Magazin

Közép-Európai Olasz Filmfesztivál 2012: A tolmács, a vallató és az el-ET-élt – Wang érkezése

A 10. Közép-Európai Olasz Filmfesztivál alkalmából egy különlegesnek ígérkező darabot láthatott a Puskin filmszínház maroknyi közönsége. A Manetti fivérek – Antonio és Marco – rendezésében készült Wang érkezése a sci-fi és thriller műfaji elemeit vegyítette. Ugyan az elképzelés nem volt teljesen elveszett, a kidolgozásban maradt némi kívánnivaló. SPOILER!

A filmről nehéz lenne úgy érdemben beszélnem, hogy ne áruljak el semmit a történet részleteiből, így akik a későbbiekben inkább vakon adnának esélyt ennek a műfaji kísérletnek, azok még most kattintsanak át egy másik cikkünkre.

A két Manetti, korábbi munkáikat nézve, egyértelmű jeleit mutatják a műfaji, vagy csúnyábban fogalmazva kommersz filmkészítés iránti vonzalmuknak. A fesztiválon bemutatott alkotásuk alighanem unikornisként létezik a kortárs olasz filmgyártás mezején. A science fiction műfajának választása tehát bátor és egyben dicséretes tettnek tekinthető. Az alkotás folyamatát is alighanem barátságos és kreatív munka jellemezte, és a testvérpár nem a producerek és a millióikat féltő befeketetők elvárásaitól függött. Az egész produkciót körbelengi valamiféle játékosság, ami nem csak az alkotói folyamatokban érhető tetten, hanem a történetet és a film műfaját is jellemzi. A sztori voltaképpen egy három szereplős kamaradráma és az elejétől kezdve sokkal erősebb a thriller hangulata, mint a tudományos fantasztikumé. Hétköznapi atmoszférával kezd a film, de az apró titkok, a suspense-elemek hamar felkeltik az érdeklődésünket.

A film nagy része nyomasztó visszaemlékezés. Hősnőnket az első képkockákon sokat sejtető, de kevéssé informatív helyzetben találjuk. Egy szekrénybe rejtőzve küzd a levegővétellel, miközben újraéljük vele szokványosnak induló napját. Gaia (Francesca Cuttica) kínai tolmácsként Rómában éli boldognak tűnő életét. Szinte csak a környezetéből, a körülötte lévő tárgyakból ismerjük meg néhány jellemvonását. A rokonszenves kishölgy éppen egy munkát fejezne be, amikor különös telefonhívást kap az egyik megbízójától. 2000 eurót fizetnek, ha képes szimultán fordítani egy kizárólag kínaiul beszélő személynek. A lány elvállalja a megbízást, nem sejtve, hogy ez a döntés nem csak az ő, hanem az egész emberiség életét megváltoztatja majd.

Az események egyre zavarosabbá és furcsábbá válnak. Gaiát bekötött szemmel egy katonai bunkerre emlékeztető helyre viszik, ahol a kihallgató szobát teljes sötétség fedi. Az okok elrejtése izgalmat ébreszt bennünk, miközben a környezeti elemek a minimálisra redukálódnak. Expresszív fényhatásokkal a figyelmünk szépen lassan két arcon ragad meg és innentől kezdve valójában a színészi játék veszi át a meghatározó szerepet. A játékszabály a következő:a felügyelő, Curti (Ennio Fantastachini) teszi fel a kérdéseket, a nő fordít, Wang úr pedig válaszol. A kérdések egyre bizarabb és nyomasztóbb helyzetet teremtenek és Gaia végül azzal a feltétellel folytatja csak a beszélgetést, ha láthatja, hogy ki ül az asztal túlsó oldalán. A megdöbbenés egy apró zöld élőlény bőrébe bújva érkezik.

Megérkeztünk hát a várva várt sci-fi részig, de nyeszlett kis földönkívülink, a külsőségeket leszámítva egészen emberi marad. A kérdések lassan vádakká alakulnak át, a kihallgatás pedig egyre agresszívebb formát ölt. Az idegen továbbra is ártatlannak vallja magát és népük békés szándékairól esküdözik. Gaia egyre kétségbeesettebb és egy óvatlan pillanatban megszökik fogvatartói elől. A film hangulata és a műfaj egy villanykapcsolásnyi idő alatt újra megváltozik, és az ismételten felbukkanó expresszív fényhatásokkal és plánokkal egészen horrorisztikus finálé bontakozik ki.

Végeredményben egy több szempontból is szórakoztató film érkezett Olaszországból, én mégis kicsit hosszadalmasnak éreztem az egyébként nem olyan borzasztó 80 perces játékidőt. Egy kisjátékfilm időkorlátai közé szorítva talán még feszesebb, még dinamikusabb lehetett volna a történet. Az animációt egészen szépen megoldották, a statikus helyszín viszont picit unalmassá válik. Összességében jól mulattam.

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com