Magazin

All in – Az 5 legjobb pókerfilm (X)

A póker a feszültségek, az indulatok, na és persze a blöffök játéka. Hollywood örömmel használja mindegyiket, így a kártyajátékot könnyű filmre vinni. Vagy talán mégsem? Listánkra a legjobb pókerfilmeket gyűjtöttük össze.

Azok a filmek, amik a pókerről szólnak, kézhez kapják a remek film formuláját: a nagyszerű konfliktust. Amikor nyolc ember ül egymással szemben, kezükben két, csak általuk ismert lappal fürkészve a többiek üresnek álcázott tekintetét, a feszültség szinte harapható. Mindegyik pókerjátékos egyetlen dolgot akar, megnyerni a lehető legtöbb pénzt – stílusosan általában hatalmas dollárkötegeket –, de ehhez vásárra kell vinniük saját bőrüket… pontosabban zsetonjaikat is. Az érzelem szikráját sem mutató pókerarcok mögött persze hatalmas mentális harc dúl, ahogy a játékosok próbálják leleplezni az ellenfél blöffjét, vagy éppen meggyőződni róla, hogy ezúttal nála vannak-e a magasabb lapok.

Ez a szellemi munka az, ami a pókerfilmek nehézsége is, ugyanis a sok órás pókerversenyek nem igazán mozgalmasak. A filmeknek módot kell találniuk arra, hogy vizuálissá tegyék azt a feszültséget, ami az ovális asztal mellett adott. A filmek más és más módszert választottak az évek során. Van, amelyik a játék rovására, az asztaltól eltávolodva nem is a kártyalapokra koncentrál, így a póker csak háttérelemként van meg benne. A következő öt filmmel igazán nyerő leosztást mutatunk a legjobb pókerfilmek közül.

Ha a filmek világán túl az asztal mellett is megtapasztalnánk a póker hangulatát, remek lehetőséget nyújt a GGPoker. A virtuális játék során megtapasztalhatjuk, hogy bár fontos az erős kéz, ez a játék a legtávolabbról sem a szerencsén múlik.

5. Elit játszma (2017)

Ha végignézzük a pókerről szóló filmek sorát, rájövünk, hogy ez egy férfi főhősök által uralt filmcsoport. A játékosok körében is nagyobb arányban képviselteti magát az erősebbik nem, éppen ezért izgalmas a nők helyzete a zsetonhegyek mellett. Az Elit játszma már csak főhőse, Molly Bloom (Jessica Chastain) miatt is megér egy próbát, aki profi síelőből lett alvilági pókerestek szervezője. A film mellett szól ráadásul az is, hogy ez bizony igaz történet alapján készült. Az azóta egyre jobb filmeket rendező Aaron Sorkin debütáló filmje a valós Bloom memoárjából készült.

Molly Bloom Los Angelesbe érkezvén pincérnő lesz egy bárban. Hamar kiderül, hogy tehetsége nem csak a poharak felszolgálásban áll, hanem ügyesen csalogatja a gazdagabbnál gazdagabb, de ügyetlen pókerjátékosokat az X játékos fedőnevű profi pókereshez. Amikor Molly kinövi az illegális játékbarlangot, maga bérel egy tetőtéri hotelszobát és saját illegális pókerjátékokat kezd szervezni. Kuncsaftjai közt színészek, sportolók, de maffiózók is megfordulnak. Mollyra egy idő után az FBI is felfigyel, így a bűnszervezetek és a bűnüldözők közt próbál lavírozni. Az Elit játszma egy thrillerben meséli el annak a nőnek a történetét, aki felforgatta az illegális pókerjátszmák világát.

4. Kaliforniai pókerparti (1974)

Bill Denny (George Segal) és Charlie Waters (Elliott Gould) egy pókerpartin találkoznak. Az egyik férfi professzionális szerencsejátékos, a másik úton van a játékfüggőség felé. Bill társul Charlie-hoz, és hamarosan különböző, aligha legális helyzetekben találják magukat. A film az 1970-es évek Amerikájában karikírozza ki a szerencsejátékosok, azaz ebben az esetben a kisstílű bűnözők életét.

A Kaliforniai pókerparti a hollywoodi reneszánsz egyik legendája, Robert Altman talán nem a legnépszerűbb filmje, de a rendező rajongóinak és a póker szerelmesei számára is remek darab. A film műfaja vígjáték, de ne az önfeledten nevetős fajtára gondoljunk. Altman filmjeiben gyakori elem a szatíra, itt is él vele. A kisszerű emberek mind megjelenítésükben, mind cselekedeteikben kiforgatják az amerikai álmot. A Kaliforniai pókerparti rávilágít a kívülről felhőtlennek tűnő profi pókerjátékosok életének árnyoldalára. A film végül elismeri a döntések súlyát és a szereplők akaratát, hogy változtassanak életükön. Egy óriási bukás és az azutáni nagyobb összeg elnyerése után Bill ki tud lépni ebből a világból, látszólag visszatérve a helyes útra.

3. The Card Counter (2021)

A lista legfrissebb darabja a pókeren keresztül beszél a bűntudatról, a katonai börtönről, ahol a fogvatartó is rab, és az amerikai történelem szégyenfoltjáról. Paul Schrader filmjében William Tell (Oscar Isaac) professzionális szerencsejátékos, ráadásul a lapokat számolva némi előnyre is szert tesz az asztalok mellett. A férfit azonban nem a nagyravágyás viszi újra és újra a kaszinóba, hanem a játék jelent számára valamilyen menekülőutat múltja elől. Tell az Abu Ghraib városában lévő börtönben teljesített szolgálatot, és bizony ő is részt vett a terroristák, és azoknak vélt rabok kínzásában. Amikor az ottani körülmények kiderültek, Williamet felelősségre vonták, a kínzások kiötlőjét, John Gordót (Willem Dafoe) azonban nem. Tellt a múltja okozta rémálmokon túl maga Gordo is meglátogatja, kettejük közötti összecsapás a bűntudattal való megküzdés csatája lesz.

Paul Schrader egy komplex világot lát a pókerjátékosok faarca mögé. Az asztal mellett ülve csak a lapokat rejtegető alakot látjuk, a The Card Counter viszont megmutatja az ember – akár sötét – múltját is. Schrader filmje kétségkívül a lista legnehezebb darabja, de annál többet is mond! Oscar Isaac alakítását a mérsékeltebb kritikák is rendre az egekbe dicsérték, a film formai megoldásai (a már-már hátborzongató halszemoptika a flashbackekben) pedig egy különleges filmélménnyé teszi a háborús bűnökkel terhelt játékos történetét.

2.Casino Royale (2006)

Egy legjobb pókerfilmeket tömörítő listáról nem hiányozhat James Bond ikonikus játszmája sem. A film teljes játékidejűre bővíti Sean Connery első bemutatkozását a pókerasztalnál: „A nevem Bond, James Bond”. Daniel Craig bemutatkozó Bond-filmje azonban több, mint önmaga farkába harapó idézgetés. A Casino Royale-ban Bondnak a pókerasztal mellé kell ülnie, hogy tőrbe csalja a jelenlegi ellenséget, aki a világ életére tör – Mads Mikkelsen az egyik legjobb Bond gonoszt hozta a Craig-érában. Természetesen az üldözöttből hamar üldöző válik, így Bondnak nem elegendőek az erős lapok, az ellenfelét az asztaltól távol is le kell győznie.

Ha egy James Bond-filmről beszélünk, akkor figyelmünk elsősorban az akcióra szegeződik – vagy éppen az aktuális Bond lányra. Ugyanez a helyzet a Casino Royale esetében is, számos emlékezetes akciójelenet mellett Eva Green társaságát élvezheti Craig. A póker itt csak másodlagos lehet, hiába van néhány bájosan macsó jelenet az asztal mellett is. Ezúttal ráadásul nem a bárki által meglátogatható útszéli kaszinók kopott világát ismerjük meg, hanem a sok milliós játékok fényűző környezetét egy kis vérrel áztatva. A néző nem ebből a filmből fogja megtanulni, mi az a Texas hold’em, de kétségkívül itt van a legnagyobb tétje a játéknak.

1. Maverick – Gyilkos póker (1994)

Mel Gibson 1994-es filmje ötletesen vegyíti a westernt, a vígjátékot, egy kis cops and robbers-típusú bűnügyi szálat, na és persze a pókert. Bret Mavericknek (Gibson) el kell jutnia arra a pókerjátékra, ami fél milliós főnyereménnyel kecsegtet. Az utazás azonban nem olyan könnyű, hiszen Annabelle Bransford (Jodie Foster) is társul a férfihez, valamint Zane Cooper békebíró (James Garner) is a nyomában lohol. A filmben az ikonikus western helyszínek kellően részletgazdag díszletekben tárulnak elénk, de nem lesz sok idő bámészkodni, hiszen a feladat, hogy eljussanak a pókerpartinak helyet adó hajóra, nem sétagalopp. Maverick ahova érkezik, mindenhol bajba kerül (már a legelső jelenetben is egy fáról lóg, nyakán egy kellemetlen kötéllel), de a talpraesett figura valahogy mindig kivágja magát a helyzetből. Gibson ebben a filmben olyan karaktert hoz, ami nagyrészt ismerős lehet a Halálos fegyver-filmekből, csak itt épp a törvény kevésbé átlátható oldalán áll.

Na de milyen maga a játék a filmben? A Richard Donner rendezte film (ami egyébként egy ötvenes évekbeli sorozaton alapszik) éppen a kártyázás játékos oldalára helyezi a hangsúlyt. A zsetonhegyek mögött lapuló arcok inkább komikusak, semmint komolyak, így a póker kevéssé lesz feszült. A film felkéri a nézőt, játsszon el a gondolattal, hogy átváltozhatnak a lapok az ember kezében. A kissé fantasztikus elem nem megy a film rovására, éppen ezek miatt lesz a Maverick igazi könnyed pókerkaland.

Szponzorált cikk

Címkék

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com