Magazin

Anilogue 2015: Versenyprogram B

anilogue

disszonancia_till_nowak_1Némi humor fellelhető ugyan, de idén korántsem beszélhetünk vígjáték- vagy pláne cukiság-cunamiról: ha valami, inkább az abszurd dominálja a szekció versenyfilmjeit. Phil Mulloy és Till Nowak ismét lesújt!

A „B” szekció a versenyprogram általános magas színvonalát tükrözi idén – és itt vetítették le a Disszonanciát is, a fesztivál csúcspontját.

 

Nemkívánatos vágyak (Unwanted Desires, Aleksandra Szmida DE, 2014, 4’)

Mindenkinek van valami kis tilos vágya. Pofon vágni a hülye asztalszomszédot. Kispriccelni a turmixot. Ami tökéletesen tilos – de tökéletesen. Ez a kisfilm ilyen vágyakat sorol fel vonalrajzos grafikával megrajzolva.

Ügyes kis ötlet, és a maga egyszerűségében tényleg periszkópot tart pszichénk alattomos kis zugai elé – akármibe lefogadom, hogy legalább egy tilos vágy mindenkinek ismerős lesz –, de egyszerűségében rejlik a hátránya is: ez a filmecske egy puszta felsorolás, kreativitás nélkül. Szellemi erőfeszítés nem rejlik mögötte. Nem is támad a nézőben utána sem. Gyönge szelfi az emberiségről, amit legszívesebben mindenki szépen elrejtene.

 

Drogtanya (Crackhouse, Martinus Klemet EE, 2014, 4’15)

Cicakopter, avagy A drónmacska bosszúja: az elrabolt, megkínzott és propellerekkel felszerelt macska az ember ellen fordul és megsüti őt tábortűzön, dubstepre. Ez az elmebeteg horrorkomédia egy sok vitát kiváltott holland művészeti projektre adott válasz: ott egy döglött macskát szerelt át repülőgéppé az alkotó, itt viszont, a filmben, a macskának több élete is van…

Ami különleges a filmben, az az animációs technika. Elnagyoltan színezett síkfelületekből álló 3D objektumokból áll a világ, az élőlények pedig ezen felül még vibrálnak is – síkidomaik szélei állandóan mozognak, mintha bizonytalanul léteznének csak a világban. A bizonytalansághoz nagyban hozzájárul a kemény dubstep is, további szürrealitást kölcsönözve a sztorinak.

A teljes filmet megtekintheted itt:

 

Padok (Benches Np. 0458, Ivan Maximov RU, 2015, 6’32)

Egy park padjai körül fura jelenetek zajlanak: hétköznapi szituációk változnak át valami különös világ különös cselekedeivé. A park vendégei ugyanis nem engedelmeskednek a megszokott szabályoknak. Olykor a fizikának sem.

A kisfilm a társadalmi konvenciók áthághatóságának tanulmánya, ebben rokon a Nemkívánatos vágyakkal. Miért ne vágd le ollóval a szomszédod cserepes virágát? Miért ne ökleld fel orral a zavaró gyereket? Ki mondja, hogy a pad nem arra való, hogy összetörjön méltóságos Őtúlsúlyossága tekintetes hátsója alatt?

benches_anilogue

A Padok ugyanakkor a formák antropomorfizálhatóságának tanulmánya is, és e tekintetben kiváltképp remekel: néhány szereplő körvonalainak köze sincsen az emberihez (vagy állatihoz), viselkedésükből mégis egyértelműen azonosíthatóak – öreg nénik, kövér urak, kisgyerekek, kutyák.

 

Halra vágyom (Fish Is What I Desire, Yao Xiang UK, 2015, 7’27)

Vagy spenótra vágyom, vagy brokkolira vágyom, vagy tökfőzelékre – a lényeg, hogy meg kell ennem, nincs mese; ha a szüleim azt mondják, úgy is van! Én tehát halra vágyom.

Harmadszor is a konvenciók ellen lázad egy Anilogue-versenyfilm: a Halra vágyom iskolás hősnője a szabad akarat és a kötelesség ellentétében vergődik. Mitévő legyen, ha megfogadta: mindig a helyes tettet fogja választani – a filozófus szavai szerint „élete árán is”? Megéri-e a hal ezt az áldozatot?

halra_vagyom

A torz rajzstílus az egész helyzet torz mivoltát tükrözi. Óriási ajkak: mintha a világ evésből állna. Ceruza és vízfesték, ahogy egy tizenkét éves lányhoz illik. És beteges arcok: a kora pubertás majdnem-lázadásának szemüvegén keresztül talán már betegnek tűnhet a világ.

 

Végjáték (Endgame, Phil Mulloy UK, 2015, 6’)

Phil Mulloy „igen beteg ember lehet” és „valószínűleg nem túl emberbarát” – ez a Filmtekercs eddigi véleménye. Továbbá: „rendkívül eredeti”, „gondolatgazdag” és „zseniális”. A végtelenségig primitív formanyelvű és polgárpukkasztó (hm, polgár-robbantó) Christies-sorozat alkotója most újra kisfilmmel jelentkezett az Anilogue-on.

Ha előre tudtam volna, hogy ő jegyzi a filmet, nem süllyedtem volna a döbbenet új és új mélységeibe. A sztori szerint két figura háborús játékkal múlatja a szabadidejét – azonban a játékból egyre inkább valóság lesz, és pálcikaemberkéink szembetalálják magukat a háború néhány igazi vonásával, az análerőszakig korántsem bezárólag.

vegjatek_endgame_mulloy

Az egyvonalas, ceruzarajzos megoldás egyszerre emlékeztet a gyerekfirkákra, az iskolában füzetek szélére rajzolt őrült történetekre, és a korai videójátékok vertikális szint-rendszerére – kíméletlenségében is, hiszen hol van az a felnőtt háborús film, ami versenyre kel egy gyerek rajzos fantáziájával? És Mulloyéval? Mulloy szakterülete az őrület.

 

Ó, bálna (Oh Whale, Joana Locher CH, 2014, 5’50)

A macska halra vadászna, a hippi halak viszont csak énekelnének és táncolnának; a konfliktus vajon feloldható-e? Őmacskasága már élezi a szigonyt – szigorúak a cicák ebben a versenyblokkban.

A bolondos zenére bolondos járművekkel és táncocskákkal és bálnácskákkal sürgő-forgó figurák egy Tom és Jerry-epizód könnyedségével és brutalitásával haladnak a végkimenetel felé. A színes, vidám rajzok kemény sorsot tartogatnak szereplőik számára. Ez a kisfilm éppen a kontraszttal nyűgöz le: a derűs ábrázolás és a valóban tom-és-jerrys erőszak kettősségével, ezen kívül azonban nem kínál többet.

 

Utazz lábon (Travel by Feet, Khris Cembe ES, 2014, 14’43)

Mi az utazás fő átka? Az útitársak. Főleg, ha részegek és büdösek és hangosak. Vajon meddig merészkedik el szegény cowboy, hogy útja zavartalanságát megőrizze tőlük?

Zavarba hozott ez a film: tisztán sztorinak tűnik, mintha semmi sem lenne mögötte. Ahhoz képest viszont jókora erőfeszítést öltek bele – a grafikába, a zenébe, a karakterekbe, még a forgatókönyvbe is. Mégsem mond semmit. A cowboy lassan elveszíti önuralmát, és ez az egyetlen, ami történik. A film kétségkívül a leglátványosabbak között van a fesztivál eddigi versenyprogramjában, de olybá tűnik nekem, hogy a leglaposabbak között is – vagy talán én nem értek valamit; rövidfilm-versenyprogramokban ez elő-előkerülő probléma a fesztiválfáradtság miatt.

 

Az élet Hermannal (Life with Herman, H. Rott, Chintis Lundgren EE/HR, 2015, 11’06)

Ez a filmecske a program aranyosabbik vonulatából való: Herman, a patkány kényelmesen él rendetlen, piszkos és metálzenével átitatott vackában, míg meg nem érkezik a cica (már megint cica? mi van itt az erőszakos macskákkal?), és neki nem lát rendet rakni. Seprűvel. Festményekkel. Klasszikus zenével. Ó, horror!

Amint azt tanúsíthatja bármelyik egyetemista srác, akit kénytelen-kelletlen domesztikált egy barátnő: az együttélés még akkor is kompromisszumokkal jár, ha a két személyiség közötti ellentét nem a Vivaldi–Cannibal Corps távolsággal mérendő. A metálarc patkány és sznob kis cicája nem is bírja békével sokáig. És az ember örömmel nézegeti a sok kis veszélyes szituációt – de ennél többet, ismét ezt kell mondanom, nem kínál a film. Persze az egyetlen ötletre épülő humoros szösszenetek gyakori vendégnek számítanak a Versenyprogramban.

 

Fogak (Teeth, Daniel Gray, Tom Brown UK, 2015, 6’)

A Fogak a fesztiválkönyv szerint „Ez a történet egy olyan emberről szól, aki fiatal kora óta mást tart szem előtt, mint amit kéne.” Ez nekem nem igazán derült ki, de utólag elhiszem. Túl érdektelen, túl semmitmondó a filmecske ahhoz, hogy ilyen mély tanulságokat őszintén le lehessen vonni belőle.

 

Disszonancia (Dissonance, Till Nowak DE, 2015, 15’)

A legjobb darab az idei versenyprogramban: Till Nowak Disszonanciája egyszerre vizuális gyönyör és lélekbe markoló portré.

A film egy lebegő metropolisz koncerttermében, futurista hengerzongorán koncertező művész portréja – mert bizonyára ez a művész igazi énje, nem a való világ utcáin bolyongó szegény bolond, akinek egy kintorna a mindene és családja rég kitagadta. Az ember szíve megszakad. És elméje hidegen konstatálja: talán tényleg akad, aki számára az őrület már érvényes menekvés.

Till Nowak egyszer már győzött az Anilogue-on: A küldemény című filmje magas szavazataránnyal nyerte el a közönségdíjat 2006-ban. Most ismét esélye lehet – kívánom, sikerüljön újra.

 

***

Összegzés: A „B” versenyblokk minősége (és a teljes idei mezőnyé) szerencsés módon felülmúlta a sokévi átlagot, bár nem tartozik az elmúlt évtized legesleg-emlékezetesebb Anilogue-kínálatai közé. Humorban a Nemkívánatos vágyak, az Ó, bálna és különösen a Padok emelkedik ki, abszurditás terén a Drogtanya no és persze Mulloy legújabb agymenése, vizualitásban az Utazz lábon és a Disszonancia – de a Disszonancia oly mértékben uralja a mezőnyt, hogy számomra nem lehet kérdéses az idei győztes.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com