Magazin

BIDF 2019: Az elpergő idő nyomában – América, A hinta

Általános jelenség a világban élő népesség elöregedése, s az egészen magas kort megélő, idős emberek végigkísérése a végső útjukon számtalan, korábbi évszázadokban ismeretlen mentálhigiénés-pszichológiai-etikai kérdést vet fel. Az öregedés a filmművészetnek is ismert és kedvelt toposza, nem csoda hát, ha a dokumentumfilm-rendezőket is megihleti e téma.

Az idei BIDF fesztiválon is látható lesz két olyan alkotás, amely az öregkor témáját járja körül: Erick Stoll és Chase Whiteside rendezésében az América című amerikai film egy 94 éves idős asszony utolsó éveiről szól, míg a Cyril Aris által apjáról forgatott A hinta Antoine-ról, a 90. születésnapját ünneplő libanoni férfiról. Mindkettőjüket szerető család veszi körül, mégis gond adódik körülöttük. Mi éltethet egy 90 év fölötti embert, aki a világból oly keveset érzékel már? S az őket körülvevő család tagjai miként viszonyulnak egy, a környezetének már teljességgel kitett, félig magatehetetlen, idős emberhez? Lírai eszközeivel mindkét film ezeket a szívszorító kérdéseket járja körül.

Hogy az öregedéssel járó gondok nem csupán egy-egy ország, s azon belül is csak szűk társadalmi rétegek elszigetelt problémái, e két film is igazolja. Az América Amerikában, alsóbb néprétegek spanyol-lakta kisvárosi környezetében játszódik, míg A hinta nagyvárosban, keresztény, középosztályú libanoniak jómódú negyedében – ám hiába élnek a családok egymástól fényévnyi távolságra, mind földrajzi, mind társadalmi hovatartozás tekintetében, a gondjuk közös.

Mindkét család célja: a családtagok összefogásával életben tartani a két idős embert, Américát és Antoine-t. Ám ez különböző hozzáállást és más-más eszközrendszert igényel a két családtól.

Américát leginkább fizikailag kell életben tartani. Ez így egyszerűen hangzik, de miként az a filmből kiderül: fia elhanyagolta idős édesanyja ápolását, ezért börtönbe került, így három huszonéves fiúunokájára hárul ez a feladat. A fiatal férfiak – munkájukat időlegesen felfüggesztve, avagy félgőzzel végezve – meg is tesznek minden tőlük telhetőt, de a hónapok múlásával egyre kimerítőbb számukra a szinte mozgásképtelen idős asszony ellátása, miközben saját életük parkolópályán áll. Közülük az álmodozó Diego eleinte még spirituális üzenetet is felfedez a mögött, hogy előrehaladott demenciája ellenére nagymamájuk szándékosan esett le az ágyról, hogy így próbálja meg újra összehozni az egymástól eltávolodott családtagokat. Ahogy azután a fivérek mind gyakrabban összetűzésbe kerülnek az anyagi problémáik és az Américának nyújtandó folyamatos fizikai gondoskodás nehézségei miatt, bizony el kell gondolkodniuk alternatív megoldásokon.

Ezzel szemben a szemmel láthatóan jómódban élő, fogadott ápolónő segítségével ellátott Antoine életben tartása nem fizikailag, hanem szellemileg-intellektuálisan ró nehéz terhet a családra. Ám ez van akkora kihívás a hozzátartozói számára, mint América napi szintű fizikai ellátása! Kilencvenedik születésnapján Antoine élete már mindössze egy hajszálon függ, mégis kitartóan várja, hogy megérkezzen hozzá imádott lánya, a dél-amerikai utazásra indult Maria-Therézia. Felesége, Viviane azonban nem meri elmondani neki, hogy lányuk Buenos Airesben tragikus körülmények között meghalt, s így már soha nem fog visszatérni közéjük, hiába is várnák. Ezt a kegyetlen igazságot – amiről az egész népes család tud – kell elhallgatnia férje elől, mert a kegyetlen hírtől örökre leállna Antoine szívének gyönge dobogása. E két film megtekintése után el lehet gondolkodni: mi rosszabb az öregségben, a testi hanyatlás gyötrelmes megélése, avagy a szeretteink hiánya miatt gyötrő lelki kín?

A hinta
A hinta

Az idős emberek fizikai karbantartása mellett az érzelmek fontossága mindkét filmben kihangsúlyozott. Bármilyen nehéz is a három fiúnak fürdetni, etetni, éjszakánként pisiltetni a 94 éves Américát, a szeretet és a ragaszkodás jelei mindvégig nyomon követhetők a filmben. Ám ők fiatalok, akiknek saját életük van, előttük még az egész világ, s ebbe hosszú távon nem fér bele a nagyanyjuk életvitelszerű gondozása. Idősek otthonában helyezik őt el, s ott folytatják az életüket, ahol hosszú hónapokkal ezelőtt megszakították. Antoine feleségét azonban nem űzi-hajtja így az idő, 65 éve házasok, együtt öregedtek meg, együtt töltik a napjaikat a hatalmas lakásban – s egyikük haláláig ez így is lesz. Elfogadás, belenyugvás, „kivárás” jellemzi ezt a létállapotot.

Az idő múlása fontos szerepet játszik mindkét filmben. América szegényes lakásában látjuk a hajdanán készült fényképet, melyen fiatalos, takaros középkorú asszonyként szeretettel öleli magához a három vidám kisfiút. Igazi szívet melengető családi fotó ez, látván az idős asszonyt mostani állapotában. Antoine-ról a fia, Cyril készített filmfelvételeket élete különböző szakaszaiban. Nyomon követhetjük őt középkorú, jól szituált, élettől duzzadó férfiként, így még szomorúbb roskadt aggastyánként látni. Mindkét rendező törekedett az öregedés és az ezzel járó hanyatlás vizuális kifejezésére, ám igen eltérő eszközökkel. Az Erick Stoll és Chase Whiteside rendezőpáros az América kertjében lehullott túlcsordult, már-már romlásnak indult mangó látványával idézi meg az időskori hanyatlást. Cyril Aris jóval szofisztikáltabb kifejezéshez fordul az elmúlás érzékeltetéséhez: szülei lakásának kiüresedett, funkciójukat vesztett tereit járja körbe a kamerájával. Látjuk a tekintélyes szófát, amire a kerekesszékbe kényszerült Antoine már soha többé nem ül bele, a dolgozószobáját, melynek íróasztalán ugyan rendezetten ott állnak a tollak, a mappák és az itatóshenger, de tudjuk, hogy ezekre már senkinek nincs szüksége. Látványuk felkavaró érzés, hiszen e tárgyak tulajdonosa még most is ott él a lakásban. És mégsem. Cyril Aris filmjének címe is egy bútordarab: egy erkélyen álló hintaágy, mely az élet ritmusára mozog ugyan fel-alá, ringásával mégis megreked térben és időben.

Míg az América főként a hétköznapok történéseit helyezi előtérbe, addig A hinta az idős házaspárt körülvevő bútorok és tárgyak hangulatával, az erkélyen lévő hintaágy elomló pasztell színeivel az elmúlás atmoszféráját is megteremti.

Szép és szívszorító mindkét film a szépkorúakról, az elpergő időről, na és az érzelmek múlhatatlan fontosságáról.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com