Magazin

A nagy Gatsby háromszor

A nagy Gatsby
A nagy Gatsby
A nagy Gatsby

Egy könyv vászonra álmodásakor sosem könnyű eldönteni, melyik a jobb: az alapmű vagy az adaptáció. A nagy Gatsby esetében a magyar néző számára ez halmozottan érvényes, hiszen a hazai könyvpiacon két különböző fordítással is találkozhat az olvasó.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A 2013-as évben magától értetődő módon adták ki újra mindkét verziót. Máthé Elek-Weisz Böbe fordítása az Alinea Kiadó, Bart Istváné pedig az Európa Kiadó gondozásában látott napvilágot. Gyanútlan olvasóként el sem tudjuk képzelni, milyen nagy különbség akadhat a kettő között, pedig alapvetően az adaptáció megítélését fogja befolyásolni, hogy melyiket vettük kezünkbe.

Én, személy szerint a Máthé-Weisz könyvvel kerültem először kapcsolatba, sőt a film megtekintéséig csak ezt volt szerencsém olvasni, és első pillanatra beleszerettem F. Scott Fitzgerald remekművébe. Nem pusztán a történet miatt, hiszen ami annak idején, 1925-ben még érdekfeszítő és újdonságnak számító sztori volt, azzal mára már hetente találkozunk akár a moziban, akár a tévés sorozatokban. Ez a fajta fanatikus szerelem nem sok meglepetéssel kecsegtet egy 21. századi befogadónak. Ami magával ragadott, az a stílus, a megteremtett hangulat volt. Olyan könnyed és mégis feszültségekkel teli sodrással büszkélkedhet a könyv, hogy valóban a letehetetlen kategóriába tartozott.

Ezek után – nem meglepő módon – mérhetetlenül vártam Luhrmann filmjét, hiszen az ő eddigi életművét legalább annyira tisztelem, mint Fitzgerald munkásságát. Többek között ezeknek a nagy elvárásoknak köszönhetően volt óriási a csalódás. A magával ragadó életérzés itt mesterkéltnek és nyögvenyelősnek tűnt számomra. Aztán kis ülepítés után újra nekiestem a regénynek, de ezúttal a Bart-féle verziónak, ez pedig gyökeresen változtatta meg a véleményemet. Merthogy ez a fordítás a legtöbb olyan dolgot nélkülözi, ami miatt rajongtam a könyvért. A lendületes mondatok helyét akadozott, hosszas körmondatok, nyakatekert szerkezetek veszik át, amik ráadásul nem érdekesebbé, hanem épp nehezebbé teszik az olvasást.

Szóval nehéz a helyzet, hiszen magyar olvasóként kockázatos nyilatkozni, hogy miként sikerült a Fitzgerald-világ megteremtése. Amiről biztosan véleményt nyilváníthatunk, az a történet és az azon való változtatások. Első ránézésre nem sok ilyen akad a filmben, ha alaposabban megfigyeljük, akkor a sok kicsi sokra megy alapon mégis nagy a változás. A legszembetűnőbb a kerettörténet, melybe Luhrmann beágyazza az eseményeket. A narrátor, Nick Carraway (Tobey Maguire) egy szanatóriumban részesül kezelésben alkoholizmusa, dührohamai, inszomniája és depressziója miatt, s itt kezd el terápiás céllal mesélni majd írni barátjáról, Jay Gatsbyről (Leonardo DiCaprio).  Ez a keret, valamint az, hogy Nick ennyire maga alá kerül Gatsby elvesztése miatt, alapvetően más fényben tünteti fel a két férfi kapcsolatát, illetve Nick viszonyát Gatsby felé. Míg a regényből egy őszinte barátság és a környező világ keltette undor árad, addig a filmben előbbit szinte már szerelemre emlékeztető kötődés váltja fel. Az, hogy Luhrmann megtoldja  az eseményeket ezzel a terápiával, még inkább ezt a gyanút erősíti fel, hiszen látjuk, milyen mértékig rokkant bele az eseményekbe Nick, ugyanakkor nincs valódi létjogosultsága a bővítésnek, legfeljebb Luhrmann kézjegyének tekinthetjük, hiszen több filmjében is él ezzel az eszközzel (Rómeó és Júlia, Moulin Rouge), és ezáltal persze könnyebbé válik a narráció bevezetése is.

GatsbyA második nagy különbség a narrátor viszonya az eseményekhez, a mód, ahogyan szemléli a szereplőket és a szerelmi háromszög (vagy inkább négyszög) alakulását. Míg Fitzgerald leírása helyenként elég hiányos, és az olvasóra bízza az események, háttértörténetek kialakítását, elképzelését (pl. magát a végső gyilkosságot), addig Luhrmann helyenként már-már szájbarágós módon próbálja irányítani a nézőt. Ezzel egyrészről a nagyközönség számára is könnyen érthetővé teszi az alkotást, másrészről konkretizálja a szereplőket. Míg a regénybeli Gatsby egy összetett karakter, akinek jellemét Nick és a környezetükben élők szarkasztikus megjegyzései árnyalják, addig a filmbéli főhős már egy sokkal pozitívabb színben feltűnő, „igaz szerelmes” és egydimenziós figura, egyetlen nagyon erős motivációval. Több olyan jelenetet is láthatunk, mely a „minden kislány álma” kategóriába helyezi Gatsbyt, és amik arányaiban sokkal hosszabbra, ezáltal hangsúlyosabbra sikerednek, mint a könyvben. Ilyen például a szerelmesek új első találkozása,  mikor végre évek múltán újra beszélgethetnek, Jay körbevezeti Daisyt a házban, és ingeket dobál rá. Mindez nemcsak Gatsbyt tünteti fel jobb színben, de Daisy karakterét is szerethetőbbé és csodálhatóbbá teszi.

Alapvetően azt mondhatjuk, hogy ez egy sikeres adaptáció, lévén egy nagyon precízen kiszámított és összerakott, az alapanyagot nagy mértékben követő alkotás, de sokkal inkább érdemes rá Luhrmann filmjeként tekinteni, nem pedig a Fiztgerald-regény adaptációjaként, hiszen így megbocsáthatóvá válnak azok a kis hibák, amik végül bosszantóvá tehetik a filmet, és a megteremtett atmoszféra élvezetére is nagyobb lehetőséget ad.

 

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés