Magazin

Anilogue 2014: Mit szívtak ezek? – Anime haiku

pic_20141106164601_9pc9nnc70ktA már jól bejáratott gyakorlat szerint az idei Anilogue is kötött egy csokrot a tokiói animációs filmtermés legjavából, hogy elképessze a magyar nézőt. A 2014-es válogatás két kérdést fogalmazott meg bennem: csak az én műveltségem totálisan elégtelen, hogy értelmezni tudjam a látottakat, illetve hogy mit szívtak ezek? Mert olyat én is akarok.

Koji Yamamura kilencet választott a Tokyo University of Arts vizsgafilmjeiből a magyar közönségnek megmutatásra – ha közös pontot szeretnék találni a rövidfilmekben, az őrültség lenne az. Nem a klinikai értelemben vett őrület, hanem az irodalmi szinteken is értelmezhető elborultság az, amit minden filmben felfedezni véltem. A legkülönfélébb eszközökkel jelenítették meg az alkotók kifordult valóságukat: láthattunk báb- és gyurmaanimációt, a leghagyományosabb rajzfilmet és stop motion technikát egyaránt. A filmek szinte mindegyike megállná a helyét bármelyik fesztivál kísérleti blokkjában is, az egyik a zenével, a másik a vágással, a harmadik a fragmentált narrációval hagyta el a megszokott kereteket.

Valamennyi film közül a legbizarrabb Kazushige Toma bábanimációja, a Pamon volt. Az alig tízperces kisfilm egy cukorka világba kalauzolja nézőit, ahol a pamonok, ezek a mókás, nagyhajú lények a mellszőrzetükön (!) keresztül kommunikálnak. A film végtelenül vicces és totálisan követhetlen. (Csak hogy a legégetőbb kérdéseket megfogalmazzam: mire való a csillogó csavarkulcs? miért válik óriásrádiótotemmé az egyik szereplő? és miért fulladtak az események egy őrült popfab partiba?) Ez persze egy percig sem jelenti, hogy ne élveznénk a látottakat, melyek szerintem legkevesebb egy LSD-s tripnek köszönhetők.

pamonA Decorationstami egy habzsák és az általa megszületett tortadíszek története –, illetve az Everyday Sinst – ami egy önbizalomhiányos diáklány mindennapi küzdelmeit meséli el – kivéve a szekció maradéka a legkevésbé sem vidám. Asszociációk, történettöredékek, szomorú visszaemlékezések. Sokszor nincs szükség szigorú narratívára, követhető történetre ahhoz, hogy megszeressünk egy filmet, a most látott alkotások többsége azonban kapaszkodók híján inkább elidegenítettek, mintsem magukba szippantottak volna. Nem tudom, hogy a japán kultúrát illető hiányosságaim okozták ezt a kivülrekedtséget vagy a művekből magukból fakadt ez a távolság.

Az egész válogatásban a My Milk Cup Cow, Yantong Zhu 11 perces filmje volt a leghagyományosabb, és talán könnyebb dekódolhatósága miatt a legszerethetőbb is egyben. Az alkotás egy lány apjához fűződő viszonyáról szól, talán a szekció egyetlen kerek, egész története, ahol nem maradnak elvarratlan szálak, megválaszolatlan kérdések. Nem igaz ez azonban a többi animéra, amin csak kapkodtuk a fejünket. Persze aki szereti a kihívásokat, akinek imponál a japánok őrültsége, ebben is megtalálhatja a csemegét magának – vasárnap 21 óra 30 perckor még várja a bátor jelentkezőket az Anilogue Anime haikuja.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!