Magazin Papírfény

A rettegés örök – Robin Hardy: A vesszőből font ember vs. Neil LaBute: A vesszőből font ember

A vesszőből font emberA horror filmek Aranypolgára – így írta le Robin Hardy hátborzongató filmjét a Cinefantastique magazin. Az 1973-ban forgatott A vesszőből font ember a brit okkult horror műfaj második hullámát képviseli. Magán hordozza mindazokat a tulajdonságokat, melyek ezeket a filmeket jellemzik es ennek az esszének az összehasonlítási pontjait adják Neil LaBute amerikai remake-jével szemben.

Skócia vs. Washington

Robin Hardy története Skóciában játszódik. Howie rendőrőrmesternek (Edward Woodward)  a Hebridák szigetcsoport Summersisle nevű eldugott kis szigetére kell utaznia, hogy egy Rowan nevű eltűnt kislány után nyomozzon. A sziget teljesen el van választva Skóciától és az ott élő kisközösség nem látja szívesen az idegeneket. Már a történet elején egyértelmű, hogy valami nem stimmel ezzel a hellyel. Az a néhány férfi, akivel Howie a megérkezésekor találkozik, egyértelműen hazudik, amikor azt állítja, hogy semmit nem tud Rowanről. Ahogy hősünk tovább nyomoz, egyre furcsább dolgokba botlik a kis faluban, kezdve azzal, hogy a „postán” (ami inkább egy furcsa édességbolthoz hasonlít) az eltűnt kislány állítólagos anyja azt állítja, hogy Rowan egyáltalán nem is létezik. Az őrmester rájön, hogy a közösség kelta isteneket bálványoz és pogány rítusokat tart. Döbbent szemtanúja lesz annak, hogy párok szeretkeznek a mezőn éjszaka, a tanárok a májusfa fallikus szimbólumi jelentéséről tartanak órát a kisiskolásoknak, vagy hogy egy csoport fiatal lány meztelenül ugrál át egy tűzrakás felett. A film nagy hangsúlyt fektet ezeknek a pogány rítusoknak a bemutatására, amit mi nézők az őrmester személyén keresztül figyelhetünk meg.

The Wicker Man

A Neil LaBute által rendezett feldolgozás főszereplője, Edward Malus (Nicolas Cage) egy kaliforniai rendőr, és az elhagyatott sziget, amit meg kell keresnie, Washington állam partja mellett fekszik. Ezt a szigetet szintén Summerisle-nak hívják, melyen egy „neo-pogány” közösség él egy teljesen kortárs környezetben. LaBute kisközössége természetét tekintve nagyban különbözik az eredetitől. Egyetlen pogány rítust sem látunk (kivéve a film végén az utolsó rituálét, melyet valószínűleg csak azért tartottak meg, mert mégiscsak A vesszőből font ember a címe), az egyetlen utalás az ősi szertartásokra a doktor asztalán nyitva felejtett könyv. A közösség kizárólag nőkből áll, akik méheket tenyésztenek. A méhtenyésztés csupán egy gyenge szimbólumként szolgál a csoport életének a bemutatására: a királynő uralkodik, a hím méhek csak a fajfenntartást szolgálják (a film végén a csoport együtt kántálja hogy „the drone must die”, vagyis a hím (méh)-nek meg kell halnia). A nők a közösség domináns vezetői, míg a férfiakra csak alsóbbrendű polgárokként tekintenek, akiket csak azért tartanak, hogy a nehéz fizikai munkát elvégezzék, valamint biztosítsák a közösség fenntartását.

2006_the_wicker_man_013

Howie őrmester vs. Edward Malus

Mindkét főhős rendőrfőnök és ezáltal mindketten egyfajta autoritást képviselnek, de kettejük karaktere nagyon különböző. Howie rendőrfőnök nemcsak hihetetlenül fegyelmezett, de megrögzött hívő katolikus. A film expozíciója egyértelmű utalásokat tesz a személyiségére: két rendőrkollégája cölibátusi fogadalmán viccelődik (vagyis nem hisz a házasság előtti szexben), vagy amikor megjegyzést tesz a „Jézus a megmentő” graffiti feliratra a falon. Howie egy szubjektív narrátor (mindig csak annyit tudunk, amennyit ő is tud), ennek ellenére mégsem tudunk vele azonosulni, mivel inkább egyfajta embertípust képvisel, nem pedig egy önálló személyiséget. Magát a „kereszténységet” testesíti meg a közösség pogányságával szemben, amivel ezáltal tökéletesen összeegyeztethetetlen. Ugyanakkor egyfajta hatalmat, a törvény emberét is képviseli, aki abban a hitben cselekszik, hogy neki kötelessége „megjavítani” ezt az (ellen)mozgalmat.  Azt a konzervatív hozzáállást képviseli, ami nem tudta megérteni a ’60-as, ’70-es évek ellenkultúráját. Akár egyfajta antihősként is jellemezhetnénk, akinek a bukása azért elkerülhetetlen, mert konzervativizmusával tökéletesen képtelen megérteni a kereszténységtől bármi módon különböző kultúrát. Akár még egyfajta komikus karakter is lehetne, aki folyamatosan olyan helyzetekbe kerül bele, ahova egyáltalán nem illik bele.

The-Wicker-Man-006 (1)

Az adaptáció Edward Malusának karaktere más. LaBute totálisan semlegesítette az eredeti film szexualitását. Malus egyáltalán nem képviseli a keresztény hitet, a rendező pedig mepróbálta a karakterét személyesebbé tenni azzal, hogy hozzáadott a történethez egy szerelmi mellékszálat. A kislány eltűnéséről tájékozató levél nem a névtelen „gyerekbarát”-tól (Childlover) érkezik, hanem Malus ex-mennyasszonyától. Később persze az is kiderül, hogy a kislány, aki után nyomoz, a saját lánya. Az expozíció szintén különbözik. Itt Malus nem a cölibátus mellett kardoskodó rendíthetetlen rendőr, hanem egy traumatizált áldozat. Egy baleset folyamán nem sikerült kimentenie egy kigyulladt autóban ragadt kislányt, és ezt képtelen kiheverni. Gyógyszereket szed, és különböző hallucinációktól szenved, azáltal a narráció nem csak szubjektív (itt ugyanígy csak annyit tudunk, mint a főszereplő), de teljesen megbízhatatlan. A hallucinációk miatt soha nem lehetünk benne biztosak, hogy a furcsa dolgokat, amiket tapasztal, csak képzeli vagy valójában megtörténnek.

Exploitáció vs. hallucináció

Az eredeti film nagy hangsúlyt fektetett a pogány rítusok vizuális ábrázolására. A filmet akár ezeknek a rituáléknak a katalógusaként is értelmezhetjük, amiket a film exploitation technikák segítségével ábrázol. Mindegyik szertartás nagyon szorosan vagy a szexhez vagy az erőszakhoz kapcsolódik. A szex exploitálásának talán legmeghatározóbb példája Britt Ekland (és testdublőrjének) (5 teljes percen át tartó) meztelen táncjelenete, miközben megpróbálja az őrmestert elcsábítani. A legfőbb rituálé, a Május ünnep egy 23 perces szekvencia (tulajdonképpen a film utolsó negyede), amely egyszerre jeleníti meg mind a szexuális (a nők hátsóját seprűkkel ütik) és az erőszakos megközelítést (mindenkinek kardok közé kell dugni a nyakát), nem beszélve a legvégső áldozatról, melynek során élve elégetnek egy férfit egy hatalmas vesszőből font szoborba zárva.

wicker-man-willow

A zene szintén nagyon fontos aspektusa lesz a szertartásoknak (a fogadós csábító lánya énekel a táncjelenete alatt, egy férfi szintén dalol a fiúk májusfa körül tartott szertartása közben.) A legegyértelműbb példa viszont továbbra is a zárójelenet, mikor a közösség egy kis csoportja egy népdalt énekel, miközben az őrmester élve elég. Ezek a zenei betétek szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a film a 80-as évek egyik kultikus darabjává váljon. Kitüntetett státuszát máig megőrizte; 2010-ben Londonban a rajongók számára egy „énekelj együtt a vesszőből font emberrel” (”Sing-along-a-Wicker-Man”) nevű eseményt is tartottak, ahol a film vetítése során a közönség a az alkotást idéző jelmezekbe bújva együtt énekelhetett a szereplőkkel.

The-Wicker-Man-

A film a horror műfaj egyik klasszikus effektjére, az úgynevezett sokk-effektre épít (shock effect). A horrorisztikus pillanatok sokk ereje a természetfelettihez kapcsolódik. Például amikor az őrmester egy nyulat talál a kislány sírjában, vagy amikor egy levágott kezet használnak gyertyaként. A film főként ezzel a rémületkeltéssel dolgozik. Az őrmester tudja, hogy valamilyen szörnyű összeesküvés zajlik a faluban, és egyedül az áldozat személyében téved. Miután a repülő, amivel visszatérhetne Skóciába csődöt mond, a film tulajdonképpen egy thrillerré változik. Maszkot viselő figurák figyelik őt a bokrokból, és innentől csak a pillanatra várunk, amikor a kisközösség végül ellene fordul. A film rengeteg csapdát rejteget a tudatlan főhős számára.  A közösség gúnyt űz belőle. Ez talán akkor éri el a csúcspontot, amikor eszeveszett módon úgy próbál a kislány nyomára bukkanni, hogy sorra beront minden házba. Amikor egy ifjú lány szó szerint ráesik egy kinyitott szekrényből, arra utal, hogy a film rejtegetett csontváza is hamarosan ki fog borulni a szekrényből. Ezek az ügyesen megtervezett csapdák azonban nemcsak a főszereplőt csapják be, hanem ugyanúgy a nézőt is, míg a főhős veszélyeztetettsége egyre inkább egyértelművé válik a szabotált repülővel. Hogy a film ne csak az őrmestert, de a nézőt is becsapja. Arra épít, hogy arról, amitől megijedtünk, a következő másodpercben kiderül, hogy valami teljesen hétköznapi. A lány utáni kétségbeesett keresésében a főhős egy sárkánynak öltözött férfit kezd üldözni. Ez a jelenet engem kifejezetten a Ne nézz vissza! üldözésjelenetére emlékeztetett, ahol a főhős szintén egy „kislányt” kerget a szűk sikátorokban rohanva. Ugyanakkor itt a feszültséget feloldja a film azzal, hogy csupán egy kosztümösről van szó, semmi veszélyesről.  Ugyanezt az effektet láthatjuk, amikor az őrmester különböző ajtókat és dobozokat nyittat ki a falu lakóival, de azok mindig csak valamilyen ételt vagy jelmezt rejtegetnek a fesztiválra való készülődésben (vagy néha egy viccből a szekrénybe rejtőző gyereket.)

Wicker-Man-2

Összehasonlítva ezzel az ügyesen kidolgozott thriller szerkezettel, LaBute filmje máshogy működik. Bár használja a horrorfilmre jellemző sokkolást, ezek a jelenetek nem a természetfelettihez kacsolódnak, hanem a főszereplő zavart elmeállapotát jelenítik meg. A főhős attól kerül sokkos állapotba, hogy maga előtt látja a halott kislányt, akit nem tudott megmenteni, és ezeket a részeket a film hallucinációkként ábrázolja. Mivel a rendező megfosztotta a cselekményt az eredeti jelentésétől, és egyetlen szertartást sem látunk, a film egyáltalán nem használja az exploitationre jellemző technikákat. Míg az eredeti verzió az okkult témáját arra használta fel, hogy indokolja a rengeteg meztelenség és az orgiák ábrázolását, addig itt a rendező az explicit szexualitást egy melodramatikus szerelmi történetté semlegesítette.

Ez a film is felhasználja a thriller műfajának jellegzetességeit. Már a történet legelejétől fogva egyértelmű, hogy a főhős élete veszélyben forog a nyomozás alatt. A főhősért való aggodalom csúcspontja az a jelenet, amikor egy egész éjszakára a csatornába zárják (ahonnan majd ex-szeretője menti meg meglehetősen csodával határos módon.) A főhős sebezhetőségét (egy nők által dominált társadalomban, ahol a férfiak képtelenek/nem hajlandók segíteni rajta) tovább hangsúlyozza, hogy fizikailag allergiás a méhekre (vagyis egy csípés halálos lehet számára), valamint az instabil elmeállapota. Fizikailag és mentálisan is a nők áldozatává válik. Továbbá a filmhez hozzáadott cselekményszál még egy melodrámai elemet is kapcsol Malushoz, akit még gyalázatos módon tőrbe is csal korábbi szerelme.

The Wicker Man

A befejező rituálé jelenete sokkal rövidebb és kevésbé kidolgozott. Mivel korábban semmiféle rítust nem láttunk, így ez a végső jelenet abszolút meglepő. A film gyorsuló ritmusa a filmet a vége felé egyre inkább akciófilmmé változtatja. Malus fizikai összeütközésbe kerül azokkal a nőkkel, akik megpróbálják megállítani: jobbegyeneseket és karate-rúgásokat egyaránt tartogat a film vége. A történet utolsó öt perce, amikor a falu lakói brutálisan eltörik Malus mindkét lábát, a fejét egy darázsfészekbe zárják, majd élve elégetik, egy kicsit túlzásnak hat, teljesen váratlan. Itt érdekes megemlíteni, hogy a remake-nek készült egy alternatív befejezése is (a moziváltozat), ahol az elégetési rituálé még rövidebb (a brutális lábtörést kihagyva) és a vesszőből font ember jelenetét még egy szekvencia követi. Hat hónappal később járunk, és Willow és Honey nővérek két rendőrt csábítanak el éppen egy bárban, Malus után következő áldozatukként…

thewickerman_2006

Lord Summerisle vs. A méhkirálynő

Az 1973-as verzióban a kisközösség vezetője, Lors Summerisle (Christopher Lee), egy arisztokrata. Elmagyarázza a közösség történetét és kultúráját az őrmesternek (és a nézőknek). Világossá válik, hogy a falu lakói tisztelik őt, mivel egy született arisztokrata, és ezáltal természetesnek érzik, hogy elfogadják őt mint vezetőjüket. A nagyapja (egy viktoriánus tudós) volt az első, aki a szigetre költözött, és azzal kísérletezett, hogy különböző gabonát termesztett. A beszéd arra is utal, hogy a lord és tudósokból álló családja valójában nem hisz a pogány rituálékban, de a családja elérte, hogy a falu lakói higgyenek bennük annak érdekében, hogy keményen dolgozzanak. Erre történik még egy utalás, amikor Howie utolsó kirohanásában azt mondja, hogy lehet, hogy a közösség most őt áldozza fel, de a következő a lord lesz.

new-rexfeatures-604703d-10528

A 2006-os változatban a közösség spirituális vezetője egy idős nő (a méhkirálynő), akit istennőként tisztelnek (Ellen Burstyn). Elmondja Malusnak, hogy az ősei az üldözések miatt menekültek el Angliából, majd Salembe költöztek, ahonnan egy másfajta üldözés miatt kellett menekülniük (vagyis a boszorkányüldözések miatt.) Miután ideköltözött erre a szigetre, létrehozott egy nők által dominált társadalmat (utalva egyfajta spártai módszerre, amit a kisfiúként világra jövő bébik ellen alkalmaznak.) Míg az eredeti filmben a keresztény értékrendszert láthattuk összeütközni a pogánysággal, a konzervatív magatartást az ellenkultúrával, itt az összeütközés nemi alapú: nők harcolnak a dominanciáért a férfiakkal szemben.

Willow vs. a Nagy Anya Istennő

Az eredeti verzióban a mágia szorosan összekapcsolódik a vallással. A lord hangsúlyozza az őrmesternek, hogy a falu lakói hívő emberek. Bár nem keresztények, a saját hitüket nagyon is komolyan veszik. A mágia szorosan összekapcsolódik a nőiséggel is. A kiválasztott májuskirálynők mindig kislányok, a legnagyobb próbatétel pedig, amit az őrmesternek ki kell állnia, a csábító Willow és a már említett táncjelenet. A vallási vezető, a lord, annak ellenére, hogy egy férfi, érdekes kiemelni, hogy a rituálé alkalmával dragbe öltözik.

wicker_man-041

A remake-ben a közösség vallásos aspektusa elég zavaros, és kevés magyarázatot kapunk rá. Summerisle nővér megemlíti Malusnak (hogy verbálisan elmagyarázza azokat a motivációkat, amiket tulajdonképpen egyáltalán nem látunk a filmben), hogy megvan a „maguk hite”, és áldozatot mutatnak be a „nagy anya istennőnek”, akinek ő a földi reprezentánsa, a sziget vezetőjeként. Talán (ha nem lenne annyira gyengén kidolgozott) még egyfajta feminista mozgalom ellenkultúrájaként is lehetne értelmezni, akik az általában férfiak által dominált társadalom ellen küzdenek, és a rendőr pont ezt az autoritást képviseli.

A múlt vs. a jelen (a múlt megbosszulása)

Az eredeti verzió szektája erősen a múlthoz kapcsolódik, hiszen ősi isteneket tisztelnek. Az 1966-os Boszorkányokban, az idősek a fiatalokra vadásztak, hiszen a boszorkányok vezetője azáltal akart megfiatalodni, hogy feláldoz egy fiatal lányt. A vesszőből font ember is eljátszik ezzel a gondolattal. Az okkult filmnek ezt a jellegzetességét abban a csapdában használja ki, melyet a főhősnek (és a nézőnek) állítanak. A főszereplő azt hiszi, hogy a közösség fel akar áldozni egy fiatal lányt, és hogy mindenki ezt az összeesküvést próbálja titokban tartani. Ennek ellenére a film végén kiderül, hogy a közösség valóban becsapta őt, csak éppen az áldozat: ő maga.

The Wickerman

A múlt máshogy jelenik meg a remake-ben. Malusnak traumatikus a múltja két okból is. Az egyik a magánéletéhez kapcsolódik. Kiderül, hogy az ex-menyasszonya elhagyta őt mindenféle ok nélkül, és visszaköltözött ahhoz a közösséghez, ahol gyerekkorában élt. Malusnak azonban nemcsak a szívét törik össze, de a férfi később egy mentális traumát is átél, amikor nem tudja megmenteni az autóbaleset során a kislányt. Ez a traumatikus élmény folyamatosan kísérti később, amikor a saját lánya után nyomoz. A film végén viszont kiderül, hogy nem csupán a szigeten történt események részei az ellene szőtt összeesküvésnek, hanem a korábbi szerelmi kapcsolata is már ennek az ördögi tervnek a részeként jött létre, melyet a közösség vezetője eszelt ki, aki valójában Malus szerelmének anyja. Az idősebb generáció azzal terrorizálja a fiatalabbat, hogy még a szerelmi magánéletébe is beavatkozik. Willow magatartása ugyanerről a hozzáállásról tanúskodik: a saját kislányával gyújtatja meg a tüzet a vesszőből font ember alatt.

 

 

Avatar

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya