A XX. század végén, Anglia egyik legismertebb, legsikeresebb producere, a BAFTA-díjas, és Oscar-díjra jelölt Duncan Kenworthy ráébredt, hogy a filmvászonról rég hiányzik egyik kedvenc műfaja. Azon gondolkodott, hova tűnhettek a kalandokkal teli történelmi drámák? Ezzel a gondolattal indult A sas című film története.
„Gyerekként imádtam Rosemary Sutcliff regényeit a sötét korról, és Britannia római kori történelméről, a kedvencem mindig is az The Eagle of the Ninth volt. Emlékszem, hogy meséltem a gyerekkori kedvenc könyvemről Mike Newell rendezőnek, amikor 1993-ban – az Oscar-díjra jelölt – Négy esküvő és egy temetést forgattuk. Mike elmesélte, hogy az egyik gyermeke éppen ezt a könyvet olvasta, sok-sok évvel azután, hogy én először olvastam, és imádja a történetet. Ekkor még egyszer elolvastam, és továbbra is úgy gondoltam, hogy igazán izgalmas történet karakterekkel, problémákkal, érzelmekkel, és semmit sem veszített a frissességéből, mióta Rosemary megálmodta” – meséli Duncan Kenworthy.
Sutcliff az 1954-ben íródott történetét egy akkoriban aktuálisnak számító történelmi kutatás ihlette, melyet a római kilences légió eltűnésével kapcsolatban folytattak. Miután több évig Eburacum – a mai York – területén, Britannia északi részén állomásoztak, időszámításunk szerint 120-ban eltűntek, a hiedelem szerint Skócia felé vették az irányt, és sosem tértek vissza onnan. A történészek véleménye manapság megoszlik a témát illetően, lehet, hogy a kilences légió valóban észak felé masírozott, de az is elképzelhető, hogy valahol máshol vertek tábort. Egy biztos, az eltűnéssel kapcsolatos eredeti történet máig megállja a helyét. A több mint egymillió példányban elkelt könyvből rádiójáték készült a Radio4 számára, és a BBC hat részes sorozatot forgatott 1977-ben.
Kenworty felkutatta az elhunyt író ügynökét, és kiadóját, de az 1990-es években a sok tennivalója mellett nem tudott időt szakítani a történet vászonra vitelére. 1998-ban, egy másik sikerfilm forgatásakor a fogaskerekek mozgásba lendültek. „Tisztán emlékszem, ahogy a Ritz Hotelben állva – miközben a Sztárom a párom forgatása zajlott – felvettem a kapcsolatot az Oxford Egyetemmel, hogy a filmjogok ügyét rendezzük.”
Kenworthy egy nagy költségvetésű szandálos-kardozós filmet szeretett volna forgatni a könyv alapján, és amikor a Gladiátor 2000-ben hatalmas sikert aratott, és elnyerte az Oscar-díjat is, a stílus hirtelen felkapottá vált. Kevin Macdonald rendező nyomon követte az eseményeket, ahogy Kenworthy a The Eagle of the Ninth megfilmesítési jogait próbálta megszerezni. A filmes a One Day in September című dokumentumfilmjével elnyerte az Oscar-díjat, majd a Touching the Void című filmen dolgozott.
Ismertem Kevint, a bátyjával együtt indítottuk a DNA Films nevű céget, Andrew akkoriban a társam volt, producerként együtt dolgoztunk éppen. Kevin megkeresett, elmondása szerint hallott arról, hogy nálam vannak a The Eagle of the Ninth filmjogai, elmesélte, hogy mindig is szeretett volna egy római kori kalandfilmet készíteni, és hozzátette, hogy mindig is imádta a könyvet. Rákérdezett, hogy megrendezhetné-e a filmet. Abban az időben még nem készült el a forgatókönyv, több évig várakoztam kellett egy brit íróra, aki hozzám hasonlóan rajongója volt a témának, de sajnos mindig más munkákkal volt elfoglalva. Kevin pedig még nem rendezett mozifilmet, így aztán nem gondoltam, hogy túl sok értelme lenne a tárgyalásoknak. Mindig csak akkor szoktam egy rendezővel tárgyalni, ha már megvan a forgatókönyv, és úgy érzem, hogy minden adott a forgatáshoz. Korábban sosem dolgoztam rendezővel együtt a film fejlesztési fázisában” – mondja el Kenworthy.
