Magazin

Az Autó, a Sport és a Nő – Guy Ritchie reklámfilmjei

Guy Ritchie a ’90-es évek végétől kezdve olyan filmekkel robbant a köztudatba, mint A  Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, valamint a Blöff, melyek azóta is kultikus státusznak örvendenek. A mélyrepülés, melyet Madonnával való házasságának vége követett, megsínylette filmes karrierjét, ám a Spíler megjelenését követően, Sherlock Holmes kalandjainak átértelmezésével Guy Ritchie újra ismertté és elismertté vált a filmszakmában. Ám mindezek ellenére kevesen tudják, hogy az angol rendezőzseni reklámfilmeket is készített.


Hirdetés

BMW – Star

Guy Ritchie aztán tudja, mi kell a férfiaknak! Ezúttal nem kisebb szenvedélyünkkel, mint az autóval kelti fel érdeklődésünket. A sofőr, Clive Owen egy legendás női szupersztárról beszél, aki a helyszínre érve rendre kiosztja személyzetét pimasz stílusában, majd beül a BMW M5 E39-be. Az Autóba, melyben a sofőr várakozott, aki az elindulást követően féktelen ámokfutásba kezd: utasát nem kímélve hajt át a városon irdatlan manőverekkel, míg végül megérkeznek a csillogás jelentette vörös szőnyeghez, hogy aztán a talentum kevélysége a konklúzióval megtörjön.

A BMW The Hire című rövidfilmsorozatának 2001-es epizódjában Guy Ritchie az ironikus humor eszközével mutatta be a BMW exkluzív autóját. Clive Owen rezignált játéka tökéletesen ellensúlyozza Madonna ripacskodó, sztárallűröktől cseppet sem mentes szerepét – akinek egyébként nem átallott bolondot csinálni magából az önirónia és egykori hitvese kedvéért. A képi megvalósítás pazar, a zenére illesztett vágások gyors és erős dinamikát kölcsönöznek a száguldós jelenetnek, és így az autónak. Nem kétséges, sokunk álma egy BMW-vel Madonnát furikázni, amennyiben az énekesnő vágyaink tárgyát képezi, és szívesen hazavinnénk őt befőttet főzni.

Nike  Take It To The Next Level

Ebben a reklámfilmben ismét a férfiak a célcsoport, ám ezúttal önmagunk megvalósítása, és a foci szenvedélye a fő tartalom. A Nike figyelemreméltó reklámjában egy futballjátékos szemszögéből követjük az eseményeket: a játékos, azaz mi, egy – Nike cipővel bevitt – szabadrúgással hívjuk fel magunkra a figyelmet egy járási bajnokságon, majd az egyre több lépcsőfok és sikerélmény után, kitartó munkánkat megkoronázandó lépünk pályára a portugálok elleni EB mérkőzésen, hogy egy újabb sorsdöntő szabadrúgással elérjünk a kövezető szintre.

A 2008-as EB döntőre készült kilencperces rövidfilm hangulata kétségtelen. A ritmikus vágások és képi megoldások – például a lassítás, mely Ritchie jellegzetes stílusjegye –, a felspanoló zene, és a szubjektív nézőpont hatására az ember vérnyomása az egekben van; azonnal késztetést érzünk arra, hogy bizonyítsunk.

Dior Homme  Un Rendez Vous

Egy történet, melyben Christian Dior férfi parfümje a kapocs a beteljesüléshez. A párizsi éjszakában Jude Law, a Férfi, csábítóan zengő orgánummal beszélget telefonon a Nővel. Elegáns öltözetében elindul nyitott tetejű autójával, hogy találkozzon vele. Ekkor már a nőt is meglátjuk visszafogott, de markáns és vadító ruházatában. Találkozásukkor egy, a férfitól illanó fuvallat vitte impresszió teszi biztossá, és egyszersmind végzetszerűvé a randevút.

A Dior Homme illatcsalád 2010-es reklámfilmjében a maszkulin szimbólumok és a várakozás feszültsége dominálnak. Látványa érzéki montázsokkal, elegáns közelikkel fokozza a hatást; a hajnal hidegét szinte érezzük, ahogy a parfüm illatát, a zene pedig fájdalmasan kíséri a beteljesedésig a szereplőket. Michaela Kocianova, szlovák divatmodell vadító kisugárzásáért megéri a szerelem városába randevút kérni, Jude Law pimaszul sármőr modorával pedig már az Alfie-ban is bebizonyította, hogy a nők nem véletlenül vannak oda érte – ezúttal ráadásul szó szerint az orruknál fogva vezeti őket.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

0
Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is, szólj hozzá!x
()
x