A család, a pénz, vagy éppen az ostoba férfi – csak néhány dolog, amit a szerelmespároknak le kell küzdeniük a magyar filmben.
A Valentin-nap a pirosbetűsnek hazudott egyetlen rózsaszín betűs ünnepünk, amikor a főszerep a szerelemé. A nők izgatottan készülődnek, a férfiak pedig… elfelejtik azt is, hányadikán van, de február 14-én este a szerelmespárok mégis egymásra találnak. Erre a napra a filmszínházak is szívecskés gúnyát öltenek, ebben az évben pedig az első vietnami-magyar koprodukciót jelentő romantikus filmet tűzik vászonra – két nappal Valentin-nap után.
Az almafa virága románca és a jeles nap alkalmából a Filmtekercs szerzői sorra vették az utóbbi években készült magyar filmeket és választ kerestek arra a kérdésre, mi áll a szerelmesek útjába?
Mit gondolnak mások?
A környezet rosszallása, sőt, a direkt társadalmi ellentétek sem állhatják útjukat Hollywood szerelmeseinek. A Sztárom a párom és a Micsoda nő csak a jéghegy csúcsa, ahol végletes osztálykülönbséget is képes áthidalni az igaz szerelem és bizony a magyar filmtől sem idegen, hogy az egész társadalom a szerelmesek ellen legyen. A Meseautóban a férfi a gazdag, az Elnökkisasszonyban a nő, de már Schneider Mátyás (Kabos Gyula) sem nézte jó szemmel, hogy lányának egy egyszerű sofőr csapja a szelet a Hyppolit, a lakájban – na jó, Jávor Pál karakteréről azért ki kell derülnie, hogy jómódú, de lényeg, a lényeg: a szerelmesek jussa az örök boldogság.
Ma már nincsenek osztálykülönbségek, amelyek megakadályoznák a szerelmesek egymásra találását, így vannak filmek, amelyek a múltba mennek az ilyen történetekért. A Kincsem románca távolról indul, hiszen a pár tagjai egymásnak szöges ellentétei és társadalmi különbségek is fokozzák az egymás iránt érzett gyűlöletüket. Blaskovich Ernőt (Nagy Ervin), az elszegényedett nemest a történelem veszteseként ismerjük meg. Klara von Oettingen (Petrik Andrea) pedig a feltörekvő család sarja, aki gyakorlatilag a Blaskovichéktól elvett kastélyban nő fel. A családi ellentétet fokozza, hogy Klara apja öli meg Ernő apját, így valóban egy csodaló kell, hogy a pár egymásra találjon. Az elkerülhetetlent pedig az arisztokrácia, élükön Klara apjával sem tudja megakadályozni.
A kortárs történetek talán még bonyolultabbak a saját magunk és a mások elé állított elvárásaink miatt.
Ha egyszer megállapodok, feleségem ne egy prosti legyen – mondhatta magában Gergő (Mészáros Béla), a Seveled hőse, aki képtelen egy hosszútávú kapcsolatra (emiatt tökéletesen illene a későbbi lúzer férfi csokorba is). Mikor mégis arra kényszerül, hogy szomszédját hazudja élettársának, a legkisebb gond az, hogy Saci (Tenki Réka) harsányabb a kelleténél. A nő ugyanis anyagi gondjai mellett sztriptíztáncos, szíve alatt pedig születendő gyermekét hordja. Saci a saját buborékjában tengődő és onnan ki nem látó értelmiségi red flag gyűjteménye, Gergő újságíró kollégái pedig nem is szégyellik kifejteni, hogy a sztriptíztáncosok bizony kevésbé okosak. Az egymásra utalt pár végül érzelmileg is egymásra talál, így elhozva a várva várt happy endet.
Talán az ő történetük folytatása is lehetne a Nyitva, amelyben a kollektív tudatban lebegő házasságkép rombolódik le. Öt év után már nem olyan a szex Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel) házasságában sem – már ha lenne egyáltalán. Nem a klasszikus romantikus vígjáték sémát követi a Nyitva, amikor azokról a tabukról beszél, amelyek egy párkapcsolatot szegélyeznek, majd szépen el is kezdi lebontani azokat. Nyitott házasság, swinger partyk, megcsalás után végül a pár képes újra egymásra találni, mikor felismerik, a társadalom által (is) sulykolt elvárások helyett talán érdemes lenne egymásra figyelni. (Nagy Tibor)
Merlek-e szeretni?
Van az úgy, hogy két ember között magnetikus a vonzalom, a kapcsolat mégsem szökken szárba a két fél félelmei, gátlásai, testi-lelki problémái miatt. Ilyenkor a szerelmeseknek elsősorban önmagukat, a saját mentális akadályaikat kell legyőzni:
elhinni, hogy érdemesek a kapcsolatra és ebből valami fantasztikus kerekedhet.
Hogy csak az egyik fél tétovázik, avagy mindkettő, az változhat – de mindkét esetet mindketten megszenvedik. Ilyenkor a sokat késlekedő beteljesedés sem rózsaszín: az eredendő óvatosság, idegenség, tétovaság az egymásra találás után is kitart, miközben ezt a fázist a legtöbb romantikus film nagyvonalúan elhallgatja. Talán ettől igazán életszerűek, hitelesek ezek a történetek – annak ellenére, hogy a mágikus olvasat sem áll tőlük távol.
Az egyik legizgalmasabb szerelmi akadály két magyar romantikus drámában is meghatározó jelentőségű volt az elmúlt években. Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről egy autisztikus, visszahúzódó fiatal nő és egy bénult kezű, tüskés, idősödő férfi titokzatos kötelékét tárta fel: éjjelente ugyanazt álmodják, szarvasként találkoznak egymással. A két fél a vágóhíd naturalisztikus háttere előtt tesz félszeg, lírai közeledési kísérleteket – a film pedig azt sem hallgatja el, hogy talán nemesebb és tisztább az álombéli kapcsolat a testiség prózaiságánál.
Horvát Lili munkája, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre pedig sokáig azt sugallja, hogy a hősnője bolond, esetleg összeesküvés áldozata. Pedig egyik sem – csak szerelmes, a szerelme tárgya azonban nem gondolta komolyan a futó kalandjukat. A Felkészülés… azt az ismerős dilemmát dagasztja egy teljes filmmé, ami minden kapcsolat elején kerülgeti az embert: megéri-e fejest ugrani az ismeretlenbe? Mi lesz, ha végzetes hibát követünk el? Vajon ő is ugyanazt érzi, amit én? (Gyöngyösi Lilla)
Lúzerségből jeles
„Nem veled, velem van a probléma” – könnyen lehet, hogy hallottuk már ezt az unalomig előadott szakítós szöveget. A magyar filmek esetében azonban az összejövés előtt lehetne a végtelenségig ismételni az említett mondatot. Miért nem történik meg a nagy egymásra találás? Elsodorja őket egymástól az élet szerencsétlen események folytán? A külvilág az, ami nem engedi a szerelmeseket? Szociális okai vannak? Dehogy, rengeteg esetben a férfi karakter az, aki hátráltatja a folyamatokat, hiszen nemes egyszerűséggel egy balf*sz – és ezt sok szempontból a legnagyobb együttérző szeretettel jelentem ki.
Férfiként ugyanis nagyszerű látni egy romantikus alkotásban, amikor a kevésbé bátor, sőt, félénk srác összeszedi magát és végül elnyeri a lány szívét; ezáltal biztosítja, hogy egy belső karakterfejlődésnek kell történnie először, és az önmagában biztos és másokért kiálló személyt a környezete majd „jutalmazza”. A trénerdumát félretéve azonban rengeteg film inkább azzal a karakterívvel él, miszerint a férfi bunkó vagy pipogya, de a végére már nem az. És ez sokszor messze áll az azonosulásra alkalmas típustól: se Simon Kornél a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben, se Mészáros Béla a Seveledben, de még Tóth Barnabás a Rózsaszín sajtban sem elég ahhoz, hogy bumfordiságukat megbocsássuk.
Ötvös András az, aki nemrégiben kétszer is eljátszotta a tökfej romantikus hős karakterét. A Becsúszó szerelemben az életében főnyereményként megjelenő Lüszi (Gombó Viola Lotti) csavarja el a fejét – jaj, de hát ő rasszista fociultra, aki mégse jöhet össze egy cigánylánnyal! Aztán a Nagykarácsonyban megjelenik a szintén főnyeremény Eszter, a tanítónő (Zsigmond Emőke) – de jaj itt is, hiszen ő a volt barátnőjéért rajongó, pánikbeteg tűzoltó. Mindkét film
tálcán kínál szereplőjének egy olyan bensőséges kapcsolatot, ami túlmutat rajta, amelyen keresztül egy új, sokkal jobb ember lehet; másfél óra kell csak, hogy ezt ő is megértse.
Ha Ötvös András karakterei zárkózott lúzerek lennének, mint Reisz Gábor hősei, akkor legalább meg tudnánk érteni. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Áronja (Ferenczik Áron) például egy egész generáció önelemző neurózisát jelenítette meg: ott annak a jelenetnek, mikor felvisz a lakására egy lányt, aki meztelenül eléveti magát, ő pedig visszautasítja, ereje van. Hiszen a helyzet rémesen személytelen; itt a lúzersége megakadályozza a numerát, de közben mégis lehet azonosulni azzal, amiről beszél. Nagyjából ugyanez elmondható a Rossz versek főszereplő karakteréről, bár ott már elfogyhat a néző türelme a végtelenített önmarcangolást és önsajnálatot követően. Mégis van az a pont, amikor az ember – különösen egy szakítást követően – ennyire végtelenül szánalmas, és ezt beveszi a néző gyomra. (Szécsényi Dániel)
Betoppan a csábító
Együtt vagyunk, látszólag minden rendben van, a kapcsolaton mégis kisebb-nagyobb repedések mutatkoznak, mígnem megjelenik a Harmadik. A klasszikus szerelmi háromszög-szituáció rendszeresen felkavarja a magyar hősök életét: olykor csak apró döccenő, máskor katalizátor lesz a kapcsolatba betolakodó fél, amelynek hatására a főszereplő radikális döntéseket hoz.
Az Együtt kezdtük sokszereplős történetében több szerelmi sokszög is kirajzolódik a Balaton-parton – van, ahol csábító ellen, máskor a csábító mellet foglalhatunk állást. Az épp házasodó menyasszonyt váratlanul letámadja a csapat rosszfiúja (miközben a gyermeke anyja is jelen van), és a külföldi partnerrel érkező crush is újra felkorbácsolja a plátói szerelme érzéseit.
A film végén természetesen mindenki az őt megillető pár mellett köt ki, nem úgy a Veszélyes lehet a fagyiban,
ahol ugyanaz a férfi dobogtatja meg az ikerpár két tagjának szívét. Ákos kiélezi az egymásra kölcsönösen irigykedő testvérek rivalizálását, s míg az Adéllal való kapcsolatát a lány külföldre költözése nehezíti, a férjezett, kisgyermeket nevelő Évát félig-meddig ő robbantja ki a bántalmazó kapcsolatából. Ahogy a darukezelő Ákost, úgy A legjobb dolgokon bőgni kell lakatosát is Patkós Márton játssza: itt a harmincéves, stabil, de unalmas kapcsolatban élő, felnőni képtelen Maja életét zavarja össze egy őrült éjszaka alatt.
A váratlanul érkező harmadik rendszerint nem is csak önmaga miatt érdekes, hanem ráébreszti a hősöket arra, hogy kik ők, merre (nem) tart az életük és mire vágynak valójában. Egy igazán jó történetben pedig nem is az új szerelem miatt döntenek a változás mellett, hanem a saját fejlődésük eredményeként, amelynek során felismerik a valódi vágyaikat és értékeiket. Ennek pedig nem is feltétlenül lesz részese az ellenállhatatlan idegen. (Gyöngyösi Lilla)
Egy maréknyi forintért
A pénz nem boldogít, de ha nincs, akkor igazán boldogtalanná tesz. A magyar romantikus filmekben is többször keveredtek az anyagiak a garasra nem váltható szerelemmel. Talán erre a konfliktustípusra igaz leginkább, hogy bár akadály, a realitások talajára visszarántó pénzkérdés nélkül a pár nem is találkozna! Az anyagiak sokszor együtt járnak a társadalmi különbségekkel, de azért akad olyan film is, ahol „azonos rangúak” a szereplők, mégis az anyagiak állnak a boldogság elé. A tündérmesére ekkor van csak igazán szükség – ezek a filmek pedig maximálisan ki is használják, hogy csillámporral hintik meg a szörnyű valóságot. A száraz pénzkérdést pedig két film is az ízek gyönyöreivel kívánja oldani.
Az Egy szerelem gasztronómiája című tévémusicalben a menő séf (Bereczki Zoltán) étterme úgy tűnik egy ideje kevésbé jövedelmező – már 2017-ben is sok volt, hogy a felcsavart lángú gázrózsák adják a romantikus meleget, hát még ma! A bank, ahova Lőrinc hitelért folyamodik, egy fiatal hitelelbírálót, Vandát (Balla Eszter) küldi a helyszínre. A férfi arrogáns, de szenzitív, a nő precíz, de karót nyelt. Utálják egymást, vajon összejönnek-e a film végére? Az Egy szerelem gasztronómiája bár a mozikba nem jutott el, leplezetlenül művi díszleteivel, már-már túlzásnak érződő színészi játékával mégis egy kedves darabja lett a magyar romantikus filmek világának. A filmben mindent elhomályosít a rózsaszín ködfátyol (emiatt a bank sem igazi mumus), de ennek ellenére képesek vagyunk megbocsátani neki és elfogadni ennek a szebb világnak a szabályait.
Vastag rózsaszín ködbe borul a Hab is, de Lakos Nóra filmje kétségkívül stílusfilmet sütött
cukrászatból, klasszikus filmművészetből és persze romantikából. A szakítását kiheverni nem tudó Dóra (Kerekes Vica) inkább saját klasszikus hollywoodi álomvilágába menekül, minthogy két lábbal álljon a földön. Álmodozva azonban nem lehet cukrászdát fenntartani, főleg nem olyat, ami a minőségre helyezi a hangsúlyt és nem a mennyiségre. Megint a pénz az, ami egy minden hájjal megkent férfi (Mátray László) karjaiba sodorja a hősnőt, ugyanis kínálkozik a lehetőség: 30 millió forintnyi támogatást kap egy kiválasztott családi vállalkozás. A probléma a családi szóból fakad, a véletlenek egymásutánja miatt pedig Marci lesz az, akit Dóra a férjének kénytelen hazudni. A film végére persze kialakul az először lehetetlennek tűnő szerelem is, és ha a cukrászdát megmenti nem is sikerül, a pár egy jóval fontosabb dolgot nyer: egymást. (Nagy Tibor)
Valamit el kell mondanom magamról…
Egy romantikus filmben néha nem elég a saját életeiket rendbe tenni a szereplőknek, hogy egymáséi lehessenek, hanem olyan földöntúli, a hétköznapi érzékelésünkkel fel sem fogható erők akadályozzák útjukat, amelyet egy egész estés történetben tudnak csak lerázni magukról. Nemrég Madarász Isti zsánerturmixa, az Átjáróház villantott egy ilyen sztorit: ott a hullaházi gondnok vette észre, hogy újdonsült szerelme (akivel nem vicc, mindössze tíz percet töltött együtt korábban, és egy napja ismeri) a mennyország előtti átmeneti állomás vendége. Élet és halál törvényét nem lehet nagy kunszt átírni, főleg, ha Rujder Vivienről van szó, így a jellegtelen hős még a tűzokádó Kulka Jánossal is hajlandó megküzdeni – ráadásul segítségére van a boszorkányképességekkel felruházott gondviselője is.
Az Átjáróház a természetfelettit veszi alapul a romantikus történethez, de tulajdonképpen csak egy fantasy játszóteret kreál belőle tényleges tét meg emberi érzések nélkül. Ebből a szempontból a film előzményeként is szolgáló Liza, a rókatündér mindent jobban csinált, és ékes példája lehet a magyar zsánerfilmeseknek, hogyan forgassák ki működőképesen a hazait. Liza (Balsai Móni) a történet fantáziavilágában ugyanis egy súlyos átok hordozója: nyomában a férfiak rendre elhullanak különös véletlenek és balesetek folytán.
Hogy találja meg így a szürke egérke (vagyis róka) az igaz szerelmet?
Sokáig úgy tűnik, a női fejek elcsavarója, az alfahím Henrik (Schmied Zoltán) lesz a befutó, azonban a háttérben albérlőként és megfigyelőként helyet kapó, faarcú Zoltán zászlós (Bede Fazekas Szabolcs) bizonyul a leginkább alkalmasnak erre a szerelemre. Nincs is romantikusabb gesztus, mint egytucat sérülést összeszedni csak azért, hogy megmentsd az igazit. Az abszurd és sok esetben mesei elemeket Ujj Mészáros Károly rendező egy izgalmas vizuális világgal tálalta, ezáltal különös magyar kultfilmet teremtett.
Nem mondhatja el magáról ezt az állítást Orosz Dénes, aki életművét a félreértéseken alapuló romkomoknak szentelte. Ezek közül is kiemelkedik a Coming out – de nem a minőségét tekintve. A film annak ellenére, hogy egy nyíltan meleg médiaszereplőt helyez a középpontba (Csányi Sándor alakításában), mégis azt akarja, hogy a néző egy heteroszexuális kapcsolatnak szurkoljon benne. A sztoriban mindvégig kérdés: vajon sikerül-e Tompos Kátyának átcsábítani Eriket a „sötét oldalról”, vagy továbbra is meleg marad a pite? Egészen elképesztő, hogy a homoszexualitást egyfajta ki-bekapcsolható entitásként jeleníti meg a produkció: mintha a szereplők nemisége a mindent átható meleglobbi mentén alakulna. Ennyi erővel a készítők szerint az átnevelőtáborok is működhetnek: csak jól hókon kell vágni az illetőt, akkor megjavul az agya, és máris kívánni kezdi a parkban jógázó fehérnépet. A film végére Erik persze legyőzi az átkot, és egy kifordított coming outot tol; a végső jelenetnél megtapasztalhatjuk, mekkora bátorság kell a heteroszexualitás bevállalásához. (Szécsényi Dániel)
