Az egyetlen állandó divat Cannes-ban a versenyprogram pocskondiázása. Ehhez képest aztán az év második felében az itt debütáló alkotásokról beszélnek legtöbbet a művészfilmes berkekben. Összeszedtünk mindent, amit a versenyprogram idei résztvevőiről eddig tudni lehet – 2. rész.
Jean-Luc Godard: Le livre d’image
Godard-filmet nézni Cannes-ban ötven évvel azután, hogy a rendező és barátai 1968-ban politikai tiltakozásként berekesztették a fesztivált, kellően pikáns programnak ígérkezik. A Le livre d’image történetéről – Godard utóbbi filmjei, főleg a Búcsú a nyelvtől ismeretében – felesleges is beszélni, ennek a műnek fontosabb az eseményjellege. Azért idemásolom a hivatalos szinopszist: semmi más, csak csend, semmi más, csak egy forradalmi ének, egy történet öt fejezetben, mint az öt ujj a kézen.
Más források szerint a 87 éves rendezőóriás filmje reflexió a 2017-es arab világra dokumentumfelvételek és képzeletbeli képek segítségével, ami ismét a politikus Godard-t sejteti. Akárhogy is, én egyelőre a Le livre d’image-t várom a leginkább a programból.
Rioszuke Hamagucsi: Asako I & II
Az itthon gyakorlatilag ismeretlen, fiatal japán rendező eddig a legnagyobb sikereit Happy Hour című filmjével aratta: a párkapcsolati dráma négy női főszereplője megosztott díjat kapott 2015-ben Locarnóban, ahol a forgatókönyvet is elismerték.
Hamagucsi idén egy japán regényadaptációval, egy romantikus drámával versenyez Cannes-ban. Az Asako I & II címszereplője egy 21 éves nő, aki beleszeret egy Baku nevű férfiba. A férfi aztán eltűnik, Asako viszont megismeri Ryoheit, aki kísértetiesen hasonlít a volt barátjára, a személyisége viszont mindenben az ellentéte.
Nadine Labaki: Capernaum
A libanoni Nadine Labaki számos frankofón film szereplőjeként, de rendezőként és forgatókönyvíróként (És most merre?, Karamell) is hírnevet szerzett – a Rió, szeretlek! egyik epizódját is ő rendezte. Labaki otthonosan mozog Cannes-ban, hiszen az első két filmje itt debütált, az És most merre? két díjat is nyert, 2015-ben pedig az Un Certain Regard szekció zsűrijének tagja volt.
Negyedik filmje, a Capernaum Kafarnaum (vagy Kapernaum) városában játszódik. A közel-keleti kikötőváros bibliai helyszín a Galileai-tó partján. A politikai meghatározottságú történet egy kisfiúról szól, aki szembekerül a törvénnyel. Labaki korábbi filmjeihez hasonlóan a Capernaumot is amatőr szereplőkkel forgatta.
Lee Chang-dong: Burning
A dél-koreai Lee Chang-Dong csak negyvenévesen fordult a film felé, előtte középiskolai tanárként és íróként dolgozott. Már első filmjével, a Green Fish-sel befutott, az Oázis 2002-ben rendezői díjat nyert Velencében, 2010-ben zsűrizett Karlovy Varyban, közben pedig dél-koreai kulturális miniszter is volt. Lee Chang-Dong Cannes-ban sem ismeretlen: nálunk is vetített filmje, a Poézis 2010-ben a legjobb forgatókönyv díját nyerte el.
Legújabb filmje, a Burning misztikus kamaradrámának ígérkezik, de az eddigi információk meglehetősen semmitmondóak: egy férfi megismerkedik egy nővel, aki megkéri, hogy vigyázzon a macskájára, amíg Afrikába utazik. Hazatérve bemutatja új ismerősét a férfinak, majd elárulják neki a titkos hobbijukat.
Spike Lee: BlackKlansman
Az idei versenyprogram nem bővelkedik nagy nevekben, az egyik kivétel viszont Spike Lee. Az afro-amerikai film egyik legfontosabb alakja, a Szemet szemért rendezője ezúttal is a rasszizmus és esélyegyenlőség kérdését érinti. Az igaz történeten, Ron Stallworth önéletrajzi regényén alapuló BlackKlansman főhőse egy afroamerikai rendőr, aki 1978-ban beépült a Ku Klux Klánba. Stallworth álnéven kezdett telefonálni a klán tagjaival, a személyes találkozóra pedig mindig egy társát küldte el, hogy ne bukjon le. Annyira sikeres akció volt ez, hogy idővel a helyi KKK fejévé választották, így belülről tudta bomlasztani és szabotálni a csoportot.
Stallworth-öt John David Washington (Denzel Washington fia) játssza, míg Adam Driver egy visszahúzódó, antiszociális, de annál jobb rendőrt alakít. Vélhetően ő lesz az, akit Washington karaktere a személyes találkozásokra elküld. Spike Lee eddig öt filmjével vett részt Cannes-ban, közülük egyik első filmje, a Nola Darling és a Dzsungelláz is díjat nyert a fesztiválon, így a BlackKlansman is nagy esélyese a versenyprogramnak.
David Robert Mitchell: Under the Silver Lake
David Robert Mitchell a Valami követ című horrorjával robbant be a köztudatba, éppen a cannes-i Kritikusok Hetén elért sikerei után, így nem csoda, hogy következő munkája, az Under the Silver Lake már a versenyszekcióban debütál ugyanitt.
Az Under the Silver Lake az előzetese alapján rendkívül szórakoztató posztmodern kriminek tűnik, amelyben Andrew Garfileld (Thomas Pynchon hőseit idézve) válik egyre megszállottabb nyomozóvá. A fiatalembernek eltűnik a szomszédja, egy vonzó lány, ő pedig beleveti magát a különös jelek útvesztőjébe. Minden utal valamire, de vajon mire? És vajon sikeresebben húzza-e bele az Under the Silver Lake a nézőt a csőbe, mint a Beépített hiba tette?
Pawel Pawlikowski: Hidegháború (Cold War)
Az irodalmi és filozófiai diplomával rendelkező lengyel Pawel Pawlikowski előző munkájával, az Idával elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar- és BAFTA-díjat, illetve öt Európa Filmdíjat, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését. Ezek után hatalmas érdeklődés kíséri új filmjét, az ugyancsak fekete-fehér Hidegháborút is, amely egy évtizedeken és országokon átívelő szerelmi történet.
A Hidegháborúban két lengyel zenész kapcsolata bontakozik ki, akiket egy idő után elválaszt a nő disszidálása. A férfi a kommunista rendszerben próbál érvényesülni, miközben szerelme a lüktető párizsi szalonokban és jazzklubokban próbál szerencsét. Európa különböző pontjain keresztezik egymás útját, hiába telnek az évek, a köztük lévő vonzalom úgy tűnik, erősebb az őket körülvevő világnál. A filmet várhatóan télen mutatja be a magyar mozikban a Mozinet.
Alice Rohrwacher: Lazzaro felice
A fiatal olasz rendezőnő másodszorra versenyez Cannes-ban: a Zsűri Nagydíját 2014-ben elnyerő, itthon is bemutatott Csodák után idén a Lazzaro felice (Happy as Lazzaro) mutatkozhat be a fesztiválon. A főszerepeket Sergi López (A faun labirintusa) és Alice Rohrwacher állandó szereplője, a nővére, Alba Rochrwacher alakítják.
A Lazzaro felice egy fiatal, naiv gazdálkodó, Lazzaro és egy született álmodozó, Tancredi barátságát meséli el – más források szerint viszont Lazzaro időutazásra is képes. Akárhogy is, Rohrwachertől hasonlóan élettel teli és költői filmet várhatunk, mint a Csodák.
Kirill Szerebrennyikov: Leto
Habár nem olyan izgalmas a helyzete, mint Panahinak, az orosz Kirill Szerebrennyikov is kényes politikai szituációban van éppen, ugyanis hűtlen kezelés miatt házi őrizetben tartják Moszkvában. Az Áldozatkaszkadőr, a Téli utazás és a Cannes-ban díjazott Mártírok rendezője itt kényszerült megvágni legújabb filmjét, a Viktor Coj szovjet rockzenészről szóló Letót is. Bár elvileg gazdasági bűncselekmények miatt nyomoznak ellene, sokan politikai támadásnak tartják a történteket.
A Leto cselekménye 1981 nyarán Leningrádban játszódik, Coj, valamint mentora, Mihail Naumenko és annak felesége, Natalja szerelemi háromszögét mutatja be.
A.B. Shawky: Yomeddine
Az idei versenyprogramban egy elsőfilmes rendező kapott helyet: ő az egyiptomi-osztrák származású A.B. Shawky. Eddig az ő filmje, a Yomeddine váltotta ki a legnagyobb visszhangot a versenyprogramból, ez az a bizonyos „leprás film”.
A történet szerint egy kopt leprás és elárvult tanítványa elhagyják a leprás kolóniát, hogy átszelve Egyiptomot megkeressék a családjukat. Némileg meglepő módon a Yomeddine-t dramedynek és kalandfilmnek ígérik, ami talán oldja azt az elemi undort, amellyel a filmet látatlanban fogadta a közvélemény.
A versenyprogram többi filmjéről itt írtunk.