Macdonald fejében, a producerhez hasonlóan évek óta ott motoszkált a történet. „Nagyjából 12 éves lehettem, amikor olvastam a regényt, és teljesen lenyűgözött. Volt valami megkapó a hangulatában, és abban, ahogy a különböző kultúrák, a kelták, a britek és a rómaiak találkozását lefestette. A könyv tovább táplálta a történelem iránti szeretetem, és úgy éreztem, el tudnám mesélni filmen a történetet, és a témához hűen ábrázolni tudnám a 2000 évvel ezelőtti világokat. A történet a barátságról is szól, a két főhős különböző kultúrákból érkezett, és nem rétik meg egymást, a világot másképpen látják, és tovább kell lépjenek, hogy emberi lényként tudjanak egymásra tekinteni” – mondja el Macdonald.
Miközben a producer azon gondolkodott, hogyan lehetne belevágni a projektbe, a filmipar azon munkálkodott, hogy a Gladiátor sikerét minél jobban ki tudják aknázni. „Számos történelmi mű született, de olyan felfogást képviseltek, amit semmiképpen sem szerettem volna A sas megfilmesítésekor választani. Túl nagy volumenű filmek voltak, túl sok számítógépes effektet használtak, hadseregeket, kultúrákat találtak ki, és olyan karaktereket, melyekről látszott, hogy nincs semmi közük a való világhoz. Engem mindig is az fogott meg leginkább A sas kapcsán, hogy a hihető, érzelmekkel teli történet valódi világban gyökerező valódi karakterekről szólt. Két férfi küzdelmes útjáról a skót hegyek közt, akik ázottak, félig megfagytak, éhesek, már a megváltó halálért imádkoznak, ám felül tudnak kerekedni a sorscsapásokon, és sikerre törnek. És bár különböző istenekhez fohászkodnak, és a világuk hihetetlenül erőszakos, mégis ismerjük őket, és érezzük a szenvedélyt, ami hajtja őket. Rájöttem, hogy hiba lenne eltúlozni bármilyen módon, hogy leginkább olyan hiteles kellene legyen, mintha rómaiak készítettek volna egy dokumentumfilmet, a saját öltözékeiket viselve, olyan helyszíneken, ahol valójában is jártak. Izgalmas, és szórakoztató kell legyen, de mindenek felett valóságos. Amikor ráébredtem erre, már tudtam, hogy Kevin lenne a tökéletes választás a film megrendezésére” – mondja el Kenworthy.
2005-ben Kenworthy megkereste a rendezőt, aki éppen a DNA Az utolsó skót király című filmjének előkészületein dolgozott. „Kevin nem rótta fel nekem, hogy korábban haboztam vele kapcsolatban, és azóta is gyümölcsöző az együttműködésünk.”
Macdonaldot lenyűgözte Jeremy Brock Az utolsó skót király forgatókönyvén végzett munkája, és rögtön ajánlotta a producernek is, hogy érdemes lenne felkérni a The Eagle of the Ninth adaptálására. „Egy másik íróval kezdtük meg a munkálatokat, de nem sikerült a nagy áttörés. Én magam fizettem a forgatókönyv fejlesztési munkálatait is, nehéz volt meghozni a döntést, hogy újabb változattal próbálkoztunk. Kevin ajánlotta Jeremy-t, akinek nagy rajongója voltam a Botrány a birodalomban című filmje óta, ezért úgy döntöttem, adjunk neki egy esélyt. Csodálatos hármast alkottunk hamarosan. Ha csak ketten vagytok – egy író-rendező és a producer, vagy egy producer-rendező és egy író -, akkor a dolgok jól alakulhatnak, de ebből a kapcsolatból ritkán lesz az egyenrangú felek házassága. Ha három ember dolgozik a művön, három különböző nézőponttal, akkor nem igazán fordulhat elő patthelyzet, a nézeteltérések általában továbblendítik a projektet.
A hármunk együttműködésének köszönhető a film néhány legélvezetesebb pillanata. Többnyire Jeremy irodájában ücsörögtünk, különböző ötleteket próbálgattunk, és új ötletekkel rukkoltunk elő. Jeremy elvégezte a változtatásokat, majd újra átnéztük az egészet. Az ehhez hasonló kreatív élmények miatt készítek filmeket.” – meséli Kenworthy.
A producerrel és a rendezővel ellentétben Brock nem ismerte a könyvet, de amint elkezdte olvasni, rögtön meglátta benne egy izgalmas, és szórakoztató kalandfilm lehetőségét, melyben a barátságnak, és a kultúrák ütköztetésének is fontos szerep jut. „Egy könyv adaptálásakor a forgatókönyvíró megpróbál hű maradni az eredeti történethez, de csak annyira, hogy a forgatókönyv egy izgalmas film alapanyaga lehessen. Jó néhányszor újraolvasom a könyvet ilyenkor, majd félreteszem, és egyre inkább a filmre koncentrálok” – meséli Brock. Komoly kutatómunka is szükséges, ha egy második századi, római korban játszódó könyv megfilmesítéséről van szó. „Elmentünk Hadrianus falához, teljes egészében végigrepültünk felette, helikopterrel. Beszéltünk tudósokkal és archeológusokkal, hogy megtudjuk, milyen lehetett a fal északi oldalán tovább utazni, ahogy azt Marcus és Esca teszi a történet során. Fontos volt, hogy történelmileg hitelesek maradjunk, de a hitelesség ne menjen a dráma rovására; ezt az egyensúlyt kell elérnie a forgatókönyvíróknak.” – teszi hozzá Brock.
„Leginkább annyit változtattunk a könyvhöz képest, hogy Marcus és Esca kapcsolatát még komplikáltabbá tettük, a film folyamán folyton változik az irányító személye.” – mondja el Kenworthy.
Amint a forgatókönyv elkészült, Duncan Kenworthy a film finanszírozásának megszervezésén kezdett dolgozni. Eközben Kevin Macdonald A dolgok állása című filmet forgatta, azzal az ígérettel, hogy ha Kenworthy tud várni rá, akkor ő forgatja le majd A sast. Bár A dolgok állása két évet vett el Macdonald életéből, Kenworthy úgy döntött, nem forgatja le mással a filmet, úgy érezte, Kevin teljesen a projekt részévé vált, és pont olyan szenvedéllyel dolgozott rajta, mint ő és Brock.
2008 májusában a Focus Features és a Film4 – a cég, amely Az utolsó skót király című filmen dolgozott a rendezővel – leszerződött Kenworthy Toledo Productions nevű cégével, megállapodtak, hogy közösen finanszírozzák az új filmet.
Az előkészületi munkálatok már akkor megkezdődtek, amikor Macdonald A dolgok állása utómunkálatait végezte. Caroline Hewitt csatlakozott a filmesekhez co-producerként, akiknek el kellett dönteniük, hol, és hogyan tudják életre kelteni az időszámítás szerinti 140 Skóciáját. Macdonald meggyőződése volt, hogy Skóciának nem lehet tökéletes hasonmást találni, éppen ezért az biztos volt, hogy a felföldi jeleneteket Skóciában fogják forgatni. Az volt a nagy kérdés, hogy vajon leforgathatják-e Angliában a brit területen játszódó jeleneteket.
„Amikor ezen elkezdtünk gondolkodni, ráébredtünk, hogy ha nem szeretnénk túllépni a költségvetést, Londonban kellene létrehozni a produkció egyik bázisát. Azonban London 50 mérföldes körzetében nem találtunk olyan érintetlen erdőket, folyókat, melyekre szükségünk volt. Elküldtük felderítőinket Romániába, Lengyelországba, a Cseh Köztársaságba, Szerbiába és Montenegróba. Végül úgy láttuk, hogy az infrastruktúra, a terep, és a szakember gárda legjobb kombinációját Magyarországon találhatjuk meg.” – meséli Kenworthy.
Macdonald már járt az országban, amikor nagyapjáról, a legendás filmesnek számító Emeric Pressburgerről készített filmet, aki egy évszázaddal ezelőtt Magyarországon született. Az is Magyarország mellett szólt, hogy itt könnyedén megtalálhatták a harcra képes statisztákat – ami fontos szempont volt, hiszen nem akartak számítógépes technológiát felhasználni a tömegjelenetekhez -, és itt már adott volt a forgatáshoz szükséges infrastruktúra is.
Így aztán Glasgowban és Budapesten nyitottak produkciós irodákat, és a Hadrianus falától délre eső, „angol jeleneteket” a Budapest környékén található vidéki területeken, a faltól északra található skót fennsík eseményeit pedig Skóciában forgatták le.
Igazi nemzetközi stáb állt össze, a skót rendező és az angol producer többek közt ausztrál látványtervezőt, dél-afrikai segédoperatőrt, magyar kaszkadőr koordinátort, skót sminkest, dán világosítót, mexikói segédrendezőt, japán segédoperatőrt és német jelmeztervező asszisztenst szerződtettek.
„Szerettem volna, hogy a filmen Az utolsó skót király forgatásának kulcsfontosságú tagjai dolgozzanak. Anthony Don Mantle operatőrt hatalmas energiájának, és az egyéniségégének köszönhetően lett világhírű, és egyben Oscar-díjas (Gettómilliomos) filmes.”
A csapathoz egy másik Oscar-díjas művész, Michael O’Connor látványtervező is csatlakozott. A sas forgatásakor a rendező azt kérte, hogy a helyszínek tűnjenek valódinak, a film ne egy újabb szokásos, kliséken alapuló Rómát jelenítsen meg a vásznon. „Michael Carlin és csapata ebben a tekintetben elképesztő munkát végzett.” – mondja el a rendező.
Az Adyligeti Júlia Parasztházat választották az Isca Dumnoiorum erőd megjelenítéséhez, itt veszi át Marcus az első légiójának vezetését. Az impozáns épület felépítése és feldíszítése néhány csupán néhány hét leforgása alatt történt. „Az erőd felépítésével kapcsolatban a legnagyobb kihívást a helyszín megtalálása jelentette, olyan helyszínre volt szükség, amit erdő vesz körül, de mégis van elég hely egy brit falu felépítéséhez az erőd mellett.” – árulja el Carlin.
A film első csatajeleneténél, melyben a brit harcosok megtámadják az erődöt, a filmesek nagyon sokat profitáltak a magyar helyszínek adta lehetőségekből, 360 fokos szögben lehetett rögzíteni az eseményeket. A jelenet forgatása öt napot és három éjszakát vett igénybe, emellett 300 statisztára, 50 kaszkadőrre és 12 harci szekérre volt szükség. Hat lovat az angliai The Devil Horsemen nevű, lovak idomítására, és a színészek betanítására szakosodott cég szállított le, a többi lovat, és a lovasokat Magyarországról és Spanyolországból szerződtették.
A nádassal körülvett, 28 Velencei-tó, 28 különböző madárfaj fészekrakó helyének, valamint több ezer átutazó szárnyas pihenőhelyének számító terület bizonyult a tökéletes választásnak Aquila Calleva nevű falujának megépítéséhez. A tótól, és a felépített rezidenciától rövid sétányi távolságra építették fel Calleva kolosszeumát. A fa épületben több mint 200 statiszta fért a nézőtérre, itt forgatták azt a gladiátor harcot, melyben Marcus végül megkíméli az alulmaradt Esca életét.
A kilenc magyar helyszín közé tartozott még a toszkánai rezidencia is, melyet Leányfalun építettek fel, Pest közelében. Itt vették fel azokat a visszatekintéseket, melyekben Flavius Aquila elbúcsúzik az ifjú Marcustól.
Macdonaldot lenyűgözte Magyarország. „Bárkinek, aki filmet akar forgatni, azt javaslom, hogy menjen Magyarországra. Elég csak a helyszínekre, a kosztümökre egy pillantást vetni, a bőr páncélzatokra vagy éppen az ajtók zsanérjaira, mind a mesterségbeli tudásról árulkodnak. Szerettük volna elérni, hogy a római kori Britannia részletgazdag formában, minél realisztikusabban jelenjen meg, és a magyar mesteremberek megtalálták a módját, hogy mindez lehetővé váljon a számunkra.
„Minden esetben két személyben kellett gondolkodnunk a főszerepek esetében, nem csak egyben. Egy romantikus komédiánál sem egy elszigetelt személyhez találunk egy megfelelő partnert, a kémiának működni kell a két partner között. Ugyanez a helyzet állt fent az esetünkben is. Nagyon fontos volt, hogy a két ifjú minden tekintetben különbözzön egymástól. Az volt a cél, hogy egy igazi kelta bújjon Esca bőrébe. Jamie Bell Anglia északi részéről származik, pont mint a karaktere, Esca törzse, a Brigantes a Senderland területén élt, Jamie pont itt nőtt fel.” – meséli a rendező.
„Channing és Jamie elhivatottak, lelkesek voltak, és felkészülten érkeztek a forgatásra. Váratlan szerencse volt, hogy igazán jól kijöttek egymással, valóban jó barátokká váltak. Ezt nem lehetett előre megtervezni. A kezdetektől fogva bebújtak a karakterük bőrébe, megértették az időszakot, amiben a történet játszódik, és ráadásul még ők maguk akarták a kaszkadőrmutatványaikat is végrehajtani.” – teszi hozzá a rendező.
Párdányi Domonkos, a kaszkadőrök koordinátora több mint egy tucat embert irányított egyszerre. „Mivel Channing és Jamie részt vettek a kaszkadőrmutatványokban, ezért a kamerákkal olyan szögben is dolgozhattunk, amire nincsen lehetőség dublőrök használatakor. A két színész pillanatok alatt megtanulta a harci koreográfiákat.”
„A végén szinte minden kaszkadőr feladatot elvégeztek, ami a szokásos biztosítási szerződések mellett nem igazán megszokott. Channing és Jamie jártasságot szereztek a lovaglásban, a harcban, és előfordult, hogy vízeséseken csúsztak le. A biztosítók végül teljesen megbíztak bennük és a képességeikben. Hozzá kell tenni, hogy mindkét színész egy-egy tánc filmmel futott be (Step Up és Billy Elliot), nem csoda, hogy megvolt a fizikai felkészültségük, és hogy könnyedén megtanulták a koreográfiákat, hiszen a tánc mellett a harc is erről szól igazán.”
