Magazin

Aki visszautasította a Disneyt – Plymptoons kalandok

Adventures in Plymptoons!

Bill Plymptont szereti az Anilogue, 2007-ben még a fesztivál díszvendége és zsűritagja is volt. Hogy ki szereti őt az Anilogue-on kívül? Elég sokan, a film pedig mintha azt tűzte volna ki célul, hogy az összes embert, aki rajong „Amerikai legfüggetlenebb animátoráért”, megszólaltatja másfél óra leforgása alatt.

Amit fentebb említettem az nem vicc, rég láttam már ennyi különböző beszélő fejjel telezsúfolt dokumentumfilmet. Alexia Anastasio, a film rendezője kezdő, a ’90-es évek mára felnőtt MTV-generációjának tagja, aki puszta rajongásból döntött úgy, hogy megpróbálja megismertetni a nézőkkel Bill életútját és az azt végigkísérő animációhadat. A legnagyobb probléma a már említett mennyiségi kérdés a minőségivel szemben: túl sok a megszólaló, és közülük is csak kevés tesz hozzá lényegi információt a Bill életéről formálódó történethez. Mindez akkor is igaz, ha nem kisebb személyek, mint Terry Gilliam, Keith Carradine, Moby vagy David Silverman is megtalálhatók a nyilatkozók között. Jobb lett volna, ha kevesebb ember interjújából válogatnak a készítők, azok közül is azokat, akik tényleg ismerik ezt az amúgy elég izgalmas embert (főleg, hogy a legtöbbet első kézből magától Billtől tudjuk meg).

A túl sok különálló interjúból káosz kerekedik, és hiába próbálja fejezetcímekkel témákba sorolni a rendező a megszólalásokat, ez csak egy gyenge kísérlet marad. Hiányzik egy feszes szerkezet, amivel nyilvánvalóan összefügg, hogy nem kevésbé hiányzott egy jó vágó is. Amiért mégis meg lehet bocsátani Anastasio low-budget módszerét az az, hogy ezzel reflektál Bill munkásságára: a módszer ahogy filmet forgatott róla, megidézi azt az alkotói metódust, amihez Bill a mai napig ragaszkodik.

Az alapvető hibák mellett azért előbukkannak ötletes megoldások, ilyen például, hogy az interjúalanyok sztorijait illusztrálja Plympton filmjeiből kivágott részekkel, így olyan mintha animációs formában elevenednének meg az elmondottak. Az átkötő részek szintén Bill alkotásai közül kerülnek ki, így aki eddig nem ismerte volna munkásságát, az a nulláról elég jól felhozhatja magát, mert a filmnek sikerült egy komplett képet adnia, erről a terebélyes és még napjainkban is egyre csak terebélyesedő alkotói életműről.

Hogy miért csináltak Billről és munkásságáról filmet? Egyrészt összesen két ember megnyilvánulása negatív a film során: mindkettő felteszi ugyanezt a kérdést és mindkettő a film legszórakoztatóbb pillanatai közé tartozik. Az egyikük a Disney-rajongótáborát népesítő filmkritikus úr, aki életében annyira meghatározó élmény volt a Hófehérke, A csipkerózsika vagy az egyéb hercegnőkről szóló mesék, hogy nem érti, mit eszik valaki a Bill-féle mellbimbókból kinövő, kezeket ledaráló pengéken. A másik a színész Ed Bedgley Jr., aki rettentően lelkes addig, amíg ki nem derül, hogy nem is Bill Clintonról forgatnak filmet.

Másrészt valószínű volt, hogy izgalmas anyag fog születni egy olyan polgárpukkasztó emberről, akinek műveiben túlteng a szex és az erőszak, vagy aki visszautasította a Disneyt, – mikor az felkérte, hogy segítsen be az Aladdinba egy hét számjegyű összegért cserébe – azért, hogy megőrizhesse máig tartó függetlenségét.

 

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés