Magazin

Egyben a három – A Kripton utolsó fia

Az Eaglemoss Collections hiánypótló sorozata, a DC Comics nagy képregénygyűjtemény harmadik részébe megérkezett Superman is. A Kripton utolsó fia tökéletes kötet azoknak is, akik felületesen ismerik az Acélember legendáját: friss és modern történet, amiből azonban az ismerkedők is – különösen a kiegészítő sztorival együtt – teljes képet kaphatnak Clark Kentről.

Richard Donner, a legkorábbi Superman filmek rendezője és tanítványa, Geoff Johns – olyan későbbi DC adaptációk epizódjainak szerzője vagy kreátora, mint a Smallville, A zöld íjász vagy a Flash – A villám – 2006-ban kapták a felkérést a DC-től, hogy írják meg a maguk Superman sztoriját. A páros Adam Kubert akkor még szinte kezdő rajzolóval állt össze, aki tökéletes társnak bizonyult.

A történet szerint a kriptoni bűnözők börtönéből, a Fantomzónából kiszabadult egy űrhajó, mely egy Supermanéhez kísértetiesen hasonlító képességekkel rendelkező kisfiút rejt, akit a már házas Lois és Clark örömmel örökbe fogadna. A családi idillt azonban hamar beárnyékolja, hogy a kissrácot követik a zónából kitörő szülei, Zod tábornok és Ursa, akik korábban csak bántalmazták a gyereket. Természetesen nem érkeznek egyedül, az elpusztult Kripton legveszélyesebb gonosztevőivel szövetkezve a Föld meghódítására törnek. Supermannek ősi ellenségével, Lex Luthorral kell összefognia, hogy megmentse az emberiséget bolygóbélijeitől.

A Kripton utolsó fia egyszerre nagyon modern, mégis klasszikus történet. Egyrészt a történetvezetése, a hangulata, az egész megjelenése inkább Donner filmjeihez, mintsem az ezredforduló jellegzetes képregényeihez hozza közel, másrészt panelhasználatában kifejezetten formabontónak mutatkozik. Kubert dinamikus, grandiózus, részletgazdag rajzait a legkülönfélébb lapfelosztásban mutatja, nem ritkák az egyedi formájú panelek, melyek gyakran nem egy, hanem dupla oldalon, folytatólagosan mesélnek. Izgalmas, ahogy váltják egymást a kétoldalas poszterek és az egészen fragmentáltra darabolt oldalak, melyeket Kubert hol vízszintes, hol függőleges irányban szervez, és amelyeket Dave Stewart ízlésesen, nem túl harsányan színezett ki.

A történetet, mely mindmáig az egyik legkedveltebb Superman sztori, újoncoknak talán nem mindig egyszerű követni – rengeteg szereplőt mozgat és sok korábbi információval dolgozik –; az ő dolgukat nagy mértékben megkönnyíti az a hatoldalas bónusz melléklet, ami összefoglalja a legfontosabb szereplőket és tényeket.

Hogy mi az, ami miatt ez az izgalmas, számos szuperhőst és gonoszt felvonultató, de valójában nem túl bonyolult sztori az egyik legnépszerűbb Acélember történet tud lenni? A Kripton utolsó fia sok, a rajongókat mindig is foglalkoztató kérdést úgy feszeget, hogy arra nem ad fekete-fehér válaszokat. Lois és Clark gyerekekhez való viszonya, Lex Luthor alakja, sőt, még Zod tábornok indítékai is árnyaltabb képet kapnak. A történet egyértelmű csúcspontja számomra a Superman és Luthor szövetségét megelőző beszélgetés, ahol bizony a bűnözőzseni olyan érveket vonultat fel a kriptoniak ellen, amire még az Acélembernek sincsenek jó válaszai. Morális kérdések kerülnek terítékre, melyekre nem mindig adhatók kielégítő válaszok.

A legjobb nap

A kötetben helyett kapott a Superman évkönyv 13. számában, A Kripton utolsó fia kiegészítéseként megjelent Kurt Busiek–Fabian Nicieza történet, melyet Renato Guedes rajzolt. Az idillikus családi nap meséje sokkal inkább tűnik gegnek, mint valódi Superman történetnek – mind látványvilágában, mint figuráiban a ’90-es évek francia sci-fi animációit idézi. Érdekes, de közel sem emlékezetes sztori ez, mely azonban egyszerre vonultatja fel Supergirlt, Kryptót, a szuperkutyát és Chris Kentet, a szuperfiúcskát.

Superman 1.

Eaglemoss Collections még egy csemegével örvendezteti meg az olvasót: a Superman 1939. júliusában megjelent 1. számából az Acélember eredettörténetére derül fény – a még igencsak kiforratlan sztori bizonyos jól ismert toposzokat már felvonultat, de jól látszik, hogy az alkotók, Jerry Siegel és Joe Shuster még csak az elején járnak azon legendárium kidolgozásának, ami aztán kinő a kriptoni szuperhős körül.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya