Einstein szerint az idő relatív fogalom, amit a maga módján a filmipar is komolyan vesz. De vajon mi a valódi mozgatórugója és fizikája az időhurok jelenségével foglalkozó moziknak?
Az időhurok fogalma
Az időhurok jelensége szorosan összefügg az időutazással illetve az idő múlásának relatív természetével. Az idő ebben az esetben nem egy lineáris végtelen dimenzió, hanem egy kör, vagy hurokszerűen záródó gyűrű. Ez ugyanakkor feltételez egyfajta predesztinációt is, vagyis hogy az eseményeknek így kellett történnie. Az idő tehát ismétlődő folyamat, egy saját farkába harapó és végül magát felfaló kígyó.
Az időutazás elméletei
Függetlenül a különböző időgépektől (legyen az autó, kapszula, szoba vagy űrhajó) az időutazás természetével kapcsolatban két jellemző álláspont létezik. A Vissza jövőbe-filmek igencsak megalapozták azt a köztudatban élő feltevést, miszerint, ha létezik időutazás, akkor az időutazó akár akaratlanul is megváltoztatja a múlt eseményeit, ami kihatással lehet saját jelenére illetve jövőjére is. A gyakran csak nagyapa paradoxonnak nevezett elmélet szerint az időutazás legnagyobb problematikája a múltba való beavatkozás. Ha ugyanis valaki visszamegy az időben és megöli a nagyapját (vagy adott esetben saját magát) azzal zavart okoz a téridő kontinuumban.
Ezzel szemben létezik egy, a fizika által támogatottabb, de a sci-fi irodalomban kevésbé bevett felfogás. Eszerint az időutazás valójában egy párhuzamos univerzumba tett kirándulás, így a látogatás semmilyen kihatással nincs az utazó saját korszakára. Ezt a felfogást támogatja Terry Gilliam klasszikusa, a 12 majom (Twelve Monkeys; 1995) is, melyben az időutazó csupán információ gyűjtés végett utazik a katasztrófa előtti múltba, nem pedig annak megakadályozására. Az ilyen típusú felfogás szerint tehát az időhurok jelensége nem lehetséges.
Az időhurok esetében további fontos szempont, hogy a jelenséget megélő főszereplőn kívüli karakterek és a környezet ebből semmit nem érzékel. A feszültség egyik fő forrása tehát, hogy a főszereplő tudatában van egy dolognak, amivel szemben látszólag teljesen tehetetlen vagy esélytelen.
A tudományosabb szemléletű filmek
Az időhurok és az időutazás a sci-fi irodalom egyik legfontosabb témája és ehhez méltóan a legtöbb ilyen témájú alkotás nem éri be azzal, hogy csupán mágikus boszorkányságként ábrázolja a jelenséget. Az igazi sci-fik nagy részében tehát valamilyen hátteret szolgáltatnak az időhurok létrejötte számára, ami lehet időgép által (Vissza a jövőbe; a 2003-as Timeline) de okozhatja természeti jelenség is (az 1980-as Final Countdown), mint például egy feketelyuk (Csillagok között), de akár még földönkívüli behatás (A holnap határa) vagy mesterséges intelligencia által (a Terminátor-széria).
A Looper- A jövő gyilkosa (Looper; 2012) című film az időhurkot és a gengszter filmeket vegyítette az úgynevezett nagyapa paradoxonnal. A Looper jövő-képe szerint a gyilkosságokat időutaztatás segítségével a múltban követik el, majd a múltban élő bérgyilkosokkal végül saját magukat is megöletik. A film izgalmas bűnügyi és morális kérdéseket feszegető dráma, bár Joseph Gordon-Lewitt “Bruce Willis sminkje” súlyosan rongálja az összhatást.
Az Időhurok (Predestination; 2014) című film is hasonló megközelítésben ábrázolja az anomáliát, melyben az Ethan Hawke alakította időügynök saját magát kívánja egy cégbe beszervezni.
A Holnap határa (Edge of Tomorrow; 2014) a sci-fit elegyítette vígjátéki elemekkel, melyhez egy igazi akcióhőst, Tom Cruise-t tett meg a cselekmény hősének, akinek határozottan jól állt az időt egyre inkább kiismerő katona szerepe.
A gondolkodtató mozik nagymestere Christopher Nolan is megalkotta a maga időhurok értelmezését, melyet egy ízig-vérig sci-fi alapokon nyugvó alkotásba, a Csillagok között (Interstellar; 2014) oltott. A film erőteljes tisztelgés is egyben Kubrick Űrodüsszeiája (2001: A Space Odyssey ; 1968) felé, miközben látszólag erőteljesen hagyatkozik a világhírű csillagász, Kip Thorne kvantummechanikai elméletére a fekete-lyukak és a féreglyukak fizikai természetét illetően. Az Interstellar ugyanakkor egy nyomasztó hangulatú és mégis optimista mozi az emberi elme és találékonyság végső diadaláról, melyben az időhuroknak meglepően érzelmes szerep jut a karakter sorsának alakításában.
Ahol csak háttér az időhurok
A valódi tudományos fantasztikumoktól eltérően akadnak olyan alkotások is, ahol az időhurok kialakulásának oka teljesen megfejtetlen és misztikus marad. Az alkotóknak nem célja felfedni azt, hogy mindez miért alakulhatott ki (esetleg valamilyen egész egyszerű varázslatos ok csillapíthatja kíváncsiságunkat). Ezekben a mozikban az időhurok csupán eszköz arra, hogy egy karakter fejlődését bemutathassák, valamint, hogy a nézőket egy szokatlan történettel kápráztassák el.
Az időhurok bemutatása bizarr hatást kelthet egy olyan jól felépített univerzumban, melyben hagyományosan nem szoktunk hozzá az efféle anomáliákhoz. A Trónok harca hatodik évadában (2016) például meglepő és a nézőket némiképpen megosztó prezentációját láthattuk a jelenségnek, hisz a közönség egy része túlságosan indokolatlannak érezte az időhurok prezentációját, egy középkorias világban játszódó fantasy esetében.
Meglepő módon az egyik talán legismertebb időhurkos film sem a sci-fi, vagy a kvantumfizika, hanem a vígjáték és a romantika oldaláról közelíti meg a szokatlan jelenséget. Az Idétlen időkig (Groundhog Day; 1993) hőse ugyanis mindig újraéli a meteorológiai szempontból különleges mormota napot, miközben ezáltal értékeli át életét és a többi emberhez való kapcsolatát, szerelmét.
A közelmúltban a Naked (2017) című vígjáték hozta be a tudatba az időhurok jelenségét, mely valójában egy svéd vígjáték, a Vesszőfutás amerikai remakeje. A Netflix a Másnaposok (Hangover)-filmek és a blackspoitation mozik hangulatát igyekezett egybegyúrni az abszurd helyzettel és természetesen itt sem kapunk tudományos magyarázatot az időhurok jelenségére. Főhősünk (miután például egy verekedésben eszméletét veszti) újra és újra meztelenül ébred egy lift fülkéjében. Ha ez az eszement ötlet nem lenne elég, a megvalósítás is az értékelhetetlenség határát súrolja.
Magyar időhurok
Madarász Istinek hála most már nekünk magyaroknak sem kell szégyenkeznünk, hiszen a Hurok (2016) című film képében egy korrekt nemzetközi szinten is minőségi időhurkos krimi született. Az időhurokba keveredő gyógyszercsempész kálváriája izgalmas tálalást kap. Ám magának az időhuroknak a tudományos vagy misztikus háttere itt sem derül ki.
Az ilyen típusú kevésbé tudományos filmekben az időhurok inkább az új életre való esély, a szó szerinti újrakezdés vagy éppen a megrekedés és elakadás lehetőségét hordozza a karakterek számára. Ez a legtöbb esetben még a tudományos hangvételű mozikra is igaz.
Ezek a filmek kiválóan alkalmasak arra, hogy a nézőket foglalkoztató lételméleti kérdéseket fogalmazzanak meg közérthető és kevésbé filozofikus és elvont formában. Vajon tényleg saját kezünkben tartjuk a sorsunkat, vagy a természet és/vagy Isten törvényei determinálnak minket saját végzetünkre? Ezekre a kérdésekre a fentebb ismertetett filmek is meglehetősen eltérő választ adnak. Míg a Vissza a jövőbe-széria egyértelműen amellett érvel, hogy az ember a saját szerencséjének a kovácsa, az Interstellar viszont feltételez valamiféle determinált (szinte az eleve elrendeléshez hasonlító) szemléletet.
Az időhurok tehát izgalmas lehetőségeket tartogathat a filmesek számára, miközben a téma feldolgozásának színvonala sokszor meglehetősen hektikus. Ennek ellenére a téma mindig tartogatni fog számunkra újdonságokat, hisz az idő útja még kristálygömbbel is nehezen kiismerhető.
