es Séta a múltbanra, az elmúlt nagyjából 10 évben több ilyen alkotás is született.

Forrás: Netflix

Ilyen volt a Csillagainkban a hiba, a Mielőtt megismertelek, a Két lépés távolság, a Minden, minden vagy a Most jó. És bár ebbe a trendbe is becsusszant egy-egy olyan eredetibb darab, mint az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni, igazán itt volt az ideje annak, hogy egy tinédzserekről szóló film ne a halál, a depresszió és a szomorúság triumvirátusával hasson a nézői szívekre. Egy ilyen felhozatal közepette már csak életigenlés miatt is szomjaztunk egy olyan alkotást, mint az A fiúknak, akiket valaha szerettem. A maga pozitív egyszerűségével és hétköznapi bájával a film kitöltött egy olyan űrt, amelyet éppen azok a filmek szültek, amelyek el akartak térni a mainstreamtől. Így esett, hogy egy szinte mindennapi szerelmes sztori milliókat ejtett rabul pillanatok alatt.

Minimális dráma, könnyedebb üzenet

Noha természetesen különböző műfajokról beszélünk, a könnyed romkom sikeréhez valószínűleg a tinédzserekkel foglalkozó egyéb kortárs alkotások térnyerése is hozzátett. A 13 Reasons Why az egyik legelső tényleg olyan világhírű sorozat volt, amely az öngyilkosság tematikájával behozta a gimnáziumba a komoly drámát. Ez pedig hasonló krimi és thriller vonalon egyensúlyozó darabok sorának nyitott kaput: lásd Élite, A rivaldafény ára, vagy az Elégtétel. Ha pedig nincs is konkrét halál a sorozatban, akkor is sokan rámennek a társadalomkritikára és a mai tinigeneráció problémáira. Mind az Eufória, mind a The Society, mind a Riverdale egy sokkal sötétebb tónust képviselnek, amelyben mozgatórugó a fiatalok életét befolyásoló dráma.

De még az olyan viccesebb vagy valamivel színesebb hangvételű sorozatok, mint a Sex Education vagy az On My Block is alapvető célként tűzik ki maguknak, hogy a szórakoztatás mellett tanítsanak is. Vagy legalább is felhívják a figyelmet bizonyos problémákra.

Egy ilyen közegbe csöppent bele tehát az A fiúknak, akiket valaha szerettem, amely tényleg nem tolja túl a drámázást. Kell persze minden filmbe egy-egy központi konfliktus, de azok megmaradnak a romantikus vígjátékok szintjén. Mindez pedig a meglévő kínálatot elnézve valóban pozitív. A kevesebb néha tényleg több. A néző sokszor csak szórakozni akar egy kellemes és megmosolyogtató alkotáson, anélkül, hogy az arcába nyomják a nemi és faji egyenlőtlenséget, a drogproblémákat vagy a szexuális kizsákmányolást. És pontosan azért, mert erre az elmúlt évek során sok-sok példát láthattunk már. Az önfeledt, aranyos és élvezhető romkomok száma azonban mintha lecsökkent volna mostanság. Főleg az olyan daraboké, amelyek a tinédzsereket céloznák meg. Ott van ugyan a szintén Netflixes A csókfülke, de az a szintén hamarosan trilógiává váló filmsorozat kevésbé játssza ki jól a sablonos romantikus alkotások paneljeit.

Nem a káros szexualitás adja el a filmeket

A trilógia a szexualitás terén is visszalépett egy nosztalgikusabb időbe, amikor még egy fiatalokról szóló romantikus film bőven megelégedett egy csókkal, és nem próbált egészségtelen erotikát erőltetni a szinte gyermekeknek szóló darabokba. Mert hiába szólt A szürke ötven árnyalata, illetve üzenetét tekintve az annál is felháborítóbb 365 nap az idősebb korosztálynak, a tematika bizony már a tinédzserek szintjét is elérte. Hiszen a Miután első és különösen második része pontosan azt teszi, amit az A fiúknak tudatosan messziről elkerül: fárasztó sablonokat próbál izgalmassá tenni egy nagy adag szoftpornós betéttel. Ilyen ellenpár mellett pedig felértékelődik a Netflix tényleg fiatalokra szabott alkotása. Szex nélkül pedig több idő marad a humorra, a fordulatokra, a könnyed hangnemre és egyfajta gyerekbarát hozzáállásra, amely miatt ezeket a filmeket jó szívvel lehet ajánlani akár az általános iskolás korosztálynak is.

Mindezt pedig úgy, hogy egy pillanatra sincs szex-ellenes tanmese érzete a filmeknek. A harmadik filmig szinte fel sem merül a téma, hogy aztán egy szép és rövid jelenettel azért megadják azt, amire sokan vártak. De nem azért, mert a levegőben lógott végig a szexuális feszültség, vagy mert az unalom miatt ez volt az egyetlen mentsvár rá, hogy kicsit felrázzák a dolgokat. Sokkal inkább a főszereplők szerelmének megpecsételéseként jelenik meg a néhány képsoros aktus. És azt is finom és udvarias kamerabeállítások közvetítik.

Forrás: Netflix

Szerethető szereplők

A szex hiányának azonban többletjelentése van a trilógiában. Egyrészt ezzel imponálnak a fiatalabb közönségnek, anélkül, hogy mégis hiányt érezne az idősebb generáció. Másrészt ez a vonal gyönyörűen kapcsolódik a filmek másik mágnes-eleméhez, amely kétségkívül hozzájárult, hogy ennyire népszerűvé váljanak. Nevezetesen Peter karakteréhez és az őt alakító Noah Centineohoz.

Ebbe a csupaszív, kutyaszemű fiúba tényleg percek se kellenek, hogy belezúgjon az ember. Peter egyszerre férfias és gyengéd, udvarias, figyelmes, de sosem unalmas. Az a fajta a fiú, aki homlokon csókol, de nem a szexuális vágy teljes hiánya miatt, hanem mert szerelmében ott lakozik a féltés és a gondoskodás. Az történetet előlendítő konfliktusok miatt persze ő sem tökéletes, de eléggé közel jár hozzá. Egy ennyire telitalálat főhős mellett azonban még nagyobb teher hárul a készítőkre, hogy a karakterhez érdemes lányt találjanak.

A Lana Condor megformálta Lara Jean pedig pontosan ilyen!

Noha egy pillanatra sincs politikai fennhangja a filmnek, mégis üdítő látni egy ázsiai karaktert a főszerepben. A fél-koreai lány ráadásul egy teljesen új stílust képvisel: mind ruházatban, mind emberileg. Teljesen egyedi, de nem erőltetetten. Olykor bénácska, de nem erre épül az egész lénye. Vannak barátai, de nem a suli legmenőbb csaja. Ugyanakkor olyan természetes báj lengi körül, hogy rögtön elégedett mosollyal és bólintással nyugtázzuk Peterhez való közeledését. Kettejük kémiája pedig elragadó. És ne felejtsük, hogy megint csak nem a szexuális izzásról beszélünk. Itt egy-egy ölelés, egy-egy puszi vagy kézfogás, egymásra nevetés adja a pár szerelmének esszenciáját. Ezt pedig egy ennyire felgyorsult, olykor torz és elborult világban egyszerűen jó látni. A film kicsit mindenkit visszarepít abba a korba, amikor szerelmes levelek és első csókok jelentették a világot. De nem csak Condor és Centineo alakítása működik annyira jól.

Forrás: Netflix

A már-már kötelezőnek vett műfaji karakterek szintén életre kelnek a trilógiában. Noha a barátok terén nem teljesít extrán a sorozat, a Lara Jean apját játszó John Corbett, valamint a húgot alakító Anna Cathcart kiemelkedően jók. Szemmel láthatóan élvezik az apa-tesó címkét, és mindent megtesznek, hogy a túlszárnyalják a tucatot. Mindezt persze helyén kell kezelni, hiszen nem az Oscar-díj a cél. De arra igen is tökéletesek, hogy ráerősítsenek az A fiúknak élvezhetőségére. A trilógia végére kicsit tényleg megismerjük őket is, ráadásul a harmadik darab komoly történetszálat ad mindkettő kezébe.

A második filmben felbukkanó szerelmi háromszög szingli csúcsa, Jordan Fisher pedig egyenesen ellopja a show-t Centineo és Condor elől. A színész nem csak énekelni, táncolni, zongorázni és nem mellesleg színészkedni tud, de mindezt olyan szimpatikus könnyedséggel teszi, hogy egy-két pillanatra még a legnagyobb Peter-rajongók is meginognak: lehet, hogy Lara Jeannek őt kéne választania? Amikor pedig ilyen gondolatok kúsznak a néző fejébe, akkor valamit nagyon eltaláltak az írók.

Tudtad-e?

Végezetül lássunk néhány meglepő vagy vicces triviát a három film forgatásáról és magukról az alkotásokról, hogy méltó módon köszönjünk el a Netflix szerethető A fiúknak… trilógiájától.

Lara Jean mobil háttérképét a forgatási szünetben lőtte az egyik stábtag, amikor a két színész megpihent két jelenet között.

Lara Condor 23, míg Noah Centineo 24 éves, így mindketten jóval fiatalabb karaktert alakítottak a gimis Lara Jean és Peter személyében.

A 2. és a 3. filmet egyszerre forgatták le. Szerencsére, hiszen ki tudja, hogy mi lett volna a záró résszel, ha a koronavírus alatt kellett volna lebonyolítani a munkálatokat.

Noha a 2. filmben fontos jelenet zajlik a Portlandi Akváriumban, a városban valójában nincsen akvárium.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés