Magazin

Öröklét híján – A nyugtalanság kora

A kortárs amerikai függetlenfilm talán legismertebb alakja, Gus Van Sant ujjgyakorlatként valósította meg Jason Lew forgatókönyvét. A Cinefest kitekintő programjában helyet kapó A nyugtalanság kora szép és frappáns film, a szerelmi történet azonban híján van bármiféle többletjelentésnek.


Az árvafiú Enoch (Henry Hopper) az iskola helyett rendszerint idegenek temetéseit látogatja, s egy gyászszertartás alkalmával összeismerkedik az élet- és természetimádó Annebellel. A két különc rövidesen egymásba is szeret, kapcsolatukat azonban beárnyékolja, hogy a lány rákbeteg. A gyógyíthatatlan stádiumban bimbózó románc okán Enochnak újra szembe kell néznie a halállal, amelyben egyetlen barátja, egy japán kamikáze pilóta szelleme (Ryo Kase) hivatott segíteni.

Egy percig sem kétséges, hogy A nyugtalanság kora nyílegyenesen haladó cselekménye az apró viharokkal tarkított elmúláshoz vezet, s kizárólag az outsider-párosnak köszönhető, hogy a film a téma mainstream-variánsaival (Édes november, Ősz New Yorkban) ellentétben szerethető marad. Enyészetközeli kalandjaiknak és alteros öltözködésüknek hála a szerelmi történet könnyedén felruházódik az időtlenség érzetével, amelybe a kétértelmű megnyilatkozások – „Tudok egy s-mást az emberi agyról.” – ravaszul csempészik bele a bármelyik pillanatban bekövetkezhető tragédiát. Gus Van Sant azonban érezhetően nem tud mit kezdeni a kiteljesedést nélkülöző egymásra találás egyszerű ívével, ezért sokszor látott megoldásokhoz folyamodik. A randevúk sorozatát montázzsal letudó jelenet, vagy a zárlat során a találkák helyszíneit elhagyatottan ábrázoló képkockák nem férnek össze a filmet átható érzékenységgel, ahogy a két világ között ragadt kísértet műfajilag behatárolt jelenléte is inkább hatásvadásznak bizonyul. Csupán néhány kiforrott pillanat ad okot visszafogott örvendezésre, ilyen pl. a halottak napján elvesztett szüzesség meghitt szekvenciája vagy a hullaházba lopódzó fiatalok lebukása.

Anabel karaktere egyébként maradéktalan lehetőséget nyújt ahhoz, hogy napjaink talán legtehetségesebb amerikai gyerekszínésze továbbhaladjon a művészi kivirágzás útján. Mia Wasikowska (In Treatment, Alice Csodaországban) többé-kevésbé él is a lehetőséggel, jelen esetben azonban sugárzóan érett személyisége mintha túl is nőne az általa megformált lányalak leplezett törékenységén.

A nyugtalanság kora van annyira megható film, hogy a külcsínynek bedőlve jóérzéssel távozzunk a vetítőteremből, de nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a társadalmi jelenségekre fogékony életmű (Elefánt, Majd megdöglik érte) kevésbé józan darabjait gazdagítja.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com