Magazin Papírfény

Katona parádéban – Ben Fountain: Billy Lynn hosszú, félidei sétája

Billy Lynn hosszú félidei sétája

Van keményebb az iraki háborúnál: az otthoni ünnepségek és kézfogások és beszédek és kamerák. A Billy Lynn egy olyan társadalom képe, amelyik nem tud mit kezdeni hőseivel.

Billy háborús hős. Ami még fontosabb: a kamerák előtt lett háborús hős. Ezért aztán a hadsereg jónak látja őt és szakaszát végigparádéztatni Amerikán, hadd növeljék a harci kedvet – és senki sem kérdi meg a tizenkilenc éves katonát, óhajt-e végeláthatatlan sorokkal parolázni, politikai bölcsességekre bólogatni, tévében szerepelni, celebkedni.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A Billy Lynn hosszú, félidei sétája introspektív epizódokból álló, összefonódó idősíkokra építkező, nem túl hosszú regény. Középpontjában alig néhány óra áll: amíg Billy és a „Bravo szakasz” kelletlenül végigpáváskodik a Dallas Cowboys félidei show-ján, Beyoncéval és a Destiny’s Childdal súlyosbítva. Mellékszálként kevés iraki visszaemlékezés és egy otthoni, a (mérsékelten diszfunkcionális) családdal töltött nap szerepel.

billy_lynn_1

És az egész tele van gyönyörűen megérzett pillanatokkal. Amikor Billy úgy hiszi, nem bír tíz percet kétéves kis unokaöccsével, aztán rájön, hogy a gyerek izgalmas. Amikor képtelen figyelni a politikai bölcsességekre, mert szíven mosolyogja egy cheerleader-istennő. Amikor ráeszmél, hogy fogalma sincs a társadalom működéséről (honnan a sok pénz a félidei show-ra? honnan a pénz a Dallas Cowboysra? hogyan juthatna neki is?) – és hogy talán az a titokzatos másik világ a tudás nyitja, az egyetem, de oda ő sose fog eljutni.

A Billy Lynn elvileg szatíra, de ezek a tökéletes pillanatok mélyen reálissá teszik. A befelé tekintés, az érzések és a viselkedés, illetve a percepciók elemzése rokonszenvet ébresztenek bárkiben, aki valaha is volt esetlen (azaz mindenkiben). A külső szereplők motivációi folyton bizonytalanok maradnak – Billy Lynnt olyan világba veti az intézményes marketing, amiből semmit sem ért, legfeljebb gyanakodhat. Viszont alig-húszéves civil teszetoszasága ellenére Billy Lynn kemény gyilkos, és ez a kettősség végigvonul a könyvön: az edzett katona, aki csak muszájból tűri a parádét; a tapasztalt harcos, aki nem ismeri a társasági formulákat; a háborús hős, aki civilben még kamasz. Aki elmondani alig-alig tudja (pláne mikrofonba!), mit is tett – de képes volt habozás nélkül megtenni a bajtársaiért.

A katonai étosz megkérdőjelezetlen alap a könyvben. Ahogyan a filmekben is lenni szokott, mert amikor a hadsereg beleszól egy-egy forgatókönyvbe, a bajtársi szellemiség az, amit elsősorban védelmezni próbál. „Mindennek, amit csak teszünk, a csapatmunka szelleme adja az alapjait” – magyarázta egyszer a hadsereg fő médiaösszekötője. A könyv ebből a szempontból tehát a Pentagon marketingjét visszhangozza: Billy Lynn a bajtársaiért él-hal, őértük bírja ki az egész puccparádé-poklot, és velük is megy vissza az iraki homokba egy újabb körre. Emellett pedig a könyv nem politizál, nem mond semmiféle ítéletet (például) az iraki szerepvállalásról – hacsak azt a finom eszközt nem számítjuk, hogy valahogy minden háború-éljenző pocakos amerikai bürger konstans idiótának látszik Billy és csapata szemében.

Ez tehát egy üdítően visszafogott könyv. Akárcsak a Hologram a királynak, szépirodalmi eszközökkel, finoman, az olvasó intelligenciáját tisztelve mond véleményt, de nem prédikál – roppant hasonló a két regény; társadalomkritika karakterábrázolásba sűrítve, szatíra azzal az állandó kényelmetlen érzéssel, hogy talán nem is szatíra, hanem realizmus. Az amerikai hadsereg haderőnemeiben összesen sem szolgál a lakosság 1%-a; közvetlen tapasztalat híján a lakosság elsöprő többsége kizárólag a médián és a fiktív alkotásokon keresztül ismeri meg a hadsereget, így tehát a Billy Lynn ámuldozó, patrióta, kézszorongató, büszke civiljei egészen valósághűek – és a médiaparádéra parancsolt katona története is előkerült már a történelemben: Clint Eastwood A dicsőség zászlaja című filmje kísértetiesen hasonló sorsot örökített meg.

billy_lynn_3

Valósághűek az egyes szituációk is. Tévés koromban egy életre elegendő sajtótájékoztatón, ünnepségen és interjún vettem részt; a Billy Lynn néhány jelenete úgy előhozta az egyenbútoros, pogácsás, formula-nyilatkozatos, beidegződött koreográfiával forgó sajttájok emlékét, mint még semmi más – csakugyan, ha ez a könyv szatíra, hát fölöttébb realista szatíra.

Vagy alkalmasint a valóság szatirizálódik. Az egyik cselekményszál Billy történetének hollywoodi megfilmesítése – illetve annak ígérete, a folyvást elérhetetlen közelségben lebegő szerződés és előleg. Ez a szál a könyv egyetlen valóban keserű vonulata: a hollywoodi gépezetet amorális hülyék gyülekezeteként írja le Ben Fountain. Nos, ehhez képest a 2012-es könyvből idén Ang Lee rendezett filmet Kristen Stewart, Vin Diesel és Chris Tucker szereplésével. Kíváncsi lennék, kikacagta-e magát az író.

Jelenet Ang Lee filmjéből.
Jelenet Ang Lee filmjéből.

És kíváncsi lennék, hogy ha Billy valóban létezne, mit gondolna saját tűzijátékos pokoljárásának megfilmesítéséről. Oly mélyen megismerni őt a mesteri introspektív pillanatok áradatából, hogy szinte létezik – és azt hiszem, kelletlensége dacára gyanítaná az egésznek az értelmét: hogy szükség van a szépirodalmi igényű társadalmi önreflexióra.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés