Bár eredetileg animációs mustrának indult, végeredményében a Kecskemétfilm külön válogatásává vált a péntek esti Animációs blokk a Toldiban – a stúdió munkái közé azért egy-egy Inforg alkotás is befért, a legkellemesebb meglepetést pedig egy elsőéves BKF-es hallgató munkája szolgáltatta.
Ha az ember ízlése az animációs filmekre van kihegyezve, óhatatlanul felmerül a deja vu problémája, elvégre egy KAFF-fal és Bushoval a hátunk mögött majd pont a Filmszemle lesz az, ahol ne botlanánk bele sokadik alkalommal ugyanazokba az ismerős filmekbe. Péntek este Orosz István Sakk!-játszmája sokadszor babonázta meg az embert fekete-fehér remegő vonalaival és az első pillanattól felismerhető határozott kézjegyével, a stílusában Szoboszlay Péter-animációkra (Rend a házban) emlékeztető A hentes zsebrádiója pedig legnagyobb meglepetésemre másodszori megtekintésre sokkal élvezetesebb, mint pár hónappal ezelőtt volt. Ennyit az ismétlésekről.
Ami az újdonságokat illeti, azok megítélése már egy meglehetősen széles skálán mozog, az összhatás pedig ennek megfelelően nélkülözi a katarzist és beéri a puszta „ezt is láttuk”-érzéssel. A sírós család például egy eszement történet a sírásról a legegyszerűbb megjelenítéssel – ez az adaptáció egyértelműen animációs formát kíván, szemben Mechler Mónika Budapesti meséjével, ami ha lehet még egyszerűbb vonalakkal ábrázolja egy pasik között őrlődő nő röpke történetét – de hogy mindezt miért rajzolt alakokkal teszi, már rejtély. Bár a film maga időnként még a szórakoztatás szintjét is képes elérni, animáció ide, remekül összeválogatott szinkrongárda oda, ahhoz, hogy egy ennyire tucattörténetet érdemes legyen elbeszélni ennél jóval több kell.
A válogatásban a hagyományos animáció mellett szerencsére a kevésbé hétköznapi formák is helyet kaptak. Hegedűs 2 László 506-933Álom című munkája folytatja az experimentális animáció vonalát, a kísérletezés pedig ezúttal meglepő módon könnyen befogadhatóvá vált a nagyfokú és egységes vizualitásnak köszönhetően. Ha már vizualitás, ezen a téren Cakó Ferenc szemkápráztató homokanimációi számítanak az abszolút kuriózumnak, a blokkban vetített Sirató pedig valóban kivételes alkotásnak bizonyult. A filmben az elmúlás gondolatát egyedülálló módon hatja át a teremtés a képbe folyamatosan belenyúló és a homokot igazgató kéz megjelenésével, sajátos kettősséget kölcsönözve ezáltal a történetnek. Érdekes módon a metaforikus megjelenítés egy olyan fiatal alkotó munkájában is megjelenik, aki épphogy túl van első félévén a BKF animáció szakán. Simon Balázs Kötelék című filmjében már most rendkívül fejlett vizuális érzékről tesz tanulságot, különleges képi világa pedig kiemelkedik a blokk többi darabja közül. Ami pedig a történetet illeti: emberi kapcsolatokról animációs filmben ennél egyszerűbben beszélni nem lehet, bonyolultabban pedig fölösleges.
Bár a legkellemesebb meglepetés címét előzetesen már a Köteléknek ítéltem, Gémes József feltűnése a programban hasonló végeredményt produkált A walesi bárdokkal, ami az este legkiemelkedőbb és a legmagasabb művészeti színvonalú darabjának bizonyult. Gémes Daliás idők című szemkápráztató festményfilmje után visszatért nem csak magához a technikához, hanem mint azt a cím is mutatja, Arany János munkásságához is. A Toldi-adaptáció után bő harminc évvel azonban az ecsetvonások az egyszerűbb rajzanimációval keverednek, de ez a sajátos elegy még így is működik – a koronát Sinkovits Imre lenyűgöző versszavalása teszi fel a filmre.
Animációs blokkot szinte lehetetlen küldetés úgy összeállítani, hogy a színvonal a vetítés elejétől a végéig kitartson, ennélfogva a hullámvölgyek is könnyebben megbocsáthatóak – de nem mindig. Bár a kiemelteken kívül akadtak még jobb darabok a programban, mint például Tóth-Pócs Roland Még mire jó a hullámcsat? című filmje, a tavalyi évben bőven találkozhattunk olyan filmekkel, amik szereplésükkel nagyot lendítettek volna a válogatás színvonalán, még a Kecskemétfilm berkein belül is. Így sajnos felemás maradt az összhatás.
