Magazin Papírfény

Letisztult és kifogyott – Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

bariccoA legendás Alessandro Baricco legújabb könyvével fordulóponthoz ért. Az ifjú Ara esztétikáját a karakterek névtelen, szimbolikus jellege adja, ám a regény elvesztette életszerűségét és ezzel a varázsa egy részét is.

A nemcsak regényeiről, de azok adaptációjáról is híres Baricco csúcsalkotásai a Selyem (adaptáció François Girard rendezésében azonos címmel), a Novecento (adaptáció Az óceánjáró zongorista legendája címmel Giuseppe Tornatore rendezésében), a Történet, a Mr. Gwyn és hozzá tartozó betétregény, melyekben mind megvan a meseszerűség, az őrültség és a valamilyen fokú irrealitás. A tér és az idő megfolyik, meseköntöst ölt, a szöveg maga inkább zenél, mint beszél, és szinte csak az emberek érzéseire, gondolataira fókuszál. Illetve magára az írásra. Ám a teremtett világon belül valós emberi mozzanatok vannak, életesemények, reakciók, arcok és azonosulási lehetőség. Az ifjú Ara ezzel szemben távolságot tart, megszűnik a szoros kapcsolat a racionalitással. Érzések, dallamos gondolatsorok, csilingelő mondatok vannak, de az életképek elrugaszkodottak.

Adott egy előkelő család egy nagy házzal és sajátos szokásokkal. A családtagoknak nincs nevük, csak funkciójuk szerint kerülnek említésre: az Apa, az Anya, a Lány, a Fiú és az ifjú Ara. Utóbbi kettő szerelmi története ez, akik eljegyzésük után távol kerülnek, ám mire az ifjú Ara visszaérkezik, a Fiú eltűnik. A történetet heves szexualitás színesíti és egy író vergődése, aki írja ezt a történetet. Egy íróé, akin felülkerekedtek az érzések, ahogy a család tagjain is. Érzelem-lények mind, nincs is más fontos, csak a testek és a vonzódások. Ugyan kevés szereplő lép színre a regény színterén, majdnem mindenki mindenkivel összekapcsolódik ezzel a fajta testbeszéddel. A nagy névtelen hősök mellett a még kevésbé létező hősök is megjelennek, azok az emberek, akik alárendelik magukat a család érzéseinek és a kiszolgálást, majd a nem létezést művészi szintre fejlesztik. Az ő szólamuk sosem kerül egyes szám első személybe, ahogy a többieké igen. Ugyanis egy leíró mondat olykor önvallomássá transzformálódik, kétségtelenül sajátos ritmust adva a regénynek.

Tehát zeneiség van, Baricco saját nyelve erőteljes és áramló, hiszen Baricco mégiscsak Baricco. A mondatai, egy-két kiemelt részlet olyan, mintha arannyal írná le őket. Ám hiányzik a megértés, a nagy könnyes rábólintás, mely lassan kihámozódhatna az írói ívek sokaságából, a töredezett, el-elejtett életbölcsességekből.

A fordítás mindenképpen elismerést érdemlő munkáját Nádor Zsófia végezte el, neki köszönhető, hogy Alessandro Baricco írói stílusa magyar nyelven is élvezhető.

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com