Magazin

Anilogue 2016: Tíz év győztesei

anilogue

anilogue 2016Tíz év győztes filmjei: a legizgalmasabb Anilogue-filmek (és meg is nézheted őket)!

Tizennegyedik alkalommal érkezik az Anilogue, az egyik legszínesebb hazai fesztivál, tíz éve pedig a Filmtekercs is állandó vendég: 2006 óta kimerítően tudósítunk versenyprogramról, animéről, elvont alkotásokról, közönségsikerekről. Az első sorból írtunk kritikákat hazai és nemzetközi trendekről, kis- és nagyjátékfilmekről: megnéztük hát, kik is nyerték az elmúlt évek kisanimációs versenyét. A legtöbb esetben magát a filmet is megnézheted cikkünkben!

 

Till Nowak: A küldemény (2006)

Néhány hónappal megalakulásunk után – ahogy azóta mindig – jelen voltunk a fesztiválon, ahol a későbbi győztes tetszett leginkább kollégámnak. Az akkor még Anifestnek nevezett szemlén a német képzőművész alkotása egy öregember ajándékáról szól: a postán érkezett küldemény a nagyvilág mása kicsiben, s amit vele művelnek, az történik a világgal is.

 

Konstantin Bronzit: Vécérománc (2007)

2007-ben egy későbbi Oscar-jelölt filmbe buktunk. Az orosz Konstantin Bronzit Vécérománc (Lavatory – Lovestory) című szatirikusan vicces vonalrajzfilmjében a mosdóban gyakran megforduló férfi és az azt üzemelő nő lassan bekövetkező szerelme bontakozik ki. A zsűri indoklása szerint Konstantin Bronzit filmjének „érzékeny humora és kifinomult rajzai egy erőteljes szerelmi történetet tárnak elénk.” A legjobb poén a vécés néni Happy Woman című újságja.

 

BLU: Muto (2008)

A következő évben talán úttörő jellege miatt is kapta díját az Anilogue győztese. BLU, az álnéven alkotó olasz graffitiművész nagyvárosi tűzfalak hatalmas felületeire festett graffitik sorozatából hozott létre egy korábban ismeretlen animációs technikát. A felrajzolt graffitiket stop motion technikával keltette életre, egy kicsit mindig máshogy rajzolva fel a témát a falra. A filmet Buenos Aires falain vették fel, de BLU-nak máshol is, például Bolognában, Bécsben és Krakkóban is vannak ház méretű falfestményei.

 

Vladimir Leschiov: Szárnyak és evezők (2009)

Egy hajdani pilóta visszatekint az életére: a Földre, az Égre és a Nőre – minden, ami végigkísérte az útján a repülőtértől egy elhagyatott lakóhajóig. A lettországi Vladimir Leschiov nem egészen hat perces animációja, a Szárnyak és evezők nyerte a 7. Anilogue fesztivált, majd az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2009. évi győztes filmje lett.

 

Floris Kaayk: A lények eredete (2010)

A művészcsaládból származó 28 éves holland animációs rendező 3D technológiával készült filmje posztapokaliptikus időben és helyszíneken játszódik. Ez a sötét és bizarr parabola az együttműködés és a kommunikáció nehézségeinek, már-már lehetetlenségének részleteit mutatja. A 12 perces alkotásban sok munka van, saját látványa és filozófiája mélyen átgondolt és jól kidolgozott.

 

Luis Nieto: Lazarov (2011)

Különös győztesben a következő évben sem volt hiány. A francia művész már a weboldalán is furcsa képekkel fogad. Az újraélesztett csirkével operáló, alig öt perces kisfilm után pedig még mindig keressük a szavakat. Havasmezői kollégámnak talán még ma is a fülében van a moziterem ideges nevetése, amit kritikájában fogalmazott meg.

https://www.youtube.com/watch?v=imQYL5GXYrQ

 

Lena von Döhren: The Little Bird and the Leaf (2012)

A fiatal svájci alkotók madárról és rókáról szóló története az előző évek bizarr és kísérletező filmjei után a megszokottsággal és az egyszerűséggel hódít. A 4 perces kisfilm mind technikájában, mind dramaturgiailag a hagyományosabb animációk felé tart.

https://www.youtube.com/watch?v=8Eg3Qr5W3-I

 

Jérémy Clapin: Palmipédarium (2013)

Simon nagyon jól ismeri a kacsákat. Hápognak, repülnek, úsznak, vannak, amelyek még gurulnak is. Ez néha egy kicsit zavaros, így nem csoda, hogy Simon elveszti a fonalat. 3D technika, biztos kéz, és már-már nagyjátékfilmhez méltó dramaturgia a francia rendező 3 évvel ezelőtti díjnyertes alkotásában.

 

Sonja Rohleder: Hölgy kutyával (2014)

A 2014-es Anilogue fődíjas műve a legegyszerűbb animáció is egyben – ami elárul egyet s mást sztoriteremtő képességeiről. Lábnyomok a földön, színes foltok csupán: ennyi az egész grafika. De aztán a lábnyomok megmozdulnak. Havasmezői Gergely kollégám jót derült a filmen.

 

Till Nowak: Disszonancia (2015)

Ahogy 2006-ban, úgy tavaly is a németet vártuk a kisjátékfilmek befutó helyére, és ahogy akkor, úgy most is elsöprő fölénnyel győzte meg Till Nowak a zsűrit filmje minőségéről. Egyszerre vizuális gyönyör és lélekbe markoló portré. A film egy lebegő metropolisz koncerttermében, futurista hengerzongorán koncertező művész portréja – mert bizonyára ez a művész igazi énje.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com