A Mandarin összeállítás, mely a bűnösség problémakörét elemezgeti, ráadásképp a Best of 2011 alcímen fut, ami egyébként a válogatott szekción belül is a VIP státusz ígéretét hordozza magában. Az elvárások részint teljesülnek, bár van néhány bosszantó üresjárat is. A filmek sajátossága a drámai cselekményelemekben jelen lévő komikum megmutatása, a különbség pedig abban mutatkozik meg, hogy egy-egy darabban melyik kerekedik fölül.
A blokknak az egyetlen magyar alkotás, Hermán Árpád rövidke Sajnálom című animációja adta meg a hangulatos felütést. Az abszurd helyzetet bemutató, erdei állatokat felvonultató filmecske végig a bocsánatkérés lehetőségeit és körülményeit boncolgatja, és groteszkségében a többi filmet is előrevetíti. Szerencsés döntés volt ezt a produkciót kezdőfilmnek választani, ugyanis egyrészt a blokk egyik legjobb darabja, másrészt pedig már az első 6 perc után mindenki hangosan nevetett és tapsolt a moziban.
Az első bosszantó ponthoz érkeztünk el a svéd Incidens egy banknál képében. Az egy snittben felvett film totálból indul, aztán sorra fordulunk és zoomolunk rá az éppen fontos eseményekre és szereplőkre. A forma számomra egyébként szimpatikus, kár, hogy túlságosan semmitmondó a történet.
Az Elcserélt életek újra az egyik csúcspont, ráadásul újra animáció is. A Selma Lagerlöf történetéből készült filmecske egy 19. századi, német polgár házaspár és a trollgyerek történetét meséli el. A központi téma az anyai szeretet és ragaszkodás, amely minden gyerek felé irányul, és ami erősebb minden társadalmi elvárásnál vagy kényszerű konformitásnál. A komikus és drámai elemek itt is egyensúlyba kerülnek, hogy rávilágítsanak előzetes elvárásaink hiányosságaira.
A Két ismeretlen kevésbé a groteszk hatásokkal hoz létre kettősséget, a néző bizonytalansága itt az információ hiányából ered. A blokknak ez a film adja a legnagyobb drámai mélységet, innen hiányoznak is a komikus elemek. A feszültség és nyugtalanság a végletekig fokozódik, ugyanis az együtt utazó férfiról és fiúról nem tudunk meg semmi biztosat, az események vége felé pedig már bármit el tudunk képzelni. A szerepek és az egymás közötti viszonyok homályos volta beindítja a fantáziánkat, előítéleteinket, elvárásainkat, és így sokféle narratívalehetőséget aggatunk a két emberre. A kisfilm felhívja a figyelmünket arra, hogy mennyi mindent mozgat meg bennünk, amikor ismeretlenek életébe nyerünk röpke bepillantást, és hogy mennyire lehetetlen megismernünk az igazság akár csak egy kis részét is.
A tisztán drámai mélypont után újra az abszurd humoré a főszerep a Cukorban. Ez a belga remek egy véletlen gyilkosság körülményeit mutatja be, amiben az események furcsa láncreakcióvá állnak össze. Az egész film egy hatalmas geggé alakul, a főszereplő cselekedeteinek következményei pedig megállíthatatlanul hömpölyögnek a szánalmasan komikus végkifejletig. A Cukor a végeredmény kezdeti megmutatásával szintén az előítéleteinket indítja be, aztán már extatikus izgalommal várjuk, hogy kiderüljön, a látszat mögött megbúvó, valószerűtlenül szerencsétlen eseménylánc hogyan bontakozhatott idáig.
Az észt A gyónás a Két ismeretlen párdarabja a blokkban, ez azonban kevésbé sikerült, mint az idegen utazók története. Az indokolatlanul hosszúra nyújtott (26 perces) filmben kisdiákok találkoznak először a gyónás katolikus kötelességével, Samnek azonban 9 éves fejjel nem nagyon van mit bevallania. A gyerekszínészek bűn fölötti morfondírozása és a valláshoz való ártatlan hozzáállásuk az, ami élvezhetővé teszi a filmet, ezek a gyermekien komikus részek pedig a bűnösség relatív/szubjektív fogalmát is érintik. A probléma akkor jelentkezik, amikor a jelentek egy sokkal komorabb és tisztán drámai folytatásnak adják át a helyüket, ahol a realisztikus közeg és a gyermekek hitelessége is eltűnik. Pedig már az első rész abszurditása is elegendő lett volna a meggyónni való bűnöket felsoroló brosúrával, de a rendező sajnos a jó és a rossz példabeszédévé akarja formálni a filmjét, ami így elveszíti könnyed mélységeit és játékosságát.
A Mandarin záródarabja a klipszerű Menekülés, ahol Jeunet-i ismertetést kapunk a történet eseményeit és helyeit körülvevő dolgokról. A gond csak az, hogy itt semmi nem szolgál semmit, minden technikai bravúr csak öncélú stíluspuffogtatás. A történet az ígéret ellenére sem áll össze egy egésszé, és a szereplők és tárgyak tömkelege csak fölösleges töltelék, mert dramaturgiai szerepe kevésnek van. Önmagában mindennek a története érdekes, de együtt nem tesznek ki semmi újat, ami pedig pont a lényeg lenne. Az egész film végül tényleg csak egy egyszerű klippé válik. Bár harsány színességével levezető darabnak talán megfelelő (nem mellesleg az EUShorts profiljába illő), a blokkhoz nem sokat ad hozzá, és végül úgysem erre fogunk visszaemlékezni.
