Magazin

Utópia – A holtak vonulása

Darren Shan ezúttal nem a tini vámpíros” borzongás, hanem agyi kapacitásunkat jobban kihasználó témához nyúlt. Utópisztikus világba vezet minket, melyben a gengsztereké a főszerep, a realitás pedig sokadlagos szempont.

Ebben a különös világban ismerjük meg Capac Raimit, aki hírhedt és nagy hatalmú gengszterré szeretne válni a Kardinális városában. Nincs is ezzel semmi gond egészen addig, míg a Város atyja magához nem emeli, és Capac rá nem jön, hogy semmire nem emlékszik a Városba érkezése előtti életéről, barátai pedig oly nyomtalanul tűnnek el, mintha soha nem is léteztek volna.

Az alapsztori nem rossz, bár meg kell hagyni, néhány fejezeten át kell rágnunk magunkat, mire beleszokunk” a Shan által megalkotott különös és félelmetes utópiába, melynek sajátos szabályaihoz vagy alkalmazkodik egy karakter, vagy egészen gyorsan meghal.

Shan remekül megformálta figuráit, melyek segítségével az olvasó ráhangolódik eme különös világra. Együtt mozdul és gondolkodik Capac-kal,  próbálva megfejteni a hatalmas rejtélyt, mely a Várost a legapróbb porszeméig áthatja. Remek, thriller elemekkel átszőtt krimi bontakozik ki előttünk, melynek furcsa működésű karakterei mind-mind a nagy egész részét képezik.

Shannek sikerül olyan végkifejlettel megörvendeztetnie olvasóit, melyre nem is gondoltak volna, maximum legmerészebb gondolat-foszlányaikban. Izgalmas végjáték kerekedik az igazság megismerése körül, miközben a kezdeti nehézségek után szemünk végre falja a sorokat és oldalakat. Kíváncsian várom, hogy ezek után milyen mederben folyik tovább a Városi élet, Shan hogyan folytatja jól indított trilógiáját.

Darren Shan: A holtak vonulása – Város-trilógia: első kötet
Nyitott Könyvműhely, 2010.

Kollár Flóra Anna

A BGF túltelített turizmus-vendéglátás szakának táborát erősítem, így bárkiben joggal merül fel a kérdés, mit keresek egy filmkritikai oldal szerkesztői között. A válasz a sokoldalúság, az ember addig próbáljon ki mindent, amihez kedvet, tehetséget érez, míg lehetősége van rá. Így voltam ezzel én is, mikor 2008 augusztusában, laikus filmimádóként a Filmtekercshez kerültem. Azóta nagy szerelmem, a rendezvényszervezés mellett folyamatosan fejlesztem a bennem érlelődő újságírót.

Filmek: Mindenevő lévén, nem tudok listát írni a kedvenceimről. Felőlem támadhat a Mars, apríthatnak a zombik, hősködhetnek a túsztárgyalók, szenvedhetnek fiatal, vagy épp idősödő párocskák az élet nagy dolgain. Jöhet a szórakoztató „limonádétól” kezdve, a könnyekig megható drámán keresztül a sötét hangulatú thrillerig minden; bármit szívesen megnézek, majd szelektálok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com