Folytatjuk beszámolónkat a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról, egészen pontosan a Panorama szekcióban látott filmekről. Szerencsére volt olyan is, amelyben a nő áll a középpontban, még ha nem is sikerült teljesen életszerűen bemutatni a középkorú asszonyok problémáit.
Asli Özge: Lifelong (Hayatboyu)
Végre nem csak a férfi hősöké a főszerep, több „női” film is felbukkant, mint például a török Lifelong (Hayatboyou) – a versenyben lévő Gloria mellett. A nemrégiben elindult trendhez alkalmazkodva (gondoljunk például Ulrich Seidl trilógiájára), ezek a filmek nem fiatal, hanem középkorú női főhősökre koncentrálnak hétköznapi élethelyzetekben, betöltve valamelyest az átlagos női hősökre támaszkodó filmek hiánya miatt keletkezett űrt. A török rendező, Asli Özge filmje egy ötvenes éveiben járó pár házassági válságát állítja a középpontba, az eseményeket pedig a feleség (Defne Halman) nézőpontjából éljük át. Az egész film a nő karakterének, mindennapi életének, a férjével és a lányával való kapcsolatának a bemutatására épül. Özge azt ábrázolja, hogy a magányos nő hogyan dolgozza fel a válságot önmagában, teljesen egyedül, miután véletlenül kihallgatja a férje szeretőjével folytatott telefonbeszélgetését. A film azonban nehezen átélhető, mivel leszámítva a nő korát, minden szempontból hihetetlenül tökéletes: még mindig gyönyörű, gazdag és sikeres művész, ami a mindennapos problémák ellenére magát a főhőst messzire távolítja a hétköznapitól. Defne Halman ennek ellenére kiváló alakítást nyújt, a hosszan kitartott statikus közelik pedig képesek megragadni valamit a magány és az elhidegült emberi kapcsolatok tragédiájából.
Zaza Rusadze: A Fold in My Blanket (Chemi sabnis naketsi)
A török filmek mellett, egy grúz film is helyet kapott a Panorama szekció kínálatában (még egy másik grúz film, Nana Ekvtimishvili, Simon Groß In Bloom (Grzeli nateli dgeebi) című munkája a Forum filmek között volt látható). Az első filmes rendező, Zaza Rusadze filmje nem a hagyományos, lineáris narratívára támaszkodik, inkább a képek által keltett asszociációs gondolkodásmódot igyekszik felidézni és a főhős (Tornike Bziava) érzelmeit, gondolatait próbálja közvetíteni. Az A Fold in My Blanket (Chemi sabnis naketsi) egyik központi eleme egy, a főhős gyerekkorában, a nyaraláson készült fotó, ahol egy kitömött, vicsorgó medve áll fenyegetően a kisfiú és barátja mellett. A kitömött medvék a film több pontján is visszatérnek – a belső kiüresedésre utalva. Kicsit olyan érzés nézni a filmet, mintha a rendező tele lett volna jó ötletekkel és mindet igyekezett volna beletenni a filmbe, a néző azonban elvész a rengeteg szimbólum és az elvarratlan vagy csupán felsejlő, de kibontatlan cselekményszál között. A legjobb példa erre – az egyébként jól hangzó és figyelemfelkeltő – címben rejlő metafora, az egyszerű lepedő gyűrődéseiből képződő hegycsúcs képe végül kimaradt a filmből, így ez az elem is jórészt megmagyarázatlan marad. A filmben megjelenik egyfajta grúz nemzeti identitás, amely a társadalomkritikán keresztül jelenik meg: a filmbeli város tele van a volt Szovjetunió jelképeivel és nagy hangsúlyt kapnak a teljesen kiüresített, semmitmondó társadalmi összejövetelek. A rendező elhivatottságát jelzi, hogy saját maga is elkezdett falat mászni, hogy jobban megértse saját főhősének kedvenc elfoglaltságát. Elmondása szerint a kőfalon kapaszkodó ember előtt hatalmasodó, kövek által eltakart csúcs jelképezi a kiismerhetetlen jövőt, míg a mélység, amire visszatekint, a megváltoztathatatlan múlt szimbóluma: mindenkinek ezt a falat kell megmásznia.