Ritkán jut a magyar mozikba brazil film, pláne animációs brazil film. Luiz Bolognesi alkotása, a Rio 2096: A szerelem és düh története igazi csemege, nem csak származását, de történetét és látványvilágát tekintve is.
A Rio 2096 egy halhatatlan, időnként madártestbe költöző indián harcos története, aki a brazil történelem négy korában harcol az elnyomás ellen új és új testekbe reinkarnálódó szerelme oldalán. Láttunk már ilyesmit, legutóbb a Felhőatlasz foglalkozott sokkal összetettebb módon a témával, itt most egyetlen pár korokon átívelő utazását meséli el a film. A Rio 2096 a jó és a rossz örök harcát helyezi középpontjába, de aki látványos happy endre vár, ezúttal csalódnia kell. A klasszikus animációs technikával elkészített alkotás olyan kérdésekre keresi a választ, eleve elrendeltetett-e a sorsunk, küzdhetünk-e ellene vagy hogy megváltoztatható-e az emberi természet. A forgatókönyvet is jegyző rendező, Luiz Bolognesi nem túl optimista, és nem is túl pacifista: a szerelem, a szeretet ebben a történetben nem mint a megváltás útja szerepel, a düh, a harc szinte kivétel nélkül mindig elválasztja a szeretőket, akik aztán egyre erőszakosabb eszközökkel állnak ellen.
A film négy korát négy különböző képi világgal keltik életre az alkotók, mindegyik szépen kidolgozott és látványos, más-más színek és alapvetően más rajzstílus dominálják az egyes szakaszokat. Gyönyörű totálok kényeztetik a szemet, az animálás azonban nem mindehol felel meg a kor követelményeinek – de emiatt vétek lenne elszalasztani egy ilyen csemegét.
