Ha világ életedben úgy szerettél volna élni, mint Bill Murray, nincs más dolgod, mint betartani a könyvben szereplő tíz tanácsot. Ha filmsztár nem is leszel tőle, talán egy kicsivel jobb ember igen.
Elismert és sokat megélt színészekről és rendezőkről készült életrajzokkal, tanulmány kötetekkel és monográfiákkal nagy valószínűséggel minden filmrajongónak rogyásig van a polca, azonban az elmúlt években különlegesebb köteteket is bevállaltak magyar kiadók. Ott volt 2008-ben Tim Burton csodálatos, illusztrációkkal tarkított verseskötete a Rímbörtön, vagy 2007-ben David Lynch meditációról és kreatív gondolkodásról szóló kötete a Hogyan fogjunk nagy halat?.
Ezt a sort folytatja a Jaffa kiadó Gavin Edwards könyvének magyar kiadásával, aki lényegében egy életvezetési tanácsokat összegyűjtő kötetet készített, melynek alapját Bill Murray élete adja. Az amerikai komikus legendát senkinek nem kell bemutatni: a 80-as, 90-es évek meghatározó vígjátékai (Szellemirtók, Idétlen időkig, Ed Wood) éppúgy az filmtörténet meghatározó pontjai, mint a 2000-es évek kissé melankolikusabb darabjai (Elveszett jelentés, Hervadó virágok, Grand Budapest Hotel).
Edwards könyve egy rövid ismertetőt leszámítva alig foglalkozik Bill filmjeivel, csupán sorvezetőként használja őket egy-egy történet felidézéséhez. Az utolsó fejezetben tételesen fel van sorolva az összes Bill Murray film, de itt is mindegyikhez tartozik egy anekdota a forgatásról vagy egy emlékezetes történet az előkészületekről. Edwards vállaltan nem életrajzi könyvet írt, hanem egy sajátos 10 parancsolatból álló életvezetési kalauzt, amit Bill személyisége és életmódja inspirált. Minden fejezet elején olvashatunk egy „parancsolatot” (például „Minden akadály lehetőség”), majd ezt alátámasztandó néhány történetet Bill életéből.
A könyv koncepciója remek, azonban a fejezeteken belül egyszerűen szétesik az egész.
Edwards megpróbálta a legviccesebb történeteket belesűríteni az adott fejezetbe, azonban sokszor a csattanó, vagy a sztori tanulsága semmi kapcsolatot nem mutat az adott „parancsolattal”. Folyamatosan ugrálunk az időben egy fejezeten belül: az egyik bekezdésben még a Golfőrültek (1980) forgatásán járunk, majd 10 sorral alább egy anekdota jön a St. Vincent (2014) előkészületeiről. Nem tudom eldönteni, hogy ez a csapongás tudatos húzás volt az író részéről, aki ezzel is meg akarta mutatni Bill spontán életvitelét vagy egyszerűen csak nem tudta egységes egésszé kovácsolni a rengeteg történetet.
A könyv ugyanis nem más, mint végeláthatatlan történetek füzére, szünet nélkül, egymás után elmesélve. Nagy részük általában fél oldalt tesz ki (akad azonban olyan is, ami 5 sor), ami számomra szintén nehézzé tette az azonosulást és egy idő után kicsit zavaróvá válik, hogy nincsenek rendesen kibontva és kontextusba helyezve. Bizonyos fejezetekben Közjáték néven másfél oldalban olvashatunk anekdotákat,
amelyek sokkal ütősebbek és viccesebbek lettek, ugyanis az olvasónak van ideje belehelyezkedni a szituációkba.
Dacára annak, hogy néha kicsit mesterkéltnek hatnak a különböző tanácsok (pl. A zene összehozza az embereket), a könyvből mégis szépen kirajzolódik egy olyan ember életvitele, aki hibái ellenére felszabadultan és vidáman éli életét, úgy, hogy közben nem vesztette el kapcsolatát a valósággal. Billről rengeteg olyan történet kering, hogy vadidegen emberek házibulijába megy látogatóba, vagy az utcán szólít le és viccel meg járókelőket. Spontán megnyilvánulásainak egyik kedvelt színhelye az évente megrendezésre kerülő AT&T Peeble Beach Pro-Am golfverseny, ahova a nézők többsége azért jár, hogy találkozzon Billel (egy remek válogatás megtekinthető itt).
Manapság egyre nagyobb divat a sztárok körében (legyen szó színészekről vagy énekesekről), hogy minél hétköznapibbnak tűnjenek, hogy aktívan kommunikáljanak a közönséggel, hogy azt érezzük ő is egy közülünk. Billnek azért van ma is ekkora kultusza, mert ő karrierje kezdete óta természetéből fakadóan ezt csinálja. Melyik színész mondhatja el magáról, hogy a David Letterman show első vendégeként feláll és elénekli Olivia Newton Johntól a Physical-t borzasztó hangon és tánccal?
Nem megjátssza magát, nem a közönség kegyeit keresi, hanem önmagát adva és vállalva próbál meg minket is rávenni arra, hogy kövessük őt. Edwards könyve hiányosságai ellenére is képes átadni ebből az életszeretetből annyit, hogy legközelebb merjük leszólítani a lányt, aki tetszik vagy álljunk ki elénekelni egy dalt a karaoke bárban. Dobjuk el a térképet és merjünk eltévedni az ismeretlenben!
