Az idei kisfilmes versenyprogramba kilenc, meglehetősen erős alkotás került, amelyek bátran kísérleteznek a rövidfilmes formával. A kiválasztás fő szempontja a kulturális sokszínűség bemutatása volt. Nagy büszkeség, hogy Szőcs Petra rövidfilmje is meghívást kapott a fesztiválra és a kolumbiai, norvég, francia, japán, grúz, belga, kínai és orosz rövidfilmmel versenyzett.
Amellett, hogy a rövidfilmes rendezők a Short Film Cornerben lehetőséget kaptak a közös brainstormingra és filmjeik promótálására, a legjobb alkotások bekerültek egy külön versenyprogramba és indulhattak a Rövidfilm Arany Pálmájáért. A zsűri elnöke Abbas Kiarostami volt. Az iráni új hullám vezető rendezője 1997-ben vihetett haza Arany Pálmát A cseresznye ízé-ért.
Leidi
Az öttagú zsűri a kolumbiai Simón Mesa Soto Leidi c. mini road-movieját díjazta Arany Pálmával. A fődíjas film címszereplője egy fiatal kolumbiai anya, aki csecsemővel a karján indul barátja keresésére Medellínben. Állítólag a férfit egy másik nővel látták, ezért a lány nem tud nyugodni, míg meg nem találja. Útközben alaposan megismerjük a környezetét és a körülötte élő embereket. A film dokumentarista képekben, a női főhős szemszögéből mutatja be a fiatal nők perspektíva-vesztését és azokat a nehézségeket, amelyeken a kolumbiaiak nap mint nap keresztülmennek. A film a korábban vágóként és operatőrként dolgozó Soto első rendezése, egyben vizsgafilmje a Londoni Filmintézetben.
Yes we love
A díjátadón külön említést érdemelt a norvég Hallvar Witzø szellemes szekccsfilmje. A Yes we love epizódjai azt mutatják be, hogyan ünneplik a Norvég Nemzeti Függetlenség Napját az ország különböző pontjain. Minden jelenet azt imitálja, hogy a kamerát valaki ott hagyta és bekapcsolva felejtette az adott helyszínen, nincsenek plánváltások, jelenet közbeni vágások. Megmozdulni is csak akkor látjuk a kamerát, amikor elindul az autó, amelyiknek a motorháztetőjére rögzítették. Szuperek a karakterek, viccesek a helyzetek, amelyekbe kerülnek, a jellegzetes skandináv humor most is működik.
Aissa
Személyes kedvencem Clément Tréhin-Lalanne alkotása, az Aissa, amelyet a zsűri külön említésre érdemesnek ítélt. A jól felépített kisfilm az információ adagolásával játszik. Azt az orvosszakértői vizsgálatot mutatja be, amelynek a Franciaországba illegálisan érkező kongói bevándorlókat vetik alá. Az egyetlen helyszínen játszódó no budget film néhány képben, 8 percben képes egy teljes történetet elmesélni, úgy, hogy annak elemeire épp csak utalásokat tesz. A szokatlan narrációs technika mellett a témaválasztásával nyerte el a zsűri tetszését.
Happo-en
Egyediségével tűnik ki a szintén redukcióra épülő, ugyancsak minimál költségvetésű film, a Happo-en. A japán Masahiko Sato alkotása érdekes formai kísérletezés a plánozással, egy esküvői szertatás előkészületeit látjuk (vagy nem látjuk) a szándékosan dekomponált képeken.
Bár a kelleténél hosszabb lett, az ötlet mégis elég eredeti ahhoz, hogy végig élvezetes maradjon.
Invisible spaces
Szintén egyetlen helyszínen forgatott, de kevésbé jól sikerült film az Invisible spaces, amelyben Dea Kulumbegashvili egy ortodox pap családi életéről mesél meglehetősen érdektelenül. A szereplőkről és a köztük lévő viszonyról semmi nem derül ki. A konfliktus lehetősége épp csak felvillan, de nem bontakozik ki. Pedig izgalmas film születhetett volna, ha a rendező több hangsúlyt helyez akár a társadalomban betöltött női szerepekre, akár a vallás és a profán tevékenységek összeegyeztetésére.
A kivégzés
Szőcs Petra filmje, az idei Friss húson debütált A kivégzés hiteles korrajz a 90-es évek Romániájáról. A ruhák és díszletek erős atmoszférát teremtenek, amelyben a nosztalgia érzése iróniával keveredik. A filmbeli szituációk éppen annyira abszurdak, mint a korszak, amelyikben játszódnak. A Nagy V. Gergővel közösen írt forgatókönyv jól működik, csattanós és kellőképpen morbid. A történet egy Kolozsváron élő testvérpárról, Orsiról (Moldován Katalin) és Örsiről (Fosztó Tamás) szól, akik folyton ,,ceaucescusat” akarnak játszani. A játék a diktátor és feleségének falhoz állítása körül forog. Miközben egy politikai rendszer véget ér, a gyerekek szülei is válófélbe kerülnek. A filmet nézve az jutott eszembe, vajon mi károsabb egy gyerek számára: erőszakkal találkozni, vagy diktatúrában felnőni?
Kató kiválasztása a főszerepre telitalálat, úgy tűnik, hogy a nagyszájú, öntörvényű és életvidám kisiskolás szerepét egyenesen neki találták ki. A párbeszédek természetessége a szereplők improvizációinak köszönhető, a legjobbak a kislány saját szavaival elmondott szövegei. A film személyességét az adja, hogy a cselekmény Szőcs Petra saját élményeire épül, a forgatás kolozsvári szülőházában zajlott, még nagyapja is feltűnik a filmen, ő alakítja a gyerekeket tulajdonképpen felnevelő Tatát.
A Cannes-i programban a film egy újravágott változatát mutatták be, amely az eredeti történethez képest kisebb, motivációbeli változtatásokat tartalmaz. Az erdélyi rendező a Filmművészeti Egyetemen végzett forgatókönyvíró- dramatugia szakon, emellett verseket is publikál. A közeljövőben megjelenő első kötete, a Kétvízköz a rövidfilm szereplőinek történeteit meséli tovább.
Foreign bodies
A Foreign bodies filmben ritkán megjelenő témával foglalkozik: a rokkanttá válással. Laura Wandel filmje egy uszodában játszódik, ahol egy amputációs műtéten átesett férfi rehabilitációja zajlik. Úszás közben egyenértékűnek tudja magát érezni, de a medencén kívül folytatódnak számára a fizikai és lelki nehézségek. A hangsúly ezen a lelkiállapoton van a történet helyett. A cselekmény hiánya zavaró, mert 15 percnyi filmidő sajnos túl sok ahhoz, hogy kitöltsék a szép víz alatti felvételek és a dekomponált közelik. Frappáns, ugyanakkor borzasztó ötlet: a test feldarabolódását a rendező számos szimbólummal és filmnyelvi megoldásokkal hangsúlyozza.
Administration of glory
A szekció gyengébb darabjait hagytam a beszámoló végére. Ran Huang Administration of glory c. kísérleti alkotásában groteszk szituációk keverednek, amelyek a lopás témája köré épülnek. A narráció különböző idézetekből épül fel és egy nagy katyvasszá válik. A humort sem nélkülöző, de összességében elég fárasztó film felvonultat egy csomó kosztümöt, de ezzel csak még zavarosabbá teszi a filmet.
The last one
Sergey Pikalov The last one c. filmje stilizált közegben, egy szó szerint világ végi házban élő remetét mutat be, aki a 2. világháború utolsó veteránja. Sajnos az érdekes helyszínen és az ott rögzített esztétizáló képeken kívül a film nem sokat tud felmutatni, zavaróan mesterkélt és teátrális. Olyan, mintha egy el nem készült film bevezetését látnánk, ami épp csak megismertet a szereplőkkel, de még azelőtt véget ér, mielőtt a cselekmény elindulna.
