Magazin

Berlinale 2019: Elindult a délibusz!

Aki új országba költözik, megcsapja a kultúrsokk – így van valahogy azzal az újságíróval is, aki még soha nem járt a Berlinalén: újra kell tanulni a szabályokat, el kell lesni a túlélés trükkjeit, és jobb, ha az ember mindenre fel van készülve. Nyitásként Martin Freemanre, az iszonyatos tömegre és egy felzaklató közönségtalálkozóra – hangulatjelentés az első napunkról.

Sajtós szendvics

A sajtós az az állatfaj, aki a nagy fesztiválokon hordákban mozdul a sajtóvetítések, sajtótájékoztatók, panelbeszélgetések és VIP partyk négyszögében. Megy a közelharc, megy a helyezkedés, de jó a hangulat, és valahogy azért csak összejönnek a dolgok. Több fesztiválon is üldögéltem már a sorban, bebocsátásra várva egy-egy vetítésre; Berlin nem látott nagyságrendekkel emeli a tétet: amíg Szarajevóban húszan, Karlovy Varyban százhúszan, addig itt több százan hömpölygünk, hogy elcsípjünk egy-egy filmet – ha az ember nincs ott fél órával korábban, elképzelhető, hogy lecsúszik a buliról. Hasonló a helyzet a press centerben is – délután kettőkor már hiába kérünk jegyeket a másnapi vetítésekre, a sajtószobába pedig sosem sikerült még szabad asztalt találjak. Nem baj, a teljes szint valamennyi folyosója szerkesztőséggé változott: néhány méterenként ülnek a földön kollégák, ölünkben laptoppal sajtos szendvicset majszolva. (Molnár Kata Orsolya)

És ezek csak az újságírók… / Fotó: Molnár Kata Orsolya

A film ünnepe

A Berlinale olyan, mint a német főváros: hatalmas és sokszínű. Ezt remekül érzékelteti, hogy évente nagyjából háromezer filmfesztivált szerveznek világszerte, a Berlinale pedig mind közül a legnagyobb. Évről-évre közel félmillió lelkes filmrajongó látogat ide, ami egyrészt a vetítések előtt bő fél órás sorban állásokat, másrészt eszméletlen hangulatot generál. Berlinben lépten-nyomon moziba botlik az ember, és ezek legtöbbje fesztiválvetítéseket is tart, így az embernek tényleg az az érzése támad, hogy egy hatalmas filmünnepen vesz részt. (Énekes Gábor)

Karácsonyi fények a fesztivál idején / Fotó: Énekes Gábor

Berlin, I love you

Gyerekként jártam utoljára az akkor még két Berlinben, már akkor is szerettem a várost, de most egyenesen odáig vagyok érte. Nem szép város, de hihetetlenül jó hangulatú, a helyiek a nem túl jó adottságokból képesek kihozni a legtöbbet: a legváratlanabb helyeket bukkan fel egy szobor, egy vidám dekoráció, egy frappáns ötlet, így a város legszürkébbnek indult részei is divatosak, ütősek, vidámak. Persze mi nem ezen a részen vagyunk, Potzdamer Platz a város egyik dobogó szíve, ami most szinte karácsonyi kivilágítást kapott. Sajnos nincs időnk, hogy felfedezzük a látnivalókat – bevallom, én azért két órára ellógtam, hogy bekukkantsak a Pergamonmuzeumba –, de érzem, lesz még miért visszajöjjek nem csak a fesztivál idején. (Molnár Kata Orsolya)

Régi és új / Fotó: Énekes Gábor

A kúlság fővárosa

A szállásomul szolgáló hostel jól frekventált helyen, a Checkpoint Charlie (mely anno a Vasfüggöny egyik, ha nem a leghíresebb ellenőrzőpontjaként funkcionált) közvetlen szomszédságában helyezkedik el, ennek ellenére nem ritka, hogy több mint fél órát utazom két célpont között. Mindezt úgy, hogy a tömegközlekedésre egy szavam sincs, csupán olyan nagy a város, és a Berlinale helyszínéül szolgáló mozik közti távolságok is akkorák, hogy a napom egy részét muszáj utazással töltenem.

De ezt egyáltalán nem bánom, Berlin ugyanis… nos, ha szépnek nem is mondanám, de szexi. Minden sarkából árad az a fiatalos lazaság és nyitottság, amit nehéz szavakba önteni, de már értem, miért tartják Európa legmenőbb városának. (Énekes Gábor)

Cas Anvar, Martin Freeman, Diane Krüger és Yuval Adler készségesen válaszoltak a kérdéseinkre / Fotó: Molnár Kata Orsolya

Amikor Martin Freeman beszélt hozzám

A filmek többségét sajtóesemény is követi, a The Operative-ot Yuval Adler rendező és a három főszereplő, Diane Krüger, Martin Freeman és Cas Anvar kísérte el. Meglepően könnyen sikerült bejutni a sajtótájékoztatóra, ahol azonban komolyan csalódást okoztak a kollégák. A filmről esett a legkevesebb szó; politikáról, Diane Krüger kedvenc városairól, a németországi forgatás turisztikai vonatkozásairól faggatták többek között az egybegyűltek a sztárokat. Így aztán le kellett győzzem félszegségemet, és fel kellett tegyem a magam kérdését is. És akkor Martin Freeman hozzám beszélt. Csak hozzám beszélt. A pillanat, amikor előtört a rajongó, és aludni ment az újságíró. Hogy mit mondott? A sajtótájékoztatóról szóló cikkben kiderül. (Molnár Kata Orsolya)

Közönségtalálkozó a Monos után / Fotó: Énekes Gábor

Ha nem tiszta a képlet

Egy filmfesztiválnak az az egyik legnagyobb erénye, hogy fussál bele bármilyen fura és tőled idegen filmbe, megvan a lehetőséged találkozni az alkotókkal, akik aztán segítenek feldolgozni a látottakat. Így történt ez velem is a kolumbiai Monos megtekintését követően, mely nemcsak engem, de a mellettem ülőket is teljesen összezavarta/felzaklatta. A közönségtalálkozón szó esett a film hátteréül szolgáló megtörtént eseményekről, illetve számos olyan dologról, melyek segítettek a film feldolgozásában. Többet most nem mondok, a filmről írt kritikával nemsokára jelentkezünk. (Énekes Gábor)

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Jelenleg a Filmtekercs Vizuális Kultúráért Egyesület alelnökeként a Filmtekercs offline rendezvényeiért és partnerkapcsolataiért felel. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Avatar

Énekes Gábor

2017-ben csatlakoztam a Filmtekercs csapatához. Ugyanebben az évben szereztem meg a diplomám az ELTE-n, ahol a filmes szakirány mellett kommunikáció és médiatudományt tanultam. Bármely korszak, műfaj és alkotó filmjeit szívesen fogyasztom, főként, ha azok megosztó társadalmi kérdéseket, párkapcsolati dilemmákat, vallási témákat és az emberiség jövőjét vizsgálják.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés