Magazin

BIDF 2018: Közel-Kelet közel jön

Irán egy börtön – legalábbis a két DJ karrierlehetőségeiről mesélő A tomboló Irán, illetve három apagyilkos lány élettörténetével szembesítő Sötét álmok szerint.

A dokumentumfilmek közel hozzák a nézőhöz a világnak azokat a darabkáit, amiket amúgy nem ismerne meg sosem. De akármilyen jó is egy film, azért akkor sem képes megmutatni mindent – csak egy új szeletet, egy új szemszöget. Éppen ezért jók a filmfesztiválok, mint a BIDF: a csokorba kötött dokuk között mindig vannak olyanok, amik bizonyos szempontból ugyanarról szólnak – de más szemszögből. Ezeket végignézve pedig már egy szélesebb spektrumot látunk. Több filmes többet lát – még ha ők nem is gondolták munkájuk közben, hogy filmjeik rímelhetnek egymásra, kapcsolódhatnak, de épp elég, ha a nézőben összekapcsolódnak a látottak. A BIDF közel-keleti témájú filmjei például nagyon különbözőek – mégis van bennük kapcsolódás…

A tomboló Irán (Susanne Meures; 2016)

Ez csak egy lemez. – Ez hat év letöltendő fegyházbüntetés” – a fenti beszélgetés a Made in Hungária című filmben hangzott el a Fenyő Mikit alakító Szabó Kimmel Tamás és a szocialista hatalmat képviselő Scherer Péter között. De valami nagyon hasonlót látunk A tomboló Irán című dokumentumfilmben is. A rendkívül zárt társadalmáról ismert Iránban járunk, ahol a „virágozzék száz virág” elv helyett – mint mindent másban – a kultúrában is a totális ellenőrzés uralkodik. Milyen ruhát vegyenek fel az énekesek a színpadon, milyen zenét játszhatnak és milyen nyelven, hogyan nézzen ki egy lemezborító és egyáltalán milyen együttesnév megengedett. Női szólóénekesről pedig senki ne is álmodjon, még csak férfival párban sem. A nőknek maximum a vokálban a helye.

Két fiatal DJ a film főszereplője, akiket néha nyíltan, néha mobiltelefonnal felvett rejtett kamerás felvételeken látunk. A fenti hivatali eljárások sikertelensége után ugyanis illegálisan szervezik a bulikat, néha a sivatag pusztaságában.

Nagyjából két részre osztható az alkotás. A film első fele izgalmas módon enged betekintést az iszlám kultúrpolitikába. Az elektronikus zenét játszó DJ-k már eleve hendikeppel indulnak. Az egyik minisztériumi munkatárs nyíltan megmondja: ilyet soha semmilyen hivatalban nem fognak engedélyezni. De jól belelátunk az alternatív zenei terjesztési lehetőségekbe, itthon, Kelet-Európában a szocializmus alatt már jól megismert, pult alól és kézről kézre járó szamizdat kiadványok világába. Titkon megbeszélt találkozókba, földalatti terjeszkedésekbe. Remegő lábakba, állandó rendőri ellenőrzésekbe.

A film második fele az ezt megunó két főszereplő Nyugat-Európába vágyakozásáról szól. Végigköveti őket a kamera a nagy nehezen megkapott vízum és a svájci fesztiválon való részvétel minden kuriózuma közben. Nyugati és keleti világ ütközése ezekben a képekben a leginkább szembetűnő. Nem hibátlan alkotás A tomboló Irán, bátor hozzáállása azonban mindenképpen említésre méltó. (Sergő András)

 

Sötét álmok (Mehrdad Oskouei; 2016)

Teheránban járunk, a fiatalkorúak börtönében, ahová végtelennek tűnő évekre vannak bezárva az itt raboskodók. Bár a fekete börtönruha és a hajukat elfedő kendő sokat ront a megjelenésükön, valójában fiatal, szép arcú lányokról van szó, akikről nehéz elhinni, hogy bűnözők. Már a hatalmas, sivár teremben hosszan sorakozó emeletes vaságyak látványa is rémisztőleg hat a nézőre, – hát még, amikor a lányok sorra megszólalnak, s elmesélik, miként is kerültek oda. A kábítószer-kereskedelemtől a zsebtolvajláson át egészen az emberölésig terjed a skála, de egyben közös valamennyiük története: szűk családjukban gyökerezik a bűn útjára lépésük, s leginkább nem rajtuk múltak a dolgok. Az iráni társadalmat sújtó magas munkanélküliség következményeként a legtöbb elítélt apja, bátyja avagy férje drogossá vált kilátástalan helyzetében, anyjuk maga is drogos lett, vagy depresszióval kezelik. Több lányt is közülük szinte még gyerekként férjhez adtak, s – fiatal koruk ellenére – már gyermekük is van kint. A családi erőszak beleivódott az életükbe, a mindennapjaik részévé vált, s ez három lány esetében egyenesen az apja vagy a nagybátyja meggyilkolásához vezetett. Ahogyan közeledik az újév, mégis sokan abban reménykednek, hogy együtt ünnepelhetnek a családjukkal, mert a sok rettenet ellenére is ez az egyetlen biztos pont az életükben.

Talán legmegragadóbb a közöttük kialakult női szolidaritás megnyilvánulása, a lányok egymáshoz való ragaszkodása, egymás lelki támogatása, mely a kiválóan szerkesztett, lényegre fókuszáló filmből is jól kiviláglik. Szükségük is van a lányoknak az összetartásra, az egymás biztatására, mert szinte semmi jövőképük nincs a szabadulásuk utáni időkre, melyre félelemmel és szorongással tekintenek.

A rendező-operatőr Mehrdad Oskouei rendkívüli empátiával közelít a lányokhoz, – elárulva nekik azt is, hogy hasonló korú lánya van. Talán ezért is nyílnak meg neki olyan velőtrázóan őszintén ezek a bűnözőként elítélt fiatalok, akiket sokkal inkább kellene esendő áldozatnak tekinteni, mintsem bűnelkövetőnek. A Sötét álmokban megjelenő fiatalkorúak börtöne valójában nem más, mint az iráni társadalom egy sötét szegmensének zárt falak közé szorított leképeződése. (Argejó Éva)

 

Radio Kobani (Mr. Reber Dosky; 2016)

Kobani hangját, a rádiót egy húszéves lány, Dilovan hozta létre. Az enyhén szentimentális kerettörténet szerint ő meséli leendő gyermekének, mi is történt az ISIS és a kurdok közötti háborúban porig rombolt várossal. Nem túl eredeti az ötlet, de kell ez az érzelmes vonal a filmbe, ugyanis más tekintetben meg nem kíméli a nézőt. Kényelmetlenül hosszú jelenetsorokban mutat például oszladozó emberi testeket, és azt, hogyan kerülnek ezek lapátok és markológépek segítségével a tömegsírba…

Megrázó, kitörölhetetlen részletek ezek; de nem lesz tőlük jó vagy értékes egy film. Szerencsére azért találni igazi, szép értékeket is a Radio Kobaniban.

Például azt, hogy megmutatja mit is jelent a Remény. Igen, a giccses nagybetűs – ami mégsem giccs, hanem maga az élet azoknak, akik olyan mélyre kerültek, aminél már nem nagyon van lejjebb. Egészen felemelő látni, ahogy a városlakók a romkupacból is megpróbálják régi otthonuk, szeretett városuk fényét újraéleszteni. A romeltakarítás, a boltok kinyitása, ahogy a régi, vidám parkokat és tereket újra betölti a szerelem, a nyüzsgő, pletykáló, lüktető embertömeg, ahogy újra kizöldülnek a fák, az azért nagyon fontos és szép üzenetet hordoz. Aki látott képeket a háború utáni Budapestről, vagy beszélgetett az ostromról, az újjáépítésről a nagyszüleivel, az tudja, hogy igen hasonló lehetett a helyzet nálunk is a negyvenes évek második felében.

Éppen ezért probléma, hogy nem tudunk meg semmit a szélesebb történelmi-politikai kontextusról, Kobaniról – de a rádióról sem. Miért és hogyan jött létre ez az adó? Ki és hogyan finanszírozta? Milyen nehézségekkel kellett megküzdeni, hogy létrejöjjön? Ki hallgatta/hallgatja és mint jelent a városnak, az ott lakóknak? Milyen szerepe volt az újjáépítésben annak, hogy volt ez a rádió, ami lelkesítő zenét (?) vagy hasznos információkat (?) vagy valami egészen mást (?) sugárzott nap mint nap?

Az információk hiánya pedig az erőteljes sokkolással és az itt-ott gyanúsan megrendezett felvételekkel sajnos ad egy kis propagandafilm-ízt a Radio Kobaninak. Amit ettől függetlenül érdemes megnézni, mert a Közel-Kelet „forró pontjából” jelentkezik, amivel sajnos egészen biztosan találkozunk még majd a hírekben. De hogy jó dokumentumfilm lenne, azt nem lehet mondani – különösen ha kontrasztba állítjuk a BIDF felhozatalával… (Pásztor Balázs)

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya