Magazin

A Hairen még mindig sírok – privát Milos Forman

Úgy kilencéves lehettem, amikor szüleim először megmutatták a Hairt. Először csak a dalok tetszettek, aztán pár év múlva átnéztem gyorsan a stáblistát. Innentől kezdve Milos Forman volt az egyik kedvenc rendezőm, és sosem kellett meghasonlanom. Nagy kár, hogy pont akkor hagyott fel a rendezéssel, amikor én elkezdtem kritikusként dolgozni.

Valószínűleg senki sem gondolt forradalmi hatásra, amikor kisiskolásként kezembe került apám videokamerája és kicsi egyszemes kijelzőjén végignéztem a Hairt. Nem mondom, hogy Dolby Surround az a kis kukker, ami elindított a filmek iránti szerelem felé, de arra pont jó volt, hogy 1.) fülembe kerüljenek a dallamok, 2.) szüleimet a rendszerváltás hajnalán Vietnámról, szabadságvágyról és önfeláldozásról, közösségről és szeretetről kérdezzem.

Kilencévesen megismertem, hogyan hathat a film az érzelmeinkre, és ettől az érzéstől nem szabadultam. Elkezdtem sorra nézni a többit. Először az amerikai klasszikusokat: az Amadeus Requiemre írt nagyjeleneténél azóta sem láttam jobbat. Az Ember a Holdon óta tudom, hogy nem szabad hinni a saját szememnek, a Száll a kakukk fészkére óta pedig, hogy másénak is csak módjával.

Milos Formannak viszont egyre jobban hittem. Amit anno valahogyan megsejtettem, szép lassan kezdett kibontakozni bennem a többi film kapcsán. Én voltam Andy Kaufman, együtt lázadtam a nővér ellen, Mozart pedig megtanított arra, hogy a zseni és az őrült között nagyon keskeny a határ. Mindeközben megsemmisültem Larry Flinttel.

Már ilyen bizonyosság mellett kezdtem el nézni a korai cseh filmeket, hogy tovább árnyalják a képet. A kissé cinikus, tipikus csehszlovák,

hrabali humorral megáldott, szíve mélyén azonban a diktatúrát mélyen elutasító, nemzetéért aggódó igazi közszereplőt ismertem meg.

„Ami nem öl meg, az megerősít” – tartja az ismert mondás, és erre rímel az életéről szóló dokumentumfilm 2009-ből, aminek címe Milos Forman: Amibe nem halsz bele… Amiben sokat mesél azokról a ’60-as évekről, a lánctalpak miatt hátrahagyott országról, az éppen akkor mindent felforgató és elmaradt Cannes-i Filmfesztiválról és az amerikai újrakezdésről.

Bergerhez hasonlóan Forman is mindent felégetett maga mögött ekkor egy nagyobb cél érdekében. Ki tudja, mi lett volna, ha nincs ’68. De lett. És én azóta is mindig sírok, ha valaki beengedi a napfényt.

Címkék
Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya