Magazin

A csapból is a szex folyt – Az erotikus bűnfilmek felemelkedése és bukása a 80-as, 90-es évek Hollywoodjában

A szex mindenhol megtalálható, kivéve a multiplexeket” – szól a panasz a kortárs hollywoodi mozifilmekkel kapcsolatban. S való igaz, hogy az amerikai fősodor filmjeiben nagyítóval kell keresni az erotikus jeleneteket, és már egy kósza szexvígjáték (Barátnőt felveszünk) is szenzációszámba megy. Az érzéki testiség hiánya pedig azért is fájó, mert az álomgyári filmtörténetnek volt egy olyan korszaka, amelyből még bujaság és fülledtség áradt, és Julia Robertsből még úgy válhatott világsztár, hogy jobb sorsra érdemes prostituáltként elcsábította Richard Gere-t egy zongorán. A 80-as, 90-es évek Hollywoodja kevesebb gátlással rendelkezett, és erotikus bűnfilmek sokaságát termelte ki. Cikksorozatunk első részében ezt a filmcsoportot tárgyaljuk ki a felemelkedéstől (Gyilkossághoz öltözve, Portyán, Amerikai dzsigoló) a bukásig (Femme fatale, Magassági mámor, A hűtlen).

„A világon minden a szexről szól, kivéve a szexet. A szex a hatalomról szól.”

Kiss Tamás vagyok, 38 éves. Egy olyan filmrajongó generáció tagja, amely sajnos nem tudja megmondani, hogy mit látott Harry Potter Edevis tükrében, ellenben pontosan tudja, hogy Arnold Schwarzenegger hány embert ölt meg a Kommandóban (81), hogy Kurt Russell milyen whiskey-t öntött a számítógépre, amikor az megverte sakkban A dologban (J&B Scotch), vagy hogy melyik darab hiányzott Sharon Stone ruhatárából az Elemi ösztön kihallgatása alatt. Bezony, hogy a bugyija. Akkor még talán fel sem fogtam, de fiatalkorom hollywoodi filmélményeinek szerves része volt az erotika – a moziból, a videotékából, az HBO-ról felvett filmeket tartalmazó VHS-kazettáról, de még a televízió véges mennyiségű csatornaválasztékából is a legelemibb emberi szenvedély áradt felém.

A 80-as, 90-es évek álomgyári filmjeiben – kis címjátékkal élve – egy ágyban voltam az ellenséggel, vad vágyak öntöttek el, mert a vonzerő csak végzetes, a szenvedély pedig csak dermesztő lehetett.

A videokazetták borítói minimum heves csókot váltó párokat (9 és 1/2 hét) ábrázoltak, de a legbátrabb plakáttervezők akár bevállalós szexjelenetekkel (Jade, Karambol) is megragadhatták a filmrajongók figyelmét.

Nincs művészet erotika nélkül. A willendorfi Vénusztól a római szobrokon és a barokk festményeken át a mangákig a meztelenség és a szexualitás végigkíséri a kultúrát, ihletőforrása a legkülönbözőbb műalkotásoknak. Tágra zárt mozi című cikksorozatunkban film és erotika kapcsolatát vizsgáljuk a vágyaim.hu támogatásával.

A szexualitás jelenléte ráadásul független volt a gyártási háttértől vagy a műfajtól. Az épp talpra álló amerikai függetlenfilm/művészfilm terén Steven Soderbergh, Atom Egoyan és David Cronenberg borzolta a kedélyeket. A Szex, hazugság, videó impotens főhősének hobbija, hogy kamerával rögzíti a környezetében felbukkanó nők vallomásait a megélt erotikus kalandokról, az interjúgyűjteménynek azonban egy frigid kertvárosi feleség is rabja lesz. A kárbecslő illúziókban ragadt címszereplője tűzkárosultak társaságában keresi és kínálja az intimitást olyan formában, hogy a biztosítási adminisztráción túl lelki segélyt és szexuális örömöket is nyújt a rászorulóknak – nemtől függetlenül. A Karambol párjai már csak gépkocsik és autóbalesetek társaságában tudják megélni vágyaikat – náluk egy törésteszt hardcore pornófilmnek számít.

David Cronenberg: Karambol (1996)

A függetlenfilm és az erotika találkozásának meg is lett az eredménye: a Karambol kultstátuszt vívott ki magának, Atom Egoyan ünnepelt szerző lett, a Szex, hazugság, videó pedig filmtörténetet írt azzal, hogy a Miramax már nemcsak a nagyvárosok értelmiségi filmszínházaiban vetítette a filmet, hanem a külvárosi multiplexekben is. Steven Soderbergh alacsony költségvetésű alkotása 25 millió dolláros bevételt szerzett csak hazájában. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezek a művészfilmek – de társítható hozzájuk a más gyártási háttérből érkező Tágra zárt szemek is – a kertvárosi népek szexuális szorongásait, illetve a modern nagyvárosi ember elidegenedettségét igyekezték megragadni. Szóval szexjeleneteiket sokkal inkább jellemzi egyfajta aszexualitás, mintsem fülledtség.

Mintha egy bizarr csömörfilmes ellenpólust igyekeztek volna kínálni a zsánerfilmezés erotikus bummjával szemben.

Akarsz játszani?
A 80-as, 90-es évek amerikai filmtörténetének mind kritikai, mind közönségsiker tekintetében meghatározó részét alkotják az erotikus bűnfilmek. Háromrészes cikksorozatunkban ezt a kényes határmezsgyén (softcore szexfilm kontra mainstream mozifilm) járó zsánert igyekszünk feltérképezni. A cikksorozat első, alapozó részében a 80-as, 90-es évek erotikával átitatott korszellemét ragadjuk meg, kitérünk a műfaj iparági hátterére és röviden felvázoljuk a zsáner filmtörténeti ívét. A második részben felfejtük az erotikus bűnfilmek korabeli népszerűségének, majd bukásának okait. A harmadik cikkben pedig az erotikus bűnfilmek néhány izgalmas jellemvonását rögzítjük konkrét filmes példák segítségével. Nézzünk szembe nosztalgiával az erotikus bűnfilmek fülledt és fantáziadús világával!

Mert a hollywoodi tömegfilmek terén minden műfajból a szex és az erotika folyt. A korszak talán legsikeresebb romantikus vígjátékában, a Micsoda nő!-ben Richard Gere egy szállodai zongorán tette magáévá a prostituált Julia Robertset, Kate Winsletről pedig aktkép készült a Titanic katasztrófája előtt. A táncfilmek (Dirty Dancing) frontján Baby-t senkit sem ültethette a sarokba, ha a piszkos táncot akarta járni, Dolph Lundgren pedig két lövöldözés között azért levetette kisgatyáját a megmentett örömlány előtt a Leszámolás Kis-Tokióban című akciófilmben.

Sam Raimi westernjében (Gyorsabb a halálnál) Sharon Stone női pisztolyhőse csuromvizesen csábította el a pappá tért mesterlövészt,

Will Smith A függetlenség napjában azt a jó tanácsot kapta, hogy: „Soha nem kerülsz űrrepülőre, ha sztriptíztáncosnőt veszel el!” – és egy vágás után már egy nightclub színpadán jártunk. De a korszakban még Tarantino szexualitásban nem túl acélos gengszterei is arról beszélgettek, hogy miről is szól a Like a Virgin című dal vagy hogy egy lábmasszázs lehet-e felhívás keringőre.

Garry Marshall: Micsoda nő! (1990)

A 80-as, 90-es évek folyamán azonban valamennyi zsáner közül a bűnügyi műfajcsalád tagjai fonódtak össze legszervesebben a szexualitással, olyannyira, hogy ezt a filmtörténeti időszakot az erotikus thrillerek aranykoraként tartjuk számon. Óvatosan fogalmazok, mert – szigorúan nézve – az erotikus thriller megnevezés eleve sántít, amit jól mutat, hogy sok cikk Adrian Lyne 9 és 1/2 hét című művét is e filmcsoportba sorolja, holott csak egy rövidéletű, BDSM alapú viszony történetét mutatja be New York nyüzsgő metropoliszában.

Az erotikus thriller kategóriába sorolt alkotásokban egyrészt eleve több műfaj keveredik a bűnügyi vezérszállal, például a melodráma, a tragikus románc és kiváltképp a softcore szexfilm,

másrészt sok esetben a bűnügyi műfajcsaládból a whodunit (Sliver) vagy a tárgyalótermi krimi (Kicsorbult tőr), esetleg a film noir (Végső csábítás) vonásai éppolyan erősen jelentkeznek egy-egy alkotásban, mint a thrillerjegyek. Egy biztos: ha a korszakban valaki egy erotikus thrillert vett le a polcról, akkor a filmben erotika és bűn kéz a kézben járt, a jól eső, kéjjel teli borzongást pedig egyszerre élhette át a bűnbeeső hősökre leselkedő fizikai veszélyektől és a softcore szexjelenetek látványától – mindeközben pedig a hatalom és a manipuláció természetéről elmélkedhetett férfi és nő viszonyában. (A konyhanyelven megfogalmazott műfaji meghatározást a cikksorozat harmadik részében igyekszem majd cizellálni, mindenesetre a továbbiakban a számomra szimpatikusabb erotikus bűnfilm kifejezést fogom használni a zsánert illetően.)

Egy iparág a szex körül, de nem úgy…

A nehezen megragadható zsáner aranykorában mindenesetre egyes források szerint több, mint 500 db erotikus bűnfilm készült, gyakorlatilag külön iparággá vált a mozivásznakra, a videotékák polcaira és a kábeltévécsatornákra való gyártásuk. A három platform párhuzamos létezése eleve kedvezett az álomgyári stúdióknak, hiszen a vásznak után plusz nyereségért videokazettaként és késő esti örömöket kínáló tévéműsorként is meg lehetett futtatni a mozifilmeket. Ezért aztán nem egyetlen hollywoodi stúdió szakosodott az erotikus bűnfilmes műfajra, hanem a Paramount (Végzetes vonzerő, Sliver), a Warner (A test melege, Ártatlanságra ítélve), az MGM (Gyilkossághoz öltözve, 9 és ½ hét), a Columbia (Kicsorbult tőr, Alibi test), a Universal (A szerelem tengere), a Fox (A hűtlen) és a New Line Cinema (Bűvölet, Poison Ivy), de még a magyar Andy Vajna nevével fémjelzett Carolco Pictures (Elemi ösztön) is párhuzamosan gyártották a filmeket.

Brian De Palma: Gyilkossághoz öltözve (1980)

Ha úgy adódott, a stúdiók versengtek egymással a bevételekért, ha kellett, vállvetve lobbiztak az enyhébb korhatárbesorolásért.

Mert az erotikus bűnfilmek esetében örök kérdés volt, hogy X-es vagy R-es korhatárbesorolást kapnak-e, ezért az erőszak és a szexualitás láttatásának befogadhatóvá tételében állandó manővernek számított az újravágás.

Brian De Palma például az átlagosnál is hosszabb időt töltött a vágószobában, hogy a Gyilkossághoz öltözve R-es korhatárbesorolás mentén forgalmazódjon, hiszen az X-es megjelölés felért egy pornónak minősítéssel, és egyértelmű anyagi bukást eredményezett. (Más kérdés, hogy a Gyilkossághoz öltözve ma is sokaknál kiverné a biztosítékot, hiszen tartalmaz egy konkrét jelenetet, amelyben egy anyáskodó prostituált tüzetesen elmagyarázza egy kamaszfiúnak a nemváltó műtét csínját-bínját.) A helyzetet végül egy új kategória bevezetése normalizálta: 1990-ben alakult ki az NC-17 (17 év alatti gyermekeknek megtekinteni tilos) megjelölés, ami egyértelműen leválasztotta az erotikus bűnfilmeket a pornónak bélyegzett és öncélú erőszakot tartalmazó alkotásoktól.

Az NC-17-es korhatárbesorolás bevezetése (1990), egyúttal a hidegháború (1991) és Ronald Reagan neokonzervatív elnökségének vége (1989) egyértelműen szabadabbá tette az erotikus bűnfilmek készítését. A Direct-to-Video (DTV) piac virágzásnak indult, kialakultak kifejezetten erotikus bűnfilmekre szakosodott vállalatok (Axis Film International, Prism Entertainment) és a hollywoodi stúdiók beleegyezésével gyártották a sikerfilmek félhivatalos változatait:

a 9 és ½ hét által keltett BDSM iránti érdeklődést például kettő folytatással korbácsolták fel a 90-es években.

De a New Line Cinema is sorra gyártotta az iskolás femme fatale-okat felsorakoztató Poison Ivy-filmeket. Az álomgyári stúdiók pedig mindig találtak egy alműfajt az alműfajon belül: hol egyszerűen módosítottak a műfajkeveredés arányain – hol egy kicsivel több noir (Elemi ösztön, Végső csábítás), egy kicsivel több háztáji thriller (Végzetes vonzerő, Egyedülálló nő megosztaná), hol átléptek egy tabut, és néhány éven belül femme fatale Loliták sokasága (Poison Ivy, Vad vágyak, Kegyetlen játékok) gerjesztette a nézői vágyakat. A csalafinta narratív manőverek és a kósza trendek pedig sikerrel tolták ki a műfaj aranykorának végét.

Katt Shea: Poison Ivy – Szex, hazugság, bosszú (1992)

Az erotikus bűnfilmek nagyipari gyártásának ugyancsak bizonyítéka, hogy tulajdonképpen saját sztárrendszer alakult ki körülötte. A színésznők esetében brandépítő döntésnek számított, hogy vállal-e szexjelenetet, és mennyit enged láttatni a testéből. Sandra Bullock például – a kalandfilmes Az amazon begombázott szexjelenetét leszámítva – igyekezett távol maradni e stílustól, ellenben Sharon Stone (Elemi ösztön, Sliver, Az ördög háromszöge) erős, a szexualitást is a legszabadabban kezelő női hőseinek, míg Glenn Close (Kicsorbult tőr, Végzetes vonzerő, Veszedelmes viszonyok) az erotikus vágyaival birkózó nőalakjainak hála lett világsztár. De Demi Moore (Zaklatás, Tisztességtelen ajánlat, Sztiptíz) is sorra fogadta el a tisztességtelen ajánlatokat. Ugyancsak pozitív példa, hogy

a sötéthajú Linda Fiorentinóra csak azért fog emlékezni a filmtörténet, mert képes volt a vászon legcinikusabb femme fatale-jává átalakulni a Végső csábítás című neo-noirban.

Negatív példa, hogy a színészi értelemben nem éppen őstehetség Denise Richards-ot máig mindenki a Vad vágyak topless jelenetével azonosítja, pedig (állítólag) azóta sem meztelenkedett játékfilmben.

Nem véletlenül hangzott el az a mondat a Haláli fegyver című paródiafilmben Emilio Estevez pucér sétájakor, hogy: „Tudod, lenni kell minden filmben egy dramaturgia- és funkció nélküli férfiseggnek.” A férfisztárok sorban álltak a fülledt, erotikus bűnfilmekért, gyakorlatilag versengtek a kendőzetlen fenék-, és a véletlenül előlibbenő péniszvillantások terén – utóbbira híres eset Kevin Bacon zuhanyjelenete a Vad vágyakban. Michael Douglas (Végzetes vonzerő, Elemi ösztön, Zaklatás, Tökéletes gyilkosság) és Richard Gere (Amerikai dzsigoló, Dermesztő szenvedélyek, Vörös sarok, A hűtlen) pedig az erotikus bűnfilmek ikonjaivá váltak.

Paul Verhoeven: Elemi ösztön (1992)

De egyes rendezőknek is sikerült stúdióról stúdióra vándorolva szerzői filmeshez illő életművet varázsolnia az erotikus bűnfilmek műfajából. Brian De Palma (Gyilkossághoz öltözve, Alibi test, Femme Fatale), William Friedkin (Portyán, Jade), de kiváltképp a szemérem nélküli, európai gyökerekkel bíró Adrian Lyne (9 és ½ hét, Végzetes vonzerő, Tisztességtelen ajánlat, Lolita, A hűtlen) és Paul Verhoeven (Elemi ösztön, Showgirls, Árnyék nélkül) alkotott a műfajban maradandót.

És napjaink korszelleme miatt megjegyezném, hogy elvétve női rendezők is forgolódtak a műfajban: például Katt Shea (Poison Ivy) vagy Jane Campion (Nyílt seb).

De olyan esetre is találunk példát, hogy egy forgatókönyvíró külön erotikus bűnfilm-trilógiát szenteljen egy városnak: a magyar származású Joe Eszterhast (Kicsorbult tőr, Elemi ösztön, Jade) rendkívül megigézte San Francisco! A saját sztárrendszer és a rendezői háttér is adott volt tehát ahhoz, hogy az erotikus bűnfilmek elárasszák a mozgóképes csatornákat.

Egy korszak rövid áttekintése

Ha időben szeretnénk behatárolni az erotikus bűnfilmek aranykorát, egy 1980 és 2002 közé eső, meglehetősen tág időszakot jelölnék ki, egy hosszadalmas lecsengő periódussal. Nyitány tekintetében Brian De Palma Gyilkossághoz öltözve, William Friedkin Portyán és Paul Schrader Amerikai dzsigoló című filmjei amolyan erotikus szentháromságnak tűnnek. És durván bele is csaptak a lecsóba, hiszen előbbi alkotás egy transzszexuális gyilkossal, a középső mű egy homoszexuális közösségbe beépülő nyomozóval, míg a harmadik film egy férfiprostituálttal provokálta a nagyérdeműt.

Adrian Lyne: Végzetes vonzerő (1987)

Majd következetesen jelentkeztek azok az erotikus bűnfilmek, amelyek kritikai és közönségsikereik révén meg is tudták őrizni a műfaj lendületét. 1987-ben Adrian Lyne rendezése, az R-es korhatárbesorolású Végzetes vonzerő lett az év második legnézettebb filmje, Glenn Close őrült tekintete pedig örökre a retinákba égett. 1992-ben Paul Verhoeven Elemi ösztön című filmje adta a kurrens beszédtémát az ikonikus kihallgatásjelenet kapcsán. Külön említést érdemel az Éjszakai szemek című bűnfilm, ami egy magánnyomozóról szól, aki videokamerák segítségével próbál leleplezni egy nőt, aki megcsalja rocksztár férjét, de végül maga is a szenvedélyes feleség hálójába keveredik. Jag Mundhra 1 millió dollárból készült alkotása 30-szoros nyereséget hozott a konyhára a kábeltévés terjesztéssel. Így a nézők – az Éjszakai szemek főhőséhez hasonlóan – a képernyőkön is kukkolhatták a szenvedélyes szeretőket.

A hanyatláshoz vezető döntő fordulatot pedig talán az 1995-ös év hozta el, amikor két blockbusternek szánt erotikus bűnfilm is csúnyán megbukott két olyan rendezőtől, akik korábban a műfaj mérföldköveit rakták le:

Paul Verhoeven Showgirls és William Friedkin Jade című művei ráadásul a maguk határfeszegető nemében nagyon is működőképesek voltak. Előbbi egy sztriptíztáncosnő felemelkedési kísérletével és bukásával kritizálta az amerikai álmot, utóbbi politikai miliővel gazdagította a hatalom természetével szívesen foglalkozó műfajt. A lejtmenet időszakában már csak egy-két veretes címet találunk: a Wachowski testvérek leszbikus tolvajpárjáról mesélő Fülledtséget (1996), a John McNaughton rendezte, kamaszbestiákkal operáló Vad vágyakat (1998) vagy a New York-i elit titkos orgiáinak világába kalauzoló Kubrick-filmet, a Tágra zárt szemeket (1999).

William Friedkin: Jade (1995)

A 2002-es év viszont már abszolút a véget jelezte jelezte – utána már elvétve bukkant csak fel egy-két sikertelen próbálkozás (Nyílt seb). Hiába szeretett bele a mindig is szívesen vetkőző Heather Graham egy rossz férfiba, a Magassági mámor már annyira nem érdekelt senkit, hogy máig 0%-on áll a Rotten Tomatoes kritikagyűjtő oldalán. A műfaj Európába ruccanó óriása, Brian De Palma és ékszerrablás körül bonyolódó filmje, a Femme Fatale is érdektelenséggel találkozott.

Szerencsére azonban az erotikus bűnfilm műfaja megkapta az érzelmes hattyúdalát A hűtlen révén.

A film bűnbánattól keserű zárójelenetében a házasságtörő feleség és a gyilkossá váló férj arról álmodozik, hogy elszöknek Mexikóba, miközben kocsijuk a rendőrség előtt áll. A közlekedési lámpa azonban pirosra vált, ami nemcsak a férfi sorsát , hanem az erotikus bűnfilm műfajának végét is jelképezi. A zsáner aranykora Richard Gere-rel indult (Amerikai dzsigoló) és Richard Gere-rel zárult (A hűtlen), az utolsó érdemi pecsétet pedig Adrian Lyne nyomta az erotikus bűnfilmek hollywoodi nagykönyvébe.

A cikk a vágyaim.hu támogatásával jelent meg.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!