Az Anilogue Animációs Filmfesztivál egyik különös darabjával állunk szemben. Ez a film egy japán kultúrkörbe ágyazott, kissé perverz, de mindenképp meglepő kísérleti horror. Ha valaki nincs rá felkészülve, akár kissé sokkoló is lehet.
Ujicha bemutatkozó filmje ez, ami a technikát illeti: kivágott papírbábuk a szereplők, de még csak nem is animáltak, egyszerűen egy – legtöbbször abszurd – arckifejezésbe fagyva mozognak a képen. Mintha egy őrült bábjáték zajlana előttünk, melynek szereplői ugyan emberi, vagy részint emberi lények, sokszor kevés hasonlóságot mutatnak a valódi emberekkel. A képzelet határtalan, nem is érdemes megállni a szárnyalásban, csakhogy itt egy őrült elme cikázik egy őrült-beteg világban.
A főszereplő egy kislány, Beniko, aki az iskolába hazaérve halva találja szüleit, akik egy templom őrei voltak. A különös az esetben, hogy a templom hatalmas Buddha szobra hiányzik, illetve a szülei testének bizonyos részei is. Később kiderül, hogy van egy titkos szervezet, melynek tagjai szerzetesek, és képesek a teleportációra, tudásukat Buddha szobrok elrablására használják, melyekkel összekeveredve természetfölötti erőre tesznek szert. Igen, ezt pont úgy kell elképzelni, mint A légy című filmben, csak itt ez egy tudatos és sokkal gyorsabb folyamat. De az erők-ellenerők törvényszerűségének köszönhetően van egy másik csoport is, akik harcolnak a Buddha-rabló-átváltozó szerzetesek ellen, és segítenek Benikónak, hogy ő is természetfeletti erőre tegyen szert, aminek segítségével le tudja győzni szülei gyilkosát. Közben szerelmi szál is szövődik a fő gonosz fia és Beniko között. Az már csak egy ráadás, hogy Beniko nagymamája miként ébred fel a kómából, hogy unokája segítségére legyen a nagy csatában. S mielőtt a tűz pusztító és tisztító ereje végigsöpörne a papírbábuk világán, egy groteszk erőszakolási kísérletet és számos erőszakos akciót nézhetünk végig. Igen kevés, ha annyit mondok: bizarr. A kedvenc jelenetem mindenesetre az volt, amikor az ellentámadó csoport öt tagjának teste egyesül egy nagy harcos testévé, pontosan, mint a Transformersben, ugyanis ez bírt a legbájosabb gyermekhumorral, mely némiképp ellensúlyozta a közel gusztustalan kreatúrák tömkelegét.
Az animáció kapott egy keretet, ahol egy fiatal lányt láthatunk, aki megalkotja ezeket a rajzokat. Ez is a valóság, az elképzelhetetlen valóság, az elképzelhetetlen és mégis megvalósuló valóság kapcsolatát hivatott tovább árnyalni. Ujicha alkotásának legnagyobb erénye bizony a filmről alkotott képünk tágítása, hogy szerethető mese azt semmiképp nem mondanám, de hogy furcsaságban első osztályú, az vitathatatlan.