„A film sokkal sötétebb, ijesztőbb és vadabb, mint a mostani vámpírfilmek. Olyan, mint az Alkonyat, csak valóságosabb. Van benne egy kamasz szerelmi történet, de nem csupán ennyi a történet. Nem férfi főhős – női áldozat a felállás, itt nő a főhős és férfi az áldozat. Ez a film friss vért pumpál a vámpírmozik műfajába.” – mondja Stephen Woolley producer.
A Tamara Drew és a legutóbbi Jane Eyre-film szerzője, a dráma- és forgatókönyvíró Moira Buffini régi vágya volt, hogy egyszer írjon egy vámpírtörténetet.
„Nyolc vagy kilenc éves lehettem, amikor láttam a Hammer stúdió egyik horrorfilmjében Christopher Lee-t, és annyira rettegtem, hogy nem mertem éjszaka kimenni a wc-re utána még évekig” – emlékszik vissza a kezdetekre. „Aztán ahogy felnőttem, a vámpírok a rettegés tárgyából a csodálat tárgyává váltak.”
2007-ben Buffini végre megírta tinédzser korosztálynak szánt, A Vampire Story című sztoriját színdarab formájában. „Imádom a gótikát úgy általában, és az összes korai vámpírtörténeten végigrágtam magam” – meséli Buffini. „Elolvastam John Polidori A vámpír című klasszikusát, amely nagyon népszerű volt a maga korában; Byron töredékét, az Augustus Darvellt és Sheridan Le Fanu novelláját, a Carmillát, amely az első női vámpír története. Teljesen a hatásuk alá kerültem.”
„Sokat gondolkodtam Carmilla figuráján, meg úgy általában a gótikus vámpírokról, mert annyira különböznek a Bram Stoker-féle alakoktól. Nem porladnak hamuvá a napfényben, nincs szükségük koporsóra, amiben alhatnak, nem változnak denevérré, nincs óriási szemfoguk, sokkal kevésbé észrevehetőek. Úgy élnek a társadalomban, mint bárki más.”
Buffini színműve felkeltette Stephen Woolley producer figyelmét. „A lányom, Edith rángatott el megnézni a darabot” – meséli Woolley, aki a fantasy-horror világban már olyan sikereket könyvelhetett el, mint a Farkasok társasága és az Interjú a vámpírral.
Buffini színműve, és a később Byzantium címet kapott film középpontjában egy anya-lánya kapcsolat áll, akik mindketten vámpírok és halhatatlanok. „Ez lenyűgözött, mert talán az egyedüli film, amely az idősebb és fiatalabb női vámpírok közötti feszültséget tárgyalta, Harry Kümel Vörös ajkak című 1971-es filmje volt, Delphine Seyriggel a főszerepben. A vámpírsztorik többsége a férfiakra koncentrál, a nő általában pusztán zsákmány. A női főszereplők ötlete ebben a zsánerben izgalmas volt.”
A film két főhősnője Clara (Gemma Arterton) és Eleanor (Saoirse Ronan) anya és lánya, akik között kicsi a korkülönbség. Mindketten más életkorban váltak halhatatlanná, az anya a húszas évei közepén, lánya pedig tinédzserként. Egy olyan anya-lánya vámpír kapcsolat, ahol csak néhány év van a két fél között, megmozgatta Elizabeth Karlsen producer fantáziáját is.
„Egy anya kapcsolata tinédzser lányával a legjobb és legrosszabb típusú érzelmekkel van telítve” – véli Karlsen. „Ott a kamaszban dúló harag és undor, amely a szülői kétségbeeséssel és a fiatalság ártatlansága utáni vággyal találkozik. Amikor a gyerek 16 éves, és az anya egy meseszép 24 éves, a természetes rend felborul. Egy fantasztikusan kifacsart és zűrzavaros kapcsolat jön létre. Egyszerre ismerős és teljesen idegen.”
Az eredeti színmű címe akkor változott meg, amikor a szerző forgatókönyvvé dolgozta át, és néhány motívumot is megváltoztatott. „Többrétű lett a történet,” mondja. „A darab helyenként felszabadult és humoros hangvétele sokkal sötétebb lett.”
Mivel a film története hosszabb, „a lányokat jobban meg kellett ismerni. A darabban a felnőtt figurák mind szörnyűségesek, de a filmben nem. A látványvilág pedig egy érdekes házasság a csikorgóan realista modern világ és a múlt között, aminek a végeredménye nem egy hagyományos kosztümös dráma lett.”
Az író nagy rajongója volt Anne Rice vámpírsztorijainak a kilencvenes évekből, így talán nem meglepetés, hogy a producer Woolley Neil Jordant kérte fel a Byzantium megfilmesítésére, hiszen ő jártas volt a témában, és aki korábban olyan filmeket készített, mint a Farkasok társasága és Anne Rice regénye, az Interjú a vámpírral adaptációja.
