Magazin

A játék vége – A Végjátékból nem lett egy sikerszéria kezdőrésze (Box Office november 1-3.)

Végjáték (Ender's Game)
Végjáték (Ender's Game)

Végjáték (Ender's Game)Hiába az alapjául szolgáló regény a világ egyik legnépszerűbb sci-fije, a Végjáték nem tudta megfelelő mértékben megszólaltatni a mozis közönséget, és gyakorlatilag elvérzett a premier hetében. A másik két premier szintén gyengén kezdett, viszont egy jó hírrel is szolgálhatunk a világ többi részéről. 

Elkezdődött a november és vele együtt az újévig tartó, box office szempontból a nyári mellett a legfontosabbnak számító időszak. Nem véletlen, hogy a szezon kezdetére időzítették a 110 millió dolláros költségvetésű Végjátékot (magyar bemutató: november 7.) az Egyesült Államokban és még néhány országban, illetve a Thor: Sötét világot (magyar bemutató: november 14.) a világ többi részén. A Marvel új durranását már október 30. óta vetítik több helyen (Nagy-Britannia, Svédország, Dél-Korea, Franciaország), mégpedig óriási sikerrel: 109,4 milliót gyűjtött össze a múlt héten. Ez hihetetlen jó összegnek számít, hiszen még az olyan nagyobb piacokon el se kezdődött a vetítés, mint Lengyelország, Olaszország, Kína, India és Thaiföld (meg persze az USA).

De térjünk vissza Amerikába, ahol a nézők csak péntektől vehetnek a Thorra jegyet, addig pedig be kellett érniük a Végjátékkal. Nem érték be. A sci-fi 27 millióval nyitott első hétvégéjén úgy, hogy igazából a Gravitációt leszámítva nem igazán volt konkurenciája. Nem így a következő hetekben, amikor az említett kalapácsos isten után két héttel jön Az éhezők viadala: Futótűz (magyar bemutató: november 21.).

Ilyen közegben és az ismertetett első hétvégi eredménnyel a Végjáték számára már a 100 millió is kihívás lesz. Pedig a nézői visszajelzések nem olyan rosszak, és a kritikusok se szedték darabokra a filmet, a Lionsgate-nek mégsem jött össze, noha ez a stúdió történetének második legdrágább mozija (igaz, az Éhezők viadala folytatásának költségei nem ismertek).

Végjáték (Ender's Game)
Végjáték (Ender’s Game)

A legtöbb elemző a marketingeseket hibáztatja, és talán lehet benne igazság. Nagyon hangsúlyozták a színészek Oscar-jelöléseit (ami a műfajban igen szokatlan), Harrison Ford szerepét, a kiképzést, pedig a fiatalokat éppenséggel látvánnyal és szerelemmel lehetett volna megfogni. Így két szék közül a pad alá estek, hiszen a könyv rajongóit sem tudták igazán megszólítani.

Sokat lehetne még elemezni a Végjáték teljesítményét, hiszen a fanatikusoknak 28 évet kellett várniuk a filmig, de be kell látni, bevételi szempontból n(s)em lett egy fontos jelenség. A Bad Grandpa ellenben sokkal inkább, hiszen a második hétvégén remekül tartotta magát, és további 20 milliót szállított a Paramountnak. Közben kiderült a gyártási költsége is (15 millió), ami még sikeresebbé teszi a Jackass csapatának új vígjátékát.

Ami ment a (már nem is annyira) fiataloknak, az nem ment az idősebbeknek. A Last Vegas (magyar bemutató: október 31.) négy öreg színészlegenda (Michael Douglas, Robert de Niro, Morgan Freeman és Kevin Kline) összeeresztése egy Másnaposok szerű mókázás erejéig. A tévécsatornaként is az idősebbekre fókuszáló CBS lövése nem szólt akkorát, de azért nem is talált mellé.

Last Vegas
Last Vegas

Nézői döntő részben az érettebb generáció tagjaiból kerültek ki (83%-uk 25 évnél idősebb volt), akik ráadásul a kritikusokkal ellentétben elég pozitívan ítélték meg a látottakat, így szinte biztosan alacsony esésekkel folytatja box office pályáját a vígjáték. 28 milliós költségvetésének bezsebelésével nem lesz gond, álmodjunk nagyot, és lőjünk be 70 milliót az öregek Las Vegas-i legénybúcsújának.

Csak negyedik helyen, csalódást keltő 15,8 millióval nyitott a Reel FX vizuális effektekre szakosodott stúdió első egész estés animációs filmje, a Pulykaland (magyar bemutató: december 26.). Borzasztó eredmény ez a kezdő stúdió részéről, hiszen a piac hetek óta pang, egész októberben nem érkezett animáció, és a Derült égből fasírt 2. – A második fogás (magyar bemutató: október 31.) is alig-alig hoz már a konyhára.

Nehéz megérteni, hogy egy, a háladásnaphoz szorosan kötődő, tehát igazán novemberi téma, hogyan tudott ilyen kudarcot produkálni. Az animációs film arról szól, hogy két pulyka visszautazik a múltba annak érdekében, hogy száműzzék a hálaadás menüjéből a sült pulykát. Ennél sokkal furcsább történetek is képesek voltak befutni a tengerentúli piacon, igaz, azok általában Pixar stúdióéi, és kiváló kritikákat kapnak az ítészektől. A Pulykalandnál ezen a téren komoly hiányosságok vannak, a kritikusok szerint felületes, felejthető és igen unalmas filmmel állunk szemben.

Pulykaland (Free Birds)
Pulykaland (Free Birds)

Érdekes módon az idősebb korosztály is nagy számban képviseltette magát a vetítéseken, ebbe némileg lehet kapaszkodni, ahogy a téma miatt a hálaadás közeledése is segíthet. Minden dollárra szükség lesz, hiszen a költségvetés 55 millióra rúg, és a történet miatt a világ többi részén nem igazán eladható a sztori. Legközelebb a Disney jön animációval, ez lesz a Jégvarázs három hét múlva, addig még van egy kis ideje a pulykáknak.

A Gravitációval (magyar bemutató: október 3.) folytatódik a lista, ami most kapott először 3D-s konkurenciát a Végjáték formájában. Ezt meg is érezte, de azért a csökkenései még mindig rendkívül biztatóak. Ebből a szempontból tökéletes párost alkotnak a Phillips kapitánnyal (magyar bemutató: november 7.), ami még a sci-finél is kisebb eséseket hoz, így reális esélye van a 100 millióra.

400 mozi fölé emelte a vetítésben résztvevő filmszínházak számát a Fox Searchlight a 12 év rabszolgaság (magyar bemutató: január 2.) kapcsán, és még mindig 10000 dollár fölötti átlagot produkál a film. Ez rendkívül bíztató adat, és igen hosszú kifutást predesztinál a drámának. A díjszezon ráadásul még többet fog segíteni rajta, hiszen a díjesélyes versenyzők számának növekedése ellenére továbbra is ezt tartják biztos befutónak a februári Oscar-díj átadáson. Sok múlik a következő hétvégén, amikor szabadjára eresztik a filmet több ezer moziban is.

Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)
Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)

A múlt héten bemutatott A jogásznak (magyar bemutató: november 14.) vélhetően szárnyra kelt a rossz híre, mert csaknem 57%-ot zuhant a második hetében. Ezzel búcsút inthet a film a 20 milliónak is. A Carrie-nek (magyar bemutató: október 31.) is vége, a horror még a halloweent se tudta meglovagolni. Semmi gond, a költségvetését már kitermelte.

Nem túl jól és nem is túl rosszul kezdett 175 moziban a hazánkban már hetek óta vetített Időről időre (magyar bemutató: október 17.). Széleskörű bemutatója a jövő héten lesz az Egyesült Államokban, bevezetésnek viszont elegendő volt a november 1-i premier, hiszen az kiderült, hogy az amerikai nézők vevők rá.

Kilenc filmszínházban kezdte el mozis pályafutását a Mielőtt meghaltam. Az első hétvégi 28 985 dolláros átlag nagyon jó ugyan, de nem számít kiemelkedőnek. Mint a hasonló drámáknál, itt is a díjak és jelölések mennyisége számít majd a bevétel relációjában. A film a 80-vanas évek pestisének texasi terjedéséről szól. Ron Woodroof (Matthew McConaughey) azt követően, hogy AIDS-cel diagnosztizálják, elkezd különböző szereket szállítani Mexikóból Dallasba, hogy terítse azokat az utcán. Így ismerkedik meg többek között a transzvesztita Rayonnal is (Jared Leto), kuncsaftjaiból pedig egy jó hangulatú csapat alakul ki.

Hosszú út áll még film előtt, a Focus Features valószínűleg csak néhány kópiával bővít a következő hetekben. Ha a mozinkénti átlaga alacsony eséseket produkál, akkor akár 20-30 milliót is összegyűjthet a Mielőtt meghaltam, most azonban semmit se lehet még mondani.

Diana
Diana

A héten kezdett még, és rögtön meg is bukott a Diana (magyar bemutató: szeptember 19.). A nálunk már vetített dráma borzasztó minőségének híre bizonyára eljutott a tengerentúli nézőkhöz is, akik nagy ívben kerülték az angol hercegnő életrajzi filmjét. 1783 dolláros átlaga igazán tragikus, fél milliónál többet biztosan nem gyűjt majd.

Még ennél is rosszabb eredménnyel indult a Dianával ellentétben igazán kiváló Mr. Nobody. E film kapcsán az igazi kérdőjel a mozis forgalmazás oka, hiszen azt már szinte mindenütt bemutatták még 2010-ben(!). Az Egyesült Államokban is megjelent már dévédén, volt több filmfesztiválon, kitették az internetre is, tehát gyakorlatilag, aki már meg szerette volna nézni, az megtette. Így viszont a film történetéhez hozzátapad a mozis kudarc is.

Ugyan jövő héten csak a Thor: Sötét világ lesz újdonság az amerikai mozikban, de emellett országszerte is bemutatják a 12 év rabszolgaságot és az Időről időrét is. A szűk körű bemutatók közül csak a Majd újra lesz nyár lehet érdekes, mert az önmagában is furcsa, hogy egy ilyen háborús, alternatív univerzumban játszódó film csak néhány mozit kap.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés