Október 4-én lesz négy éve az utóbbi évek legnagyobb, természeti és emberi gondatlanságból bekövetkezett katasztrófájának, az iszapömlésnek. Gulyás János a katasztrófa után három évvel keresett meg néhány családot a több száz, kiköltözésre kényszerült lakos közül.
Gulyás János (1946) hosszú és jelentős filmes pályafutást tudhat maga mögött: operatőrként és rendezőként számos dokumentumfilmet készített. A 60-as években kezd amatőrfilmezésbe testvérével, Gulyás Gyulával, majd mindketten csatlakoznak a Balázs Béla Stúdióhoz. Híresebb közös műveik: Kísérleti iskola (1976–77), Vannak változások (1977–78), Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni (1979), Azért a víz az úr (1978–80), Domaházi hegyek között (1978–79), Ne sápadj! (1981) Én is jártam Isonzónál (1986) vagy Balladák filmje I-II.(1989), majd egyedül: Szamizdatos évek (1997), Katalizátorok – Ez így fog eltűnni (2009), Civil jelentés (2008), és még sorolhatnánk. Hadd idézzem Zalán Vince dicsérő megfogalmazását a Filmvilágból: „a múlt és a jelen mindennapjait kevesen faggatják filmművészetünkben oly következetességgel, az emberekbe szorult történelem lüktető feszültségeit és drámai kitöréseit oly megvilágosító felfedeztetéssel, mint Gulyás Gyula és Gulyás János.” (1985/05, „Péter és Pál” (Törvénysértés nélkül))
Az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának átszakadt a gátja és az áradat egy város és két környékbeli falu, Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely két és félszáz házát elöntötte, lakhatatlanná tette és tíz haláleset mellett több lakóját is életveszélybe sodorta. Egy hónappal később, egy alapítvány keretein belül, pécsi, kolontári és devecseri diákok emlékfalat állítottak az esetnek, ekkor ismerkedett meg velük a rendező, Gulyás János, és ekkor készítette a 4 nap emlékezés című filmjét, melyből használ részeket a jelen alkotásban is. És ugyanekkor kapott az egyikük családjától a hömpölygő iszapról készült amatőr felvételeket, mint írja a Médiatanácshoz benyújtott pályázatában.
A kétrészes film első része főleg a vörösiszap puszításával foglalkozik. A már említett helyi lakos videójával, híradófelvételekkel és az első interjúkkal. A második résznek, bár az első szöveg- és képrészletei is megjelennek, inkább az újrakezdéssel, a három évvel későbbi állapottal foglalkoznak. A tragédiát különböző hozzáállással fogadó emberek véleményét ismerjük meg és bepillantást nyerünk legtöbbször sanyarú helyzetükbe, és ezáltal a katasztrófa kapcsán felmerülő visszás történésekbe is. Mennyire lehet kigyógyulni a testi és lelki sebekből? Hogy zajlott a mentés? Kártérítést, vagy kárenyhítést kaptak(-e)? Hová költözhettek? Milyen lett a sebtében felépített Makovecz-lakópark? Itt megszólal az építésze is. És az egyik legnagyobb, az eset „utóéletét” érintő botrány: hogy hasznosult a károsultaknak összegyűjtött két milliárd forint?
Ezeknek az információknak a nagy része a napi sajtó olvasásával az interneten is kideríthető. Azóta például tudjuk azt is, hogy azóta az illető cég, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. ellen felszámolás indult 2013 februárjában. Majd idén májusban kártérítésre kötelezték a céget. A napokban pedig több vételi ajánlat is érkezett rá, úgyhogy, mint látható, még folyik és fog is az eset kezelése. A cikkek, bár minden bizonnyal komoly és pontos tényeket állítanak, nem pótolják a filmben elhangzó személyes beszámolókat, melyekkel a magában is megrázó eseményt még közelebb hozzák. És így nem lehet a történeteket, sorsokat, a veszteség látványát és a sokszor egyértelműen kirívó igazságtalanságot közönnyel fogadni. Mutatják és szörnyen zavar: mintha az ember nem lehetne otthon a saját országában.
—
Az első Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, a „Mert szabadok vagyunk” elnevezésű versenyszekcióban szerepel Gulyás János Mintha nem otthon lennénk (2013) című filmje. A Corvin moziban lesz megtekinthető szeptember 25-én 14:45-kor és 26-án 15:15-kor.